_MG_7576-001

Ismét Egyetemi Tavasz az SZTE-n

Tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem az Egyetemi Tavasz programsorozatot 2017. április 10. és május 18. között. A programban tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport- és szórakoztató programok, kari napok, konferenciák szerepelnek egyetemi és városi helyszíneken - szinte minden, ami a szorosan vett oktatáson, kutatáson kívül az egyetemen történik, és érdekes lehet a közönség számára.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az Egyetemi Tavasz a Szegedi Tudományegyetem hagyományos, tavaszi rendezvénysorozata, melyet az SZTE Kulturális Iroda szervez immár tizennegyedik alkalommal. Idén a 6 hét alatt 55 helyszínen közel 300 program közül válogathat a közönség. A programok nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók minden érdeklődő számára.

 

Az Egyetemi Tavasz hivatalos megnyitója április 10-én, hétfőn este lesz, de a programsorozat már egy héttel korábban elkezdődik, méghozzá Miklosovits László Arany-illusztrációinak Minden fénylik, ami Arany - Arany 200 című kiállításával, április 3-án, hétfőn nyílik meg az SZTE Rektori Épület Átriumában 17 órakor, a költő születésének 200. évfordulójára emlékezve. Az alkotóval Szörényi László irodalomtörténész beszélget, közreműködik: Németh György Attila egyetemi hallgató (SZTE ÁJTK).

 

Az egyetem kulturális irodája által szervezett tavaszi programsorozat és őszi fesztivál visszatérő és közkedvelt programja, a Vers délben április 10-én, hétfőn indul, a verses sorozatot Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház színművész-rendezője nyitja. Az érdeklődők minden hétköznap egy-egy verset hallgathatnak meg a déli harangszó után az SZTE rektori épülete előtt, a Szent-Györgyi szobornál.

 

A kiemelt programok között szerepelnek az SZTE hallgatóinak szervezett programok is: április 11-én, kedden a Szegedi Kortárs Balett április kulisszái mögé pillanthatnak be, nyílt próbán nézhetik meg, hogyan készülnek a táncművészek az Abszurdia című előadásra. Egy héttel később, április 18-án a Reök Palotában várják a hallgatókat 10 és 18 óra között. Az egyetemi nyílt napon az SZTE hallgatói, diákigazolvány felmutatásával ingyen nézhetik meg a REÖK két aktuális kiállítását, az Alfons Mucha alkotásait bemutató tárlatot és Ázbej Kristóf térinstallációját.

 

A költészet napján, József Attila születésnapján április 11-én, kedden a költő Dugonics téri szobránál 13 órától: TANÍTÁS? OK! címmel tisztelegnek a költő előtt születésének 112. évfordulóján 112 percnyi versmondással. A „Tanítások: a diák József Attila (nem csak) diákkori versei, a diákok városában” című programban a Radnóti-díjas versmondó, Tóth Péter Lóránt mellett a közönség is bekapcsolódhat kedvenc versével.

 

A hagyományokhoz híven komolyzenei koncertekkel is jelentkezik az Egyetemi Tavasz: a Szeged Trió Classic koncertjét április 11-én, kedden este 7 órától hallgathatja meg a közönség az SZTE Rektori Épület Dísztermében. Fellép Varga Laura fuvolaművész, Vizsolyi Lívia fagottművész és Klebniczki György zongoraművész. Az Universitas Szimfonikus Zenekar tavaszi koncertjét május 4-én és 5-én hallgathatja meg a közönség a Szent-Györgyi Albert Agórában.

 

Az SZTE Füvészkertben (Újszeged, Lövölde u. 42.) április 22-én, szombaton 10 és 16 óra között várják a Föld Napján programokkal az érdeklődőket.

 

A XVIII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában április 23-án 19.30-tól ad koncertet Csáki András és együttese; Girán Péter, Fellegi Dávid, Papp Dávid, Stummer Márton, Szemadám Tamás; a Latin Jazz Gála valamint Matthew Mitchell (NZ) és Sövény Olivér, Binder Norbert és az Insight Duó. A helyszín az SZTE Zeneművészeti Kar Fricsay Hangversenytereme.

 

Németh György fotográfus kiállítása április 24-én, hétfőn nyílik meg az SZTE Rektori Épület Átriumban este 6 órakor. A kiállítást Bátyi Zoltán író nyitja meg.

 

Az Egyetemi Tavasz május 18-án Tandi Flóra Flow című lemezének bemutató koncertjével zárul, vendég Miklósa Erika. A koncert a szegedi ifjúsági házban lesz.

 

A XIV. Egyetemi Tavasz 2017 programfüzete itt található.


SZTEinfó

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés