phd_avatas

PhD-doktorokat avattak a szegedi egyetemen

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa 2014. január 17-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében ünnepélyes keretek között doktorrá avatott 90 doktoranduszhallgatót.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Január 17-én 90 sikeresen végzett hallgatót avattak doktorrá a Szegedi Tudományegyetemen: az Állam- és Jogtudományi Karról hatot, az Általános Orvostudomány Karról tizennyolcat, a Bölcsészettudományi Karról tizenkilencet, a Gazdaságtudományi Karról kettőt, a Gyógyszerésztudományi Karról hetet, a Természettudományi és Informatikai Karról pedig harmincnyolcat.



Phd avatás az SZTE-en 2013


A doktoravató ünnepi ülés az avatótanács bevonulásával, majd pedig a Himnusz eléneklésével vette kezdetét. A jelenlévők számára ezt követően a Zeneművészeti Kar harsonásai szolgáltattak egy rövid zenés műsort. A doktori fogadáshoz a hallgatók képviselője előterjesztette a kérelmet, amit a doktori eskü elmondása követett. Ezután a karok dékánjainak nevében Toldi József, a Doktori Tanács elnöke hivatalosan is elismerte a kérelmezők PhD-fokozatát, felruházva őket a címmel járó jogokkal és kötelezettségekkel. A jelenlévő hallgatók ezt követően kézfogás kíséretében átvehették a diplomát. Az esemény zárásaként Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora köszöntötte a friss PhD-doktorokat, és kívánta, hogy legyenek a haza alkotó polgárai, valamint saját és mások örömére is gyarapítsák a tudásukat.

 

Az avatottak névsora:


Állam- és Jogtudomdányi Kar
Gyógyszerésztudományi Kar
Dr. Auer Ádám Dr. Bálint Erika
Dr. Bakos Eszter Dr. Deák Beáta
Dr. Bezdán Anikó Maroda Mónika
Dr. Deli Petra Eszter Ötvös Sándor Balázs
Dr. Mácskovich Márkó Szilveszter Sipos László
Dr. Méhes Tamás Dr.Sulyok Edvárd István

Winter Zoltán
Általános Orvostudományi Kar

Dr. Czövek Dorottya Természettudományi és Informatikai Kar
Dr. Daróczi Borbála Ábrahám Nóra
Dr. Érces Dániel Ádok Mónika
Dr. Michel Fages Ayadi Viktor
Geisz Andrea Bereczki Zsolt
Gönczi Márton Bíró Judit
Kovács Mária Bíró Lóránt
Dr. Kóbor Jenő Brockhauser Sándor
Dr. Lintner Balázs Czene Anikó
Nagy Krisztina Csiszár Ágnes
Pallagi Petra Dombi József Dániel
Schnúr Andrea Fekete József
Dr. Sárközy Márta Julianna Fiser-Nagy Ágnes
Szabó Ágnes Míra Fodor Gábor
Dr. Szűcs Gergő Fülöp Dávid
Dr. Ungvári Krisztina Gellért Levente
Dr. Varga Zoltán Heiner Zsuzsanna
Dr. Vass Andrea Kardos Péter

Klébesz Rita
Bölcsészettudományi Kar
London Gábor
Bernáth András Gábor Mészáros Minucsér
Bíró Csilla Molnár Eszter
Dohány Gabriella Pintér Zoltán
Gugán Katalin Poór Péter
Halmágyi Miklós Schöll-Barna Gabriella
Illés Imre Áron Szakonyi Dóra
Jászay Tamás Szalai Tamás
Kovács Krisztina Szép Angéla
Mihály Csilla Tiricz Hilda Anikó
Nádasdi Péter Tobak Zalán
Nagy Katalin Tóth Ildikó
Olach Zsuzsanna Brigitta Tóth Mónika
Pintér Henriett Vamoş Ecaterina Edith
Salamon Anikó Ványi Róbert
Szilágyi Péter Varga László Gábor
Szőcs Tibor Varga Tamás
Tóth Ákos Waro Biru, Girma
Tóth Marianna Zsámboki János
Tóth Zoltán János Zsindely Nóra


Gazdaságtudományi Kar

Dr. Kárpáti József
Kincsesné Vajda Beáta
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés