Quadrocopteres bemutatót tartottak a TIK előtt

Távirányítású repülő kamerát mutattak be október 3-án a TIK mellett. A saját készítésű szerkezet légi parádéját sok, a központba igyekvő fiatal csodálta meg.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Október 3-án délután a TIK melletti füves részen a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának TV-stúdiója látványos bemutatót tartott arról, hogy a kamerás felvételek már az eget is meghódították egy apró szerkezetnek hála. A quadrocopter egy több mint fél méter hosszúságú, könnyen hordozható gép, melyet négy apró rotor emel fel távirányításra a földről. Ehhez rögzítik a kamerát, amellyel látványos felvételeket készíthetnek madártávlatból.

 

dronAz első próbakörök előtt Herner Donát, a stúdió munkatársa megosztott a masináról néhány háttér információt a közönséggel. Elmondása szerint már a 20. század elejétől kezdve folytak kísérletek a több rotoros repülő szerkezetekkel, ám ezek akkor még helyet adtak magukon a pilótának. A különböző kísérletezést természetesen a hadiipar ösztönözte, főleg Amerikában. Csak nagy sokára jutottak el a „drón” elképzeléséig, amelyek mérete lecsökkent, és távirányítóval lehetett őket vezérelni. Először persze ezek is háborús cél szolgáltak: kémkedésre, bombabecsapódás ellenőrzésére és rádióadás zavarására használták őket. Most, hogy a civil szektor is átvette, megnyílt annak a lehetősége, hogy a levegőből is megörökítsék a különböző fesztiválokat, rendezvényeket, vagy feltérképezzék a természetet.

 

Ezt követően beizzították a quadrocoptert, amelyet teljes mértékben a pilótája, Bozóki Péter épített. A kis gépen helyet kapó 75 grammos GoPro kamera egy giroszkópos rögzítőben kapott helyet, hogy a felvett HD minőségű kép ne rezegjen. A négy rotornak hála pedig bátran dacol az erős szélfújással. Herner Donát azért hozzátette, hogy a quadrocopter nem játék, még ha annak is néz ki: főleg az olcsóbb verzióknál megeshet, hogy megmakacsolja magát a masina, vagy leáll egy rotor, így nagyobb embertömeg felett használni komoly veszélyt jelenthet. Bozóki Péter ugyan vállalja hasonló repülő készítését megrendelésre, ám ha valaki boltban akarna ilyet venni, azok ára 20 ezertől több millió forintig terjedhet. Az irányításuk elsajátítása nem igényel nagy szakértelmet, csupán türelmet és sok gyakorlást.

 

Dron
Quadrocopteres bemutatót tartottak a TIK előtt - GALÉRIA

A levegőbe emelkedett „drón” (amely az angol drone, azaz méh szóból ered) nevéhez híven végigdöngicsélt az épület melletti füves területen, majd a könyvtár üvegfalai felé vette az irányt, a bentről nézelődők legnagyobb ámulatára. Az ide-oda cikázó kis műméh látványa odakint is felkeltette az emberek figyelmét, akik egy kiállított képernyőnek hála azt is láthatták, mit vesz a kamera. A quadrocopter egy gyors akkumulátor csere után még a szürke égbolt felé is kilőtt, a város gyönyörű panorámaképével ajándékozva meg a kíváncsiskodókat.

 

További quadrocopteres képek tekinthetőek meg a Szeged városáról:

 

Őszi Tamás

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés