Kiemelt_SZTE_siker_GINOP

SZTE sikerek a GINOP pályázatokon

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) felhívásaira a Szegedi Tudományegyetem is pályázott. A „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” felhívásra idén 22 programot – közte a 6 SZTE-projektet – fogadtak el. Az innovatív vállalkozások és kutatóhelyek közötti együttműködéseket célzó GINOP-programba is bekapcsolódott az SZTE.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kutatás-fejlesztésre közel 55 milliárd forintot osztanak szét uniós pályázatokból. A 2016. augusztusának elején kihirdetett GINOP-pályázatokon a legaktívabb nyertes a Szegedi Tudományegyetem.

 

Stratégiai jelentőségű hazai kutatóhelyek K+F kapacitásának erősítését célozta a „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” (GINOP2.3.2) című felhívás. A keretösszeg 2016-ban 65 milliárd forint. A pályázatok elbírálásáért és a döntéshozatalért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján 2016 augusztusának elején közzétett döntés szerint 22 pályázati program indulhat, a megítélt támogatás összértéke mintegy 28,7 milliárd forint. A támogatott programok közül 6 projektet a Szegedi Tudományegyetem vezet, további 2 programban pedig konzorciális partnerként vesz részt. Ezzel az SZTE a legaktívabb felsőoktatási intézmény a nyertes pályázók között.


Labor_SZTE_GINOP

 

  A támogatott kutatási témák több mint 27%-a a szegedi egyetemé

A szegedi egyetem által sikeresen megpályázott kutatási témák választéka széles: a szájüregi megbetegedésektől kezdve a természetes alapú gyógyszerhatóanyagok vizsgálatán át az új idegsejttípusok azonosításáig terjed.

 

Az SZTE kutatói a GINOP támogatásával a következő időszakban például szájüregi megbetegedések molekuláris vizsgálatát végezhetik.

 

Az SZTE további nyertes pályázataival új utakon indul a természetes anyag alapú gyógyszerkutatásban, például az egyik téma címe: Rendszermetabolomikai megközelítések növényi és mikrobiális eredetű bioaktív terpenoidok felkutatására.

 

A Funkcionális felületeken alapuló intelligens anyagokat az előállítástól az alkalmazásokig vizsgálják a szegedi kutatók.

 

Evolúciósan optimalizált antibakteriális foldamerek: a kémiai építőelemektől a rendszerbiológiáig EVOMER – ez az SZTE-program is nyert.

 

Az I-KOM TEAMING elnevezéssel futó projekt azt teszi nagyító alá, hogy az intercelluláris kommunikációnak mi a szerepe a határfelületek – vagyis a bőr és a béltraktus – gyulladásos és immunológiai betegségeiben.

 

Arra is vállalkoznak az SZTE tudósai, hogy új idegsejt típusokat azonosítsanak és funkcionálisan jellemezzenek az ember és a rágcsálók agykérgében.

 

  Az elnyerhető összeg 18%-a segíti az SZTE tudósainak munkáját

Az SZTE vezetésével megvalósuló programokkal az első körben megítélt 28,7 milliárd forint támogatási összegnek a 18%-át hozza a Tisza-partra a Szegedi Tudományegyetem.

 

Az SZTE programjai közül minden másodiknak a teljesítésében együttműködő partnerekkel – például a Debreceni Egyetemmel, az MTA Biológiai Kutatóközponttal – dolgozik. De az SZTE konzorciumi partner is. Például a Debreceni Egyetem egyik pályázati terve megvalósításában az SZTE az egyik közreműködő.

 

  Az SZBK eredményei

A szegedi tudományos műhelyek erejét jellemzi, hogy az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont is jelentős súllyal szerepel a „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” (GINOP-2.3.2-15) című pályázat nyertesei között.

 

Az mta.hu információja szerint az MTA kutatóintézetei a teljes összeg csaknem harmadát használhatják fel, és a konzorciumi jelenlétet is számolva a nyertes projektek felében jelen vannak. Az akadémiai intézetek közül kiemelkedően sikeres az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont, mely összesen hat nyertes projektben vesz részt.

 

A „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” (GINOP-2.3.2-15) című pályázat eredményhirdetése itt olvasható.

 

  Cél: „az állami fenntartású tudásbázisok K+F kapacitásának erősítése”

„A cél a hazai, állami fenntartású tudásbázisok K+F kapacitásának erősítése, hogy nemzetközileg jegyzett, magas színvonalú kutatási eredmények születhessenek, és fenntartható kiválósági központok (center of excellence) jöjjenek létre” – nyilatkozta a „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” (GINOP-2.2.1-15) felhívásról Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára – az MTI-nek.

 

A „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” programokra rendelkezésre álló keretösszeg 2016-ban 80 milliárd forint. A Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján 2016. augusztus elején tették közzé a döntést: 23 pályázati program valósulhat meg az innovatív vállalkozások és kutatóhelyek közötti együttműködések keretében, a megítélt támogatás összértéke mintegy 25,7 milliárd forint.

 

  Az SZTE együttműködik innovatív vállalkozásokkal is

Az innovatív vállalkozások és kutatóhelyek közötti együttműködéseket célzó GINOP 2.2.1 „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” programba is bekapcsolódott az Szegedi Tudományegyetem. A nyertes cégek közül, többek között, a Richter Gedeon Nyrt., a Solvo Biotechnológiai Zrt., az Egis Gyógyszergyár Zrt. konzorciumi partnere is az SZTE. Ebben a programban 6 projekt megvalósításában működik közre az SZTE a következő 4 évben.


Labor_2_SZTE_GINOP

 

A vállalati projektek megvalósítása kiemelt fontossággal bír az SZTE kutatói számára. Az ipar-akadémiai közös projektek ösztönzése és sikeres megvalósítása érdekében az SZTE ipari kapcsolati egyablak szolgáltatást biztosít. Az Ipari kapcsolati egyablak - ipari kapcsolatok menedzselése magába foglalja a stratégiai ipari partnerekkel, az egyetemi érdekeltségű spin-off vállalkozásokkal és az SZTE részvételével működő klaszterekkel való folyamatos kapcsolattartást. Cél az SZTE és az ipari szereplők együttműködésének hatékony támogatása. További cél az ipari partnerek körében az SZTE kutatási kapacitásának kiajánlása, kutatási együttműködések és pályázati projektek ösztönzése, valamint a kutatási projektek ipari hasznosításának támogatása.


Kiemelten foglalkoznak az innovációs ökoszisztéma SZTE körül történő kialakításával, szakmai kapcsolatokat ápolnak a kockázati tőke szereplőivel, támogatják a start-up, spin-out kezdeményezéseket.


A szegedi tudományos kapacitás erősségét mutatja, hogy az egyetemen kívül más szegedi kutatóhelyek is eredményesen bekapcsolódtak a GINOP 2.2.1 programba: a 23 támogatott projekt közül 10 szegedi kutatók közreműködésével valósul meg.

 

A „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” (GINOP-2.2.1-15) pályázat eredménye itt olvasható.

 

 

SZTEinfo – Ú. I.

Fotó: SZTE Közkapcsolati Igazgatóság

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés