2018. február 28-ig lehet jelentkezni az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramra. Ezzel a szolgáltatással is támogatja a Szegedi Tudományegyetem a hallgatóit, segíti sikeres pályakezdésüket.
„Szegedikumnak” is nevezhetnénk, mert annyira egyedi szolgáltatása a Szegedi Tudományegyetemnek az Alma Mater Alumni Mentorprogram. E pályakezdésre felkészítő, a munkaerőpiaci elhelyezkedést támogató szolgáltatásra második körben február 28-ig lehet jelentkezni. A 2018. március 1. és július 1. közötti mentorprogram részleteiről az SZTE Alma Mater Iroda munkatársait kérdeztük.
– Mi az SZTE Alma Mater Mentorprogram?
– A mentorprogram lényege, hogy volt SZTE-s szakemberek segítenek azzal, hogy megosztják szakmai tapasztalatukat, tudásukat és megmutatják a gyakorlati oldalát az egyes szakmáknak. Az egyetemi éveid időszakában sokféle elméleti tudásra tehetsz szert, de talán már benned is felmerült, hogy jó lenne, ha jobban beleláthatnál abba, milyen is lehet a választott szakod gyakorlati oldala. Hogyha így van, a mentorprogram tökéletes megoldás lehet. Itt ugyanis egykori SZTE-s hallgatók segítenek majd szélesíteni rálátásod az adott szakterületre.
– Miért jobb ez, mint egy szakmai gyakorlat?
– Az Alumni Mentorprogram előnye, hogy rugalmasabb, mint egy szakmai gyakorlat, kevesebb időt vesz igénybe, mégis – a networking mellett – rálátást biztosít egy adott szakmára a mentorokon keresztül. Mindemellett a hallgatóknak lehetősége nyílik arra, hogy a jövőben elképzelt munkahelyhez közelebb kerülhessenek, vagy akár a gyakorlati hely vagy munkahelyválasztásban segítséget kapjanak.
– Kinek érdemes jelentkeznie az SZTE mentorprogramjára?
– Fontos, hogy csak akkor jelentkezz a programra, ha fel tudsz készülni, részt tudsz venni a személyes találkozókon, utána pedig meg tudod csinálni a kért feladatokat. A mentoráltnak mindemellett reális önértékelésre van szüksége, hogy őszintén tudjon hozzáállni, ha a mentorral való beszélgetés során erősségeiről és gyengeségeiről van szó. Fontos a proaktivitás, kezdeményezni kell, a mentoráltnak is keresnie kell, kérdeznie kell a mentort.
– Hogyan jelentkezhetsz a mentorprogramba?
– A mentorprogram első körös jelentkezése 2018. február 21-ig tartott, ebben az időszakban volt lehetőségetek választani több mentor közül is. A második körös jelentkezés február 28-ig tart, azonban ekkor már kevesebb mentor közül tudsz majd válogatni.
A jelentkezéshez egyszerűen csak nézzétek át a kiírásokat – a cikk végén fölsorolt linkekre kattintva, ezután töltsétek ki a hozzájuk kapcsolódó jelentkezési lapot és küldjétek el az önéletrajzotokkal együtt az iroda@sztealmamater.hu vagy az info@sztealmamater.hu e-mail címek egyikére. Ha bármilyen kérdésetek van, keressetek fel minket bátran a fenti e-mail címeken vagy akár a facebook oldalunkon. Ha szeretnél jobban tájékozódni a mentorprogramról, kattints ide!
További információ: az SZTE Alma Mater Irodában, melynek telefonszáma: +36 62 546 775, címe: Szeged, Honvéd tér 6.
Az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogram pályázati kiírásai:
Jelentkezés a mentorprogramba - ÁJTK-s hallgatóink számára
Jelentkezés a mentorprogramba - TTIK-informatikus hallgatók számára
Jelentkezés a mentorprogramba - TTIK nem informatikus hallgatóink számára
Jelentkezés a mentorprogramba - MK-s hallgatók számára
Jelentkezés a mentorprogramba - GYTK-s Hallgatók számára
Jelentkezés a mentorprogramba - JGYPK-s hallgatók számára
Jelentkezés a mentorprogramba - GTK-s hallgatók számára
Jelentkezés a mentorprogramba - ETSZK-s hallgatók számára
Jelentkezés a mentorprogramba - BTK-s hallgatók számára
Jelentkezés a mentorprogramba - ÁOK-s hallgatók számára
Jelentkezés a mentorprogramba - bármely szakos hallgatók számára
Jelentkezés a mentorprogramba - Passzív hallgatók számára
SZTEinfo
Az SZTE Hírportálján korábban írtuk a mentorprogramról: