- Emlékszik még arra az élményére, amikor először rajzolódtak ki a csillagok az Ön számára az égen?

- Az embert mindig megragadja, ha valami szép, és próbálja megmagyarázni. Ez pedig számomra hetedikes koromban a csillagásztáborban vált kézzelfoghatóvá koordináta-rendszereken, naplózáson keresztül. Később pedig megtanultam az egyetemen, hogy hogyan kell megmagyarázni azt, amit megfigyeltünk. A legősibb, a legrégibb a vizuális észlelés, amikor felnézünk az égre, megnézzük, hogy milyen színű a csillag, milyen fényes. Azzal, hogy milyen fényes, a fotometria, vagyis a fényességmérés foglalkozik. Azzal pedig, hogy milyen színű, vagyis hogy milyen spektrális összetevői vannak, magyarán egy prizma milyen összetevőire bontaná a fényt, a spektroszkópia foglakozik. Ez a csillagászat két legrégebbi tudományterülete. Az asztrometria viszont a csillagok mozgásával foglalkozik, precíziós pozícióméréseket végeznek a csillagászok. De fel lehet bontani úgy is a megfigyeléseket, hogy az elektromágneses spektrum melyik tartományában vizsgálódunk. Eszerint van optikai és infravörös csillagászat is. Én főként rádiócsillagászattal foglalkozom. Az űrcsillagászatban van röntgen- és gamma -csillagászat is. Ezek a tudományágak egyre bővülnek a technológia, az eszközök és lehetőségek fejlődésével. Egyre bővül annak a spektruma, hogy milyen megfigyeléseket végezhetünk milyen eszközökkel és milyen pontossággal.

-Az ön szakterülete a rádiócsillagászat. Milyen módszerrel dolgoznak?

- A rádióantennát az égbolt bennünket érdeklő része felé irányítjuk, és vesszük a jeleit az ott található forrásnak. A Kapcsolat című filmben van egy olyan jelenet, amikor Jodie Foster ránéz a nagy rádióantenna-hálózatra – én is ilyen hálózatokkal foglalkozom, amelyekben tíz vagy akár 27 antenna is van. Egy fok per 36 millió – nagyon pontosan meg lehet mérni egy objektum pozícióját, szerkezetét. Ezt csak rádiófrekvenciákon lehet megcsinálni. Ez az rádióinterferometria nevű módszer, ami azt jelenti, hogy nagyon sok rádióantennát összekötünk egy hálózatba.

- Ha már szóba jöttek a filmek: Gravity, Interstellar, Martian – ez csillagász szemmel olyan, mint amikor az orvosok nézik a Vészhelyzetet?

- Igen, hasonló. Az Interstellart emelném ki ebben a kontextusban, mert az tudományosan is jó. Kip Thorne fizikussal dolgozott együtt a Nolan-testvérpár, ő dolgozta ki a Gargantua nagyon szép képét. Erről már több cikket is publikált. A CGI (Computer Generated Imagery) részleggel dolgozott együtt, akik megtervezték a film számítógépes grafikáját. Odaadta nekik az egyenleteket, amelyek az általános relativitáselmélettel írják le a fekete lyuk körül a téridőt, ezt a CGI-osok megcsinálták. Nagyon érdekes részletek bukkantak fel számomra is. A fizikusok amikor ránéznek egy egyenletre, bizonyos idő után már látják, mit jelent. De amikor a szemünk előtt alakul az egyenletek szerint egy vizuális kép, az nyilván más. Ez könnyebb, elementárisabb is, hiszen ezek az egyenletek nagyon bonyolultak. Így viszont könnyebb volt nekem is átlátni, segítettek a megértésben.

- Egyetemista korában a témavezetőjétől kapott olyan feladatot, ami kapcsolódott a fekete lyukakhoz. A fekete lyuk nem ijesztő egy csillagász számára? Hiszen a témában való elmélyedés magát a semmi megértését is jelenti.

- De, ijesztő, még akkor is, ha kettős fekete lyukakkal foglalkozom. A fekete lyukak a tér-idő azon tartományai, amelyből még a fény sem képes kijutni. Az általános relativitás-elmélet egyenletei jósolnak ilyen szinguláris pontokat körülvevő tartományokat - szinguláris alatt a végtelen gravitációt értjük. Próbáltam elképzelni, hogy milyen lehet két darab 100 millió naptömegű fekete lyuk, ahogy egymás körül kering. Ráadásul az igazi nagy monstrumok akkorák, mint a mi naprendszerünk. Nem megy. Nehéz elképzelni, szinte felfoghatatlan.

- Nemrégiben publikáltak egy, a tudományos világ elismerését is kiváltó tanulmányt egy kettős fekete lyuk felfedezéséről. Gyakoriak a kettős fekete lyukak?

- Statisztikailag igen, de nehéz őket megfigyelni. A galaxisok úgy fejlődnek, hogy ütköznek, összeolvadnak, vagyis sok kicsi galaxisból lesz kevés nagy böhöm galaxis. Mai tudomásunk szerint a galaxisok javarésze - a szép nagy spirál, elliptikus, viszonylag szabályos szerkezetű galaxisok - közepén egy szupermasszív, vagyis a Nap tömegénél milliószor, milliárdszor nagyobb fekete lyuk található. Ha két galaxis összeolvad, akkor a központi fekete lyukak is összeolvadnak. Amikor ezek a galaxisok még nagyon messze vannak egymástól, a fekete lyukak pedig még nem igazán érzik egymás gravitációs hatását, akkor még az égbolton is megkülönböztethetők. Ha egy távcsövet irányítunk arra az égterületre, ahol galaxisütközés várható, akkor még két galaxist látunk két fényes központi tartománnyal. De ahogy fejlődik a rendszer, egyre kisebb lesz a két galaxis között a távolság, és a gravitáció irányítja a fekete lyukak mozgását. A közöttük lévő távolság olyan pici lesz, hogy már nem fogjuk tudni felbontani, és indirekt módszerek szükségesek arra, hogy egy ilyen kettős fekete lyukat megfigyeljünk. A csillagász társadalom óvatos. Amikor indirekt módszerekről van szó, akkor az adott felfedezést nagyon sokféle képpen meg kell támogatni. Ha valamit látok, arról könnyű elismerni, hogy az tényleg van. De amikor indirekt módszereket alkalmazok, az már nehéz tudomány, több felől körbe kell járni. Pontosan emiatt nem mindennapos a mi kutatásunk eredménye. A statisztika szerint sok van belőlük, hiszen nagyon sok galaxis van, amelyek fejlődnek és ütköznek, de nagyon nehéz megkülönböztetni őket egymástól, szakkifejezéssel éve: „felbontani” az égen. Ezért minden olyan lépés, ami alátámasztja egy kettős feketelyuk létét, fontos a tudományos világ számára.

- Mire gondol, amikor felnéz az égre?

- Az érzést leginkább egy képpel tudom leírni. A Cassini nevű űrszonda már jó ideje kering a Szaturnusz körül. Készített egy olyan felvételt, ahol a Szaturnusznak a gyűrűje látható, és a gyűrűi között van egy darab kék pixel – a Föld. Minden álmunk, rémálmunk, az összes művészet, háború, ami valaha történt és történni fog, mi, az emberek - minden egy darab kék pixelen van. Ez valahol felfoghatatlan.

Nyemcsok Éva Eső

Fotó: Bobkó Anna

További részletek a Szegedi Egyetem magazin lapcsaládhoz tartozó Szegedi Egyetem Magazin 2015. számában.

További cikkek a Szegedi Egyetem Magazin 2015. számából:

Berényi Antal: „Ha van egy jó ötleted, próbáld megvalósítani!”

Terjednek a dizájnerdrogok a fiatalok körében

Matematikai modell Ebolára

A tudománynépszerűsítő misszionárius

A siker titka az elhivatottság

A rálátás kreatívabbá tesz

ELI-ALPS: A lézeres kutatás jövője

„Lazán, de tudatosan kell élni az egyetemi éveket”

Ösztöndíjprogram és gyakornoki lehetőségek a Bonafarm Csoportnál

Goodwill Pharma - Szent-Györgyi Albert szellemiségében

Gyakornokból kolléga – egyenes az út a makói ContiTechnél

Az SZTE-ről is várja a jövő informatikusait az EPAM

Made by you! - Szakmai gyakorlat és karrierlehetőség az Unilevernél

Helikopter-leszálló az SZTE klinikai központján

A C-vitaminnal kezdődött minden

Skills központ: egyedülálló a magyar oktatásban

Virtuóz az egyetemen

Ételfantáziák versekre

Magyar politikusok: igen a Facebookra, nem a Twitterre