A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Klasszika - Filológiai és Neolatin Tanszékének kutatói, Kasza Péter és Petneházi Gábor 2020 júliusában Trentóban találtak rá Báthory István történetírójának, Johannes Michael Brutus művének egy szinte teljesen ép, kétezer oldalas, a szerző által autorizált kéziratára. Gian Michele Bruto (1517–1592) célja az volt, hogy egyetlen nagy narratívában mutassa be a magyar hanyatlás idejét, Mátyás király halálától kezdve Báthory István erdélyi fejedelemmé választásáig, és egyben legitimálja az ország keleti részén berendezkedő Szapolyai-dinasztia uralmát.
- Pontosan hol és hogyan bukkantak rá Brutus kéziratára?
- Lényegében véletlenül. A kollégám, Petneházi Gábor fedezte fel a manusonline.it nevű honlapon. Ez a honlap olasz közgyűjtemények kéziratait katalogizálja, és ma már egyre több cím és leírás érhető el rajta. Innen tudtuk, hogy Trentóban, a Vigilianum nevű egyházi gyűjteményben van két kéziratos Brutus-kódex, és mivel meg voltak adva a kezdő és a zárósorok, lehetett tudni, hogy nem azonos azzal, ami eddig ismert volt. Némi szervezés után autóba ültünk, megnéztük, és elmondható: valami egészen újat találtunk! A kézirat jelenleg a trentói érsekség könyvtárában van. Eredetileg a jezsuita rend tulajdona volt, valószínűleg a rend 18. század végi feloszlatása után került az egyházmegye birtokába.
- Olvashattuk, hogy a kézirat nemcsak Brutus alkotói módszeréről szolgáltat unikális információkat, hanem későbbi használói is rajta hagyták a kézjegyüket. Kikről van szó, és mi ennek a jelentősége?
- Legalább két kéz nyoma szerepel a kéziraton. Az egyik Brutusé, a másik Szamosközy Istváné. Azzal, hogy Brutus beleírt, sőt rengeteg javítást eszközölt, a margináliák jóvoltából látható, hogy mit akart volna törölni, módosítani, finomítani, vagy épp hozzáírni, kiegészíteni. Ez különösen izgalmassá és értékessé teszi a kötetet. Szamosközy keze arra bizonyíték, hogy ez a kézirat a 16. század végén járt Erdélyben, és javításai, margójegyzetei arra utalnak, hogy megbízása volt, hogy kiadásra előkészítse a kéziratot.
- Feltételezhető-e, hogy történelmünket tekintve találnak új információkat?
- Nekem az a benyomásom, hogy Brutus nem azért lesz fontos, mert olyan információkat hordoz, amelyek felülírhatják bizonyos ismereteinket. Az eddig ismert anyag az 1490 és 1552 közötti időszakot ábrázolja, amit most megtaláltunk, az már 1566-ig megy, aztán megszakad. Nekünk Petneházi Gáborral az a terminus technikusunk, hogy ez az időszak a versengő narratívák kora. Kettős királyság van, és azt, hogy mi történik Mátyás korától a széthullásig, sokféleképpen meg lehet írni. Szerintem az lesz az érdekesebb, hogy hogyan mondja el ezt Brutus, milyen felelősségeket vet föl. Az volt a megbízatása, hogy legitimálja a Szapolyai ház uralmát, amit a Habsburgok kétségbe vontak, miközben ő egy szaktörténész volt. Tehát nagyon kellett ügyeljen arra, hogy megpróbáljon objektív maradni. Onnan tudjuk, hogy ő ezt tényleg így akarta, hogy a trentói kézirat elején olvasható egy erősen töredékes előszó, amit eddig nem ismerhetett senki. Ebben két uralkodónak mond köszönetet: Báthory Istvánnak - aki az eredeti megbízója volt - és Rudolf császárnak, mivel Báthory halála után Habsburg szolgálatba lépett. Elgondolása az volt, hogy képes egy olyan narratívát írni, amit mind a két tábor elfogad majd. Ezért lesz fontos az, hogy mennyire lehet kontextusban vizsgálni a szöveget.
- Szamosközy szintén történetíró volt. Kiolvasható-e, hogy munkásságára mennyire volt hatással Brutus?
- Szamosközynek töredékesen vannak meg a művei, amiket vagy nem fejezett be, vagy elvesztek. Van egy latin nyelvű, 4 könyvből álló munkája, amit senki sem fordított le, mert azt gondolták, hogy mindez nem több, mint Brutus-utánérzés. Ennek oka, hogy az elfeledett Szamosközy és a korábbi Brutus könyvnek is ugyanaz a címe: Rerum Ungaricarum libri, csak ezt Szamosközy tovább írta. Vagyis, ami nem volt benne a Brutus könyvben - a Báthory haláláig tartó rész - azt ő kiegészítette, befejezte. Ez nem lehet független attól a ténytől, hogy ő az az ember, aki megkapta szerkesztésre Brutus szövegét. Egyfajta tisztelgés az elődje előtt. Az is lehet, hogy ez a találat átrendezi a 16-17. századi történetírók egymáshoz való viszonyát is.
- Nézzünk még egy példát: Bonfini könyve az etalon, melyben megírja a nagy magyar történetet Mátyás koráig. Azonban az, hogy mi történt 1490-től, már nem olvasható sehol. 1622-ben megjelenik Istvánffy Miklós szövege latinul, és onnantól már az lesz a minta. Viszont most össze lehetne vetni, hogy vajon ő mennyit emelt át Brutustól. Mint tudjuk, Istvánffy is Habsburg-párti volt, és feltételezhető, hogy találni fogunk érdekességeket.
- Ezek szerint a kutatásuk tárgyát Brutus kéziratának elemzése mellett összehasonlító irányba is elvinnék? Milyen terveik vannak még?
- Rengeteg feladatunk van, és már tudjuk, hogy több mint két ember kell hozzá. Az oktatói állásunk mellett mindketten a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében kaptunk alkalmazást. Úgy gondolom, ez egy egész kutatócsoportos feladat, ezért szeretnék többféle intézményt bevonni, például a szegedi tanszéket is. Feladatunk, hogy végigolvassuk, megjegyzeteljük, lefordítsuk, és kiadjuk a kötetet. Valamint, hogy feltárjuk Brutus forrásait, és feltárjuk viszonyát a korabeli történetíráshoz. Mindehhez legalább 5-10 évre van szükségünk, és akkor elmondhatjuk, hogy örökösei leszünk Brutusnak és Szamosközynek egyaránt.
SZTEinfo - Császár Dorina
