SZTE JATIK

Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj az SZTE TIK-nek

III. helyezést ért el a József Attila Tanulmányi és Információs Központ a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata 2009-ben tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, melyen a SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ – a tervezést jegyző neves építész páros, Mikó László és Szántó Tibor közreműködésével - nevezett és a 2009. december 9-én megtartott ünnepélyes díjátadó ünnepségen az előkelő III. díjat hozta el.

A pályázat célja a magyar ingatlanfejlesztés eredményeinek bemutatása a hazai szakmai és laikus közönségnek, illetve a kiemelkedő alkotások megjutalmazása. A magyar pályázat ezen túlmenően azt a célt is szolgálja, hogy a pályázattal előkészítse és elősegítse azt, hogy a magyarországi ingatlanfejlesztők eredményesen vegyenek részt a FIABCI nemzetközi nívó díj pályázatán.

A pályaműveket 10 tagú nemzetközi zsűri értékelte. A pályázatok elbírálásának főbb szempontjai az építészeti értékek mellett a projekt megvalósításának műszaki megoldása, a kivitelezés minősége, a beruházás gazdaságossága és eredményessége valamint az, hogy az adott létesítmény hogyan járul hozzá a környezetében lakók életkörülményeinek javításához.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés