Újabb négy évre szóló megbízatását vette át Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora Áder Jánostól. A köztársasági elnök 2014. június 18-án a Sándor-palotában öt állami és öt egyéb fenntartású egyetem vezetőjének adott át rektori megbízást.
A Sándor-palotában tartott ünnepélyes eseményen Szabó Gábor mellett Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, Schőner Alfréd, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora, John Shattuck, a Közép-európai Egyetem rektora, Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora és Szávai Ferenc Tibor, a Kaposvári Egyetem rektora vehette át a kinevezést igazoló dokumentumot. A rendezvényen jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.
Újságírói kérdésekre válaszolva Szabó Gábor, az SZTE rektora elmondta: „rugalmasságban nagy jártasságot szerzett a Szegedi Tudományegyetem az elmúlt négy évben. Remélem, hogy az SZTE lesz az az intézmény, amely megfelelően reagálni képes az új kihívásokra is”. A szegedi rektor hangsúlyozta: a felsőoktatást érintő átalakítás kereteihez alkalmazkodva sok múlik a különböző tisztségeket betöltő személyek együttműködésén, illetve az egyetemeknek és főiskoláknak nyújtott támogatás növelésén.
SZTEinfo
Fotók: Soós Lajos (MTI)