ATN Ápolástudományi modul modul |
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A tantárgy célja, az ápolás társadalmi szerepének felvázolása, az ápolás legfontosabb fejlődési szakaszainak bemutatása. Célja megismertetni a hallgatót az ápolás alrendszereivel, az ápolás
különböző színterein folyó ápolási tevékenységekkel, az ápolás hazai és nemzetközi szervezeteivel.További céljai: képet adni a kórházban folyó ápolás struktúrájáról, az ápolási egység felszereléséről, az ápolási rendszerekről. Célja megismertetni az emberi szükségletek fogalmát, az ápolás fő fogalmait.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék

|
_Előadás, kötelező, 35 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Csehák Auguszta (CSALAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.15 kredit
Leírás:
Az oktatás célja kialakítani a hallgatóban az egészséggel kapcsolatos helyes szemléltetet és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos általános elveket. Megismertetni a hallgatót a fizikális vizsgálat céljaival, menetével, az általános és részletes tartalmával illetve az életkoronkénti higiénés,táplálkozási,mozgási,biztonsági szükségletekkel és ezek kielégítésének módjaival. A beteg ember szükségleteiből kiindulva megismertetni a betegápolás elméleti és gyakorlati alapjait.Elsajátítani az ápoló kompetenciakörébe tartozó megfigyelési és alapápolási feladatokat, valamint a vizsgálatokhoz, kezelésekhez való előkészítést, betegfelkészítést, a segédkezést, asszisztálást és dokumentálást az ápolási folyamat lépésein keresztül.
_Gyakorlat, kötelező, 84 óra / 6 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
|
_Gyakorlat, kötelező, 126 óra / 9 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
|
|
|
Felelős tanszék:
Biokémiai Intézet
Felelős oktató:
Dux László Dr.habil. (DULJAAO.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A tantárgy párhuzamos feltétele: OTN03XXX (Kórélettan védőnőknek és ápolóknak tantárgy) A biokémia, patobiokémia, mikrobiológia ismeretekre alapozva a hallgatók szemléletét továbbfejleszti a kóros működések megértésének irányában és összefoglalja a klinikai kórképeket, tünet együtteseket a hozzájuk csatlakozó diagnosztikai szempontból fontos laboratóriumi vizsgálómódszerek ismertetésével együtt. Rávilágít a betegségek patobiokémiai hátterére és azok klinikai kémiai módszerekkel való vizsgálatának lehetőségére. Összefoglalja a mikrobiológiai vizsgálómódszereket és a mikrobiológiai diagnosztika alapjait.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Biokémiai Intézet
Leírás:
A biokémia, patobiokémia, mikrobiológia ismeretekre alapozva a hallgatók szemléletét továbbfejleszti a kóros működések megértésének irányában és összefoglalja a klinikai kórképeket, tünet együtteseket a hozzájuk csatlakozó diagnosztikai szempontból fontos laboratóriumi vizsgálómódszerek ismertetésével együtt. Rávilágít a betegségek patobiokémiai hátterére és azok klinikai kémiai módszerekkel való vizsgálatának lehetőségére. Összefoglalja a mikrobiológiai vizsgálómódszereket és a mikrobiológiai diagnosztika alapjait.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Biokémiai Intézet
Leírás:
A biokémia, patobiokémia, mikrobiológia ismeretekre alapozva a hallgatók szemléletét továbbfejleszti a kóros működések megértésének irányában és összefoglalja a klinikai kórképeket, tünet együtteseket a hozzájuk csatlakozó diagnosztikai szempontból fontos laboratóriumi vizsgálómódszerek ismertetésével együtt. Rávilágít a betegségek patobiokémiai hátterére és azok klinikai kémiai módszerekkel való vizsgálatának lehetőségére. Összefoglalja a mikrobiológiai vizsgálómódszereket és a mikrobiológiai diagnosztika alapjait.
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Boros Edit (BOELAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
Megismertesse a hallgatókkal a belgyógyászati betegek ápolásának/oktatásának gyakorlati alapjait; a belgyógyászati diagnosztikus és terápiás beavatkozásokat, a beavatkozások kivitelezéséhez szükséges eszközöket, megfigyelési és dokumentációs feladatokat.
A hallgató megismeri a belgyógyászati betegségben szenvedők intézeti és otthoni ápolását, rehabilitációs lehetőségeit.
_Gyakorlat, kötelező, 21 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
Megismertesse a hallgatókkal a belgyógyászati betegek ápolásának/oktatásának gyakorlati alapjait; a belgyógyászati diagnosztikus és terápiás beavatkozásokat, a beavatkozások kivitelezéséhez szükséges eszközöket, megfigyelési és dokumentációs feladatokat.
A hallgató megismeri a belgyógyászati betegségben szenvedők intézeti és otthoni ápolását, rehabilitációs lehetőségeit.
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Simon Katalin (SIKJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
Az oktatás célja, hogy a védőnő szakos hallgató ismerje meg a szülészet-nőgyógyászat elméleti és gyakorlati alapjait, amely révén képessé válik a speciális ápolási/gondozási feladatok személyközpontú ellátására.
A fiziológiás terhesség anyai és a magzat életfunkcióinak megfigyelése, mérése. A szövődményes terhesség korai felismerése és az ápolói beavatkozások lehetőségei, és szükségleteken alapuló ápolása. Megszültek ápolása a koraui és a késői gyermekágyban (fiziológiás és szövődményes esetekben).Avédőnő szerepe a nőgyógyászati betegségek primer, szekunder és tercier prevenciójának megvalósításában.A nőgyógyászati betegek kórképek szerinti szakápolása. A terhesség és a nőgyógyászat pszichoszomatikus megközelítése, betegvezetés.
A tantárgy párhuzamos feltétele: OTN21XXX (Nőgyógyászat védőnőknek)
_Gyakorlat, kötelező, 21 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Tulkán Ibolya Dr. (TUIJABE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A tantárgy célja felkészíteni a hallgatót a csecsemőgondozás készségszintű megvalósítására.
_Gyakorlat, kötelező, 21 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A tantárgy párhuzamos feltétele: OTN24XXX (Egészséges csecsemő és gyermek fejlődése) A tantárgyelem célja felkészíteni a hallgatót a csecsemőgondozás készségszintű megvalósítására.
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Tulkán Ibolya Dr. (TUIJABE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A tantárgy párhuzamos feltétele: OTN27XXX (Betegségek gyermekkorban 3.) Kompetenssé tenni a hallgatót az egészséges és beteg gyermek állapotának felismerésére, az ápolási diagnózis meghatározására, adekvát ápolási terv készítésére, a gyermekápolásban alkalmazott speciális eljárások végrehajtására, a nyújtott ápolás értékelésére. Megerősíteni a hallgatókban a személyközpontú ápolás alapelveit, feltárni a prevenciós lehetőségeket az egyes ápolási tevékenységek során.
_Gyakorlat, kötelező, 21 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A tantárgy párhuzamos feltétele: OTN27XXX (Betegségek gyermekkorban 3.) Kompetenssé tenni a hallgatót az egészséges és beteg gyermek állapotának felismerésére, az ápolási diagnózis meghatározására, adekvát ápolási terv készítésére, a gyermekápolásban alkalmazott speciális eljárások végrehajtására, a nyújtott ápolás értékelésére. Megerősíteni a hallgatókban a személyközpontú ápolás alapelveit, feltárni a prevenciós lehetőségeket az egyes ápolási tevékenységek során.
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Csehák Auguszta (CSALAAE.SZE)
Leírás:
Az alapápolási nyári gyakorlatot a hallgató csak akkor kezdheti meg, ha sikeresen teljesítette az Alapvizsgát (VIN01XXX).
Az alapápolási nyári gyakorlat célja, hogy az elméleti és demonstrációs termi oktatásra alapozva megerősíteni az alapápolási készségeket. Felkészíteni a hallgatót arra, hogy feladatait személyközpontúan és felelősséggel vigye véghez.
_Gyakorlat, kötelező, 40 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Simon Katalin (SIKJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
Az oktatás célja olyan elméleti tudásanyag átadása, mellyel a hallgató a gyakorlati munkája során be tud kapcsolódni a haldokló és a daganatos beteg ápolásába, gondozásába.
A hallgató képes legyen: a daganatos és haldokló beteg önálló megfigyelésére és a megfigyelés értelmezésére;a daganatos és haldokló beteg szükségeleteinek felmérésére és azok kielégítéséhez segítséget tudjon nyújtani a legmegfelelőbb módszer felhasználásával; ápolási terv elkészítésére, kivitelezésére, dokumentálására.
_Előadás, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A Haldokló beteg ápolása gyakorlat (ATN1102G) abban az esetben vehető fel a hallgató részére, ha sikeresen teljesítette a Haldokló beteg ápolása elmélet tantárgyelemet (ATN1101E).
|
_Előadás, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A Daganatos beteg ápolása gyakorlatot (ATN1104G)csak akkor veheti fel a hallgató, ha sikeresen teljesítette a Daganatos betegek ápolása elméleti tantárgyelemet (ATN1103E).
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Kokovecz Anna (KOAJAEE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A hallgató képes legyen alapvető sebészeti beavatkzásoknál segédkezni, sürgősségi ellátást igénylő helyzeteket felismerni és az első ellátást megkezdeni (vérzés csillapítás, sebellátás, reanimáció, kötésformák alkalmazása). Hatékonyan alkalmazni a prevenciós tevékenységet.
_Gyakorlat, kötelező, 21 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A hallgató képes legyen alapvető sebészeti beavatkzásoknál segédkezni, sürgősségi ellátást igénylő helyzeteket felismerni és az első ellátást megkezdeni (vérzés csillapítás, sebellátás, reanimáció, kötésformák alkalmazása). Hatékonyan alkalmazni a prevenciós tevékenységet.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Simon Katalin (SIKJAAE.SZE)
_Előadás, nem kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Csehák Auguszta (CSALAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
Az oktatás célja kompetenssé tenni a hallgatót a fogyatékosságok megelőzésére, a különféle fogyatékosságok megelőzésére, a fogyatékos gyermek és felnőtt ápolására és gondozására:Felkészíteni a hallgatót,hogy a különféle kommunikációs technikák alkalmazásával kapcsolatot tudjon teremteni a fogyatékos gyermekkel és felnőttel. Megismertetni a hallgatót az adott ofgyatékosságnak megfelelő fejlesztési technikákkal, rehabilitációs tevékenységekkel.
_Előadás, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A Fogyatékosok és ápolásuk tantárgyelem (ATN1401E) előfeltétele: Sebészeti betegek ápolása (ATN0509G) vagy Belgyógyászati betegek ápolása védőnőknek (ATN0601G).
|
_Előadás, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
|
|
|
ETN Élettudományi modul modul |
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Farkas Sándorné Dr. (FAGJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.8 kredit
Leírás:
Megismertetni a hallgatókat az élet fogalmával, keletkezésével, fejlődésével. Bemutatni a sejt kémiai felépítését, betekintést adni a sejt molekuláris biológiai és biokémiai folyamataiba megtanítani a sejtosztódás típusait. Megalapozni a későbbi szaporodás-biológiai, az öröklődési-egyedfejlődési tanulmányokat.
A tantárgy követelményei:
A hallgató képes legyen:az alapfogalmak elsajátítása után a tananyag szintézisére értelemszerű visszaadására.
A tanuló legyen képes:ismertetni az egyes tudományterületek szerepét.
2.2.1 Az élet fogalma és keletkezése. 2.2.2 az élőben részt vevő kémiai anyagok: bioelemek, biomelekulák.
2.2.3 Az élet fejlődése, az evolució mechanizmusai, törvényei. 2.3 A szervezet felépítésének szintjei:
Tananyagtartalom:
2.3 1 A sejt szerkezete és működése: 2.4.1. Sejtciklus és sejtosztódás: mitosis és meiosis 2.5 Öröklékenység
2.6 Az ontogenesis
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Orvosi Genetikai Intézet
Leírás:
Megismertetni a hallgatókat az élet fogalmával, keletkezésével, fejlődésével. Bemutatni a sejt kémiai felépítését, betekintést adni a sejt molekuláris biológiai és biokémiai folyamataiba megtanítani a sejtosztódás típusait. Megalapozni a későbbi szaporodás-biológiai, az öröklődési-egyedfejlődési tanulmányokat.
A hallgató képes legyen: az alapfogalmak elsajátítása után a tananyag szintézisére értelemszerű visszaadására.
A tanuló legyen képes:ismertetni az egyes tudományterületek szerepét.
Előfeltételek: Az élet alapjai: A középiskolai biológia tantárgy tudásanyaga
Párhuzamosság:biokémia ,genetika
|
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Orvosi Genetikai Intézet
Leírás:
A középiskolai biológiában, illetve "Az élet alapjai" című modulban tanult örökléstani tananyagra épülő genetikai alapismereteket nyújt a tanulóknak, melyek segítségével megismerik az öröklődő rendellenességeket, amutagén és teratogén anyagok károsító hatását, a citogenetikai és molekuláris genetikai vizsgálatok jelentőségét, valamint a primer és szekunder prevenció módjait.
Fő témák: 1. Genetikai alapfogalmak, molekuláris genetika; 2. Mendeli szabályok. Családfa elemzés. Mendeli öröklődés (autoszomális recesszív öröklődés. 3. Nem Mendeli öröklődés. 4. Citogenetika. 5. A nem szerkezete és szerepe az öröklődésben. 6. Genetikai és környezeti tényezők szerepe az egyes betegségek kialakulásában. 7. Genetikai szűrés és genetikai tanácsadás.
|
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A hallgatónak elegendő ismerettel kell rendelkezni a különböző baktériumok, vírusok, gombák, paraziták tulajdonságairól. Megfelelő ismeretre van szüksége a hallgatónak a sterilitás típusainak alkalmazására. A hallgató ismerje meg a leggyakrabban előforduló antibiotikumok és kemoterápiás szerek alkalmazását a kórokozók elleni terápiában. Az előadás során az újabb szakirodalom ismertetésére is sor kerül.

A gyakorlat célja, hogy az ápoló és védőnői feladat ellátásához szükséges mikrobiológiai alapismereteket nyújtson a hallgatónak. Cél, hogy felkészítse őket arra, hogy megfelelő alapismereteiket alkalmazni tudják a mindennapi munkájukban, a higiénés szabályok betartásában, a betegség megelőzésében. A gyakorlati ismeretek megszerzzése lehetővé teszi, hogy alegújabb kutatások eredményeit megismerjék és szükség esetén alkalmazni is tudják.
|
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Az ápolói és védőnői feladat ellátásához szükséges immunológiai alapismereteket nyújtson a hallgatónak. Készítse fel őket arra, hogy ismereteiket alkalmazni tudják a mindennapi munkájukban, a hygienia szabályokat betartva, a betegségek megelőzésében minél eredményesebben vegyenek részt.
Megfelelő alapismereteket szerezzen a hallgató a későbbi modulokban tanulandó tantárgyak elsajátításához.
A hallgató ismerje az immunrendszer működését, a különböző szerológiai reakciókat, melyek nagy elentőséggel bírnak a diagnosztikában.
|
|
|
Felelős tanszék:
Biokémiai Intézet
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A középiskolai biológia és kémia ismeretekre alapozva a hallgatók természettudományos szemléletét fejleszti és a szervezet biokémiai szintű működését mutatja be.
A hallgatókkal megismerteti az életfolyamatok molekuláris alapjait és a szervezetet felépítő fontosabb kémiai anyagok átalakulását, lebomlását. Megalapozza a hallgatók tudását a klinikai ismeretek megértéséhez - a biofizika, az élettan és a kórélettan tantárggyal szerves egységben az életfolyamatok és a kóros működések kémiai vonatkozásainak ismertetésével.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Biokémiai Intézet
Leírás:
A középiskolai biológia és kémia ismeretekre alapozva a hallgatók természettudományos szemléletét fejleszti és a szervezet biokémiai szintű működését mutatja be.
A hallgatókkal megismerteti az életfolyamatok molekuláris alapjait és a szervezetet felépítő fontosabb kémiai anyagok átalakulását, lebomlását.
Megalapozza a hallgatók tudását a klinikai ismeretek megértéséhez - a biofizika, az élettan és a kórélettan tantárggyal szerves egységben az életfolyamatok és kóros működések kémiai vonatkozásainak ismertetésével.
|
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Biokémiai Intézet
Leírás:
A biokémia ismeretekre alapozva a hallgatók szemléletét továbbfejleszti a kóros működések megértésének irányában és a szervezet patobiokémiai történéseit mutatja be.
Megalapozza a hallgatók tudását a klinikai ismeretek megértéséhez - a biofizika, az élettan és a kórélettan tantárggyal szerves egységben az életfolyamatok és kóros működések kémiai vonatkozásainak ismertetésével.
|
|
|
Felelős tanszék:
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A tárgy betekintést ad az orvosi fizika alapjaiba, tárgyalja az emberi szervezetben lejátszódó életfolyamatok megértéséhez szükséges fizikai jelenségeket, ismerteti a jelenségek szervezetre gyakorolt hatásait. A hallgatók megismerik azokat a legfontosabb fizikai, illetve biofizikai alapelveket, amelyeket a gyógyításhoz és az egészségmegőrzéshez leggyakrabban felhasználunk. A tárgy alakítja és fejleszti az ápolási gyakorlatban szükséges tudományos gondolkodást.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
|
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
Leírás:
A tárgy betekintést ad az orvosi fizika alapjaiba, tárgyalja azokat a legfontosabb fizikai, illetve biofizikai alapelveket, amelyeket a diagnosztizáláshoz, gyógyításhoz és az egészségmegőrzéshez leggyakrabban felhasználunk. A hallgatóság megismeri az orvoslásban és az ápolásban alkalmazott korszerű diagnosztikai és terápiás eszközök működésének alapelveit. A tárgy alakítja és fejleszti az ápolási gyakorlatban szükséges tudományos gondolkodást.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A tantárgyelem keretein belül a hallgató megismeri az emberi szerveket, szervrendszereket felépítő alapszöveteket, a szív, a kis- és nagyérkör, a nyirokrendszer, a légző-, emésztő- és az urogenitális rendszer alapvető felépítését. Kiemelt fontosságú a védőnőjelöltek számára a női nemi szervek felépítése, a női kismedence, valamint a csípőizület, talpboltozatok szerkezete. A gyermekkorban nagyon gyakori légúti betegségek, emésztőrendszeri és allergiás betegségek felhívják a figyelmet arra, hogy egy védőnőnek elengedhetetlen fontosságú, hogy alaposan ismerje a légzőrendszer, az emésztőrendszer és immunrendszer felépítését.
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Leírás:
A tantárgyelem keretein belül a hallgató megismeri az emberi szerveket, szervrendszereket felépítő alapszöveteket, a szív, a kis- és nagyvérkör, a nyirokrendszer, a légző-, emésztő- és az urogenitalis rendszer alapvető felépítését.Kiemelt fontosságú a védőnőjelőltek számára a női nemi szervek felépítése, a női kismedence, valamint a csípőízület, talpboltozatok szerkezete.A gyermekkorban nagyon gyakori légúti betegségek , emésztőrendszeri és allergiás betegségek felhívják a figyelmet arra, hogy egy védőnőnek elengedhetetlen fontosságú, hogy alaposan ismerje a légzőrendszer, az emésztőrendszer és immunrendszer felépítését.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Leírás:
A tantárgyelem oktatásának a célja, hogy a hallgató elegendő gyakorlati ismerettel rendelkezzen az alapszövetek, a mozgásrendszer, a szív és keringési rendszer, a légző-, emésztő- és az urogenitalis rendszer felépítéséről.A hallgató legyen képes felismerni az anatómiai maketteken és diapozitíveken az oktató által előre megadott anatómiai képleteket.
|
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Leírás:
A tantárgyelem keretein belül a hallgató megismeri az endokrin szervek, az idegrendszer és az érzékszervek felépítését, elhelyezkedését. Ezen ismeretek alapul szolgálnak az élettan valamint a klinikai tárgyak elsajátításához.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Leírás:
A tantárgyelem keretein belül a hallgató megismeri az endokrin szervek, az idegrendszer és az érzékszervek felépítését, elhelyezkedését. Ezen ismeretek alapul szolgálnak az élettan valamint a klinikai tárgyak elsajátításához.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
Az ápoló és védőnői feladat ellátásához szükséges élettani alapismereteket nyújtson a hallgatónak. Cél, hogy felkészítse őket arra, hogy megértsék az egészséges emberi szervezet működését olyan szinten, hogy ismereteiket alkalmazni tudják a gyakorlati foglalkozás, valamint gyakorlati munkájuk során. Megalapozni a szakmai tárgyak elsajátításához szükséges alapismérveket. Elősegíteni az emberi test funkcionális szerbeződésének megértését, a vér, a szív, a nedvkeringés és a légzőrendszer működésének alapos megértését és ezen szervek funkcionális kapcsolatát. Megalapozott ismeretanyaggal rendelkezzen az egészséges emberi szervezet működését illetően.
Biztos alapot nyújtani a szakmai nyelvezet olyan szintű elsajátításához, hogy biztosan mozogjon a klinikai tárgyak tanulása és mindennapi munkája során.
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Leírás:
Az ápoló és védőnői feladat ellátásához szükséges élettani alapismereteket nyújtson a hallgatónak. Cél, hogy felkészítse őket arra, hogy megértsék az egészséges emberi szervezet működését olyan szinten, hogy ismereteiket alkalmazni tudják a gyakorlati foglalkozás, valamint gyakorlati munkájuk során. Megalapozni a szakmai tárgyak elsajátításához szükséges alapismérveket. Elősegíteni az emberi test funkcionális szerbeződésének megértését, a vér, a szív, a nedvkeringés és a légzőrendszer működésének alapos megértését és ezen szervek funkcionális kapcsolatát. Megalapozott ismeretanyaggal rendelkezzen az egészséges emberi szervezet működését illetően.
Biztos alapot nyújtani a szakmai nyelvezet olyan szintű elsajátításához, hogy biztosan mozogjon a klinikai tárgyak tanulása és mindennapi munkája során.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Leírás:
Az ápoló és védőnői feladat ellátásához szükséges élettani alapismereteket nyújtson a hallgatónak. Az oktatás célja, hogy felkészítse őket arra, hogy megértsék az egészséges emberi szervezet működését olyan szinten, hogy ismereteiket alkalmazni tudják a gyakorlati foglalkozás, valamint gyakorlati munkájuk során. A gyakorlati ismeretek megszerzése során a legújabb kutatások eredményeit is megismerve, szükség esetén alkalmazni tudják. A hallgatók képesek legyenek a vér, a szív működésének vizsgálatáról tanultakat a gyakorlatban alkalmazni, valamint a gyakorlat során perifériás vérből az adekvát vizsgálatokat elvégezni, vérnyomást mérni, EKG-t készíteni és elemezni.
|
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Leírás:
Az ápoló és védőnői feladat ellátásához szükséges élettani alapismereteket nyújtson a hallgatónak. Cél, hogy felkészítse őket arra, hogy megértsék az egészséges emberi szervezet működését olyan szinten, hogy ismereteiket alkalmazni tudják a gyakorlati foglalkozás, valamint gyakorlati munkájuk során. Megalapozni a szakmai tárgyak elsajátításához szükséges alapismérveket. Elősegíteni a kiválasztás, az emésztőrendszer, az endokrin rendszer és az idegrendszer működésének alapos megértését és ezen szervek funkcionális kapcsolatát. Megalapozott ismeretanyaggal rendelkezzen az egészséges emberi szervezet működését illetően. Biztos alapot nyújtani a szakmai nyelvezet olyan szintű elsajátításához, hogy biztosan mozogjon a klinikai tárgyak tanulása és mindennapi munkája során.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Leírás:
: Az ápoló és védőnői feladat ellátásához szükséges élettani alapismereteket nyújtson a hallgatónak. Cél, hogy felkészítse őket arra, hogy megértsék az egészséges emberi szervezet működését olyan szinten, hogy ismereteiket alkalmazni tudják a gyakorlati foglalkozás,.valamint gyakorlati munkájuk során. A gyakorlati ismeretek megszerzése során a legújabb kutatások eredményeit is megismerve, szükség esetén alkalmazni tudják. A hallgatók képesek legyenek a légzésfunkciók, a vizeletvizsgálatok, gyomor-, nyál-, székletvizsgálatok, látás-, hallás-, reflexvizsgálatok és a csecsemő mozgásfejlődéséről tanultakat a jártasság szintjén a gyakorlatban alkalmazni.
|
|
|
FTN Fizioterápiás modul modul |
GTN Védőnői gondozástan modul |
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Fiedler Orsolya (FIOJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
Felkészíteni a várandós és a gyermekágyas anya otthoni gondozására, a nő-, anya és terhességvédelem szakfeladatainak ellátására, a team munka jelentőségének kiemelt hangsúlyával. Olyan ismeretek és készségek megtanítása, amelyek képessé tesznek a családok, különös tekintettel a várandós anyák egészséges életvitelének alakítására. Kiépíteni a hallgatókban a humánus és szociális segítő munkakör által támasztott szakmai elvárások, illetve követelmények attitűd rendszerét. Megismertetni az ön és kölcsönösen segítő, valamint az egyéb támogató (szupportív) szervezetek működési mechanizmusait és bekapcsolódásának lehetőségeit. Megtanítani a családtervezési feladatok elsajátítását, a terhesség megelőzés módszereinek és eszközeinek alkalmazását; A magzati élet védelméről szóló törvény értelmezését és a gondozottak érdekeinek érvényesítését.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Felkészíteni a várandós és a gyermekágyas anya otthoni gondozására, a nő-, anya és terhességvédelem szakfeladatainak ellátására, a team munka jelentőségének kiemelt hangsúlyával. Olyan ismeretek és készségek megtanítása, amelyek képessé tesznek a családok, különös tekintettel a várandós anyák egészséges életvitelének alakítására. Kiépíteni a hallgatókban a humánus és szociális segítő munkakör által támasztott szakmai elvárások, illetve követelmények attitűd rendszerét. Megismertetni az ön és kölcsönösen segítő, valamint az egyéb támogató (szupportív) szervezetek működési mechanizmusait és bekapcsolódásának lehetőségeit. Megtanítani a családtervezési feladatok elsajátítását, a terhesség megelőzés módszereinek és eszközeinek alkalmazását; A magzati élet védelméről szóló törvény értelmezését és a gondozottak érdekeinek érvényesítését.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Felkészíteni a várandós és a gyermekágyas anya otthoni gondozására, a nő-, anya és terhességvédelem szakfeladatainak ellátására, a team munka jelentőségének kiemelt hangsúlyával. Olyan ismeretek és készségek megtanítása, amelyek képessé tesznek a családok, különös tekintettel a várandós anyák egészséges életvitelének alakítására. Kiépíteni a hallgatókban a humánus és szociális segítő munkakör által támasztott szakmai elvárások, illetve követelmények attitűd rendszerét. Megismertetni az ön és kölcsönösen segítő, valamint az egyéb támogató (szupportív) szervezetek működési mechanizmusait és bekapcsolódásának lehetőségeit. Megtanítani a családtervezési feladatok elsajátítását, a terhesség megelőzés módszereinek és eszközeinek alkalmazását; A magzati élet védelméről szóló törvény értelmezését és a gondozottak érdekeinek érvényesítését.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Tobak Orsolya dr. (TOONABE.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
Cél felkészíteni az újszülött, csecsemő és kisgyermek otthoni gondozására, alkalmassá tenni a hallgatókat a humánus és szo-ciális segítő munkakörre, a családok egészséges életvitelének alakítására. Olyan ismeretek és készségek megtanítása, amelyek kiépítik a szülőszerep elsajátíttatásának képességét. Elmélyítani a komplex családgondozás szemléletét, a családsegítő funkció beépülését. Tudatosítani a védőnői kompetenciába utalt, önállóan végzendő feladatok sorát, a team munka jelentőségének kü-lönös hangsúlyával. Megismertetni a támogató rendszerek müködési körét, a kapcsolattartás lehetőségeit. Bemutatni a szak-gondozás elvi kérdéseit, módszereit, területeit. Felkelteni az igényt a tantárgy specifikumaiból adódó követelmények szakmai biztonságának megszerzésére.
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Cél felkészíteni az újszülött, csecsemő és kisgyermek otthoni gondozására, alkalmassá tenni a hallgatókat a humánus és szo-ciális segítő munkakörre, a családok egészséges életvitelének alakítására. Olyan ismeretek és készségek megtanítása, amelyek kiépítik a szülőszerep elsajátíttatásának képességét. Elmélyítani a komplex családgondozás szemléletét, a családsegítő funkció beépülését. Tudatosítani a védőnői kompetenciába utalt, önállóan végzendő feladatok sorát, a team munka jelentőségének kü-lönös hangsúlyával. Megismertetni a támogató rendszerek müködési körét, a kapcsolattartás lehetőségeit. Bemutatni a szak-gondozás elvi kérdéseit, módszereit, területeit. Felkelteni az igényt a tantárgy specifikumaiból adódó követelmények szakmai biztonságának megszerzésére.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Felkészíteni az újszülött, csecsemő és a kisgyermek gondozására, alkalmassá tenni a hallgatókat a humánus és szociális segítő munkakörre, a családok egészséges életvitelének alakítására. Olyan ismeretek és készségek megtanítása, amelyek kiépítik a szülőszerep elsajátíttatásának képességét. Elmélyíteni a komplex családgondozás szemléletét, a családsegítő funkció beépülését. Tudatosítani a védőnői kompetenciába utalt, önállóan végzendő feladatok sorát, a team munka jelentőségének különös hangsúlyával. Megismertetni a támogató rendszerek működési körét, a kapcsolattartás lehetőségeit. Bemutatni a szakgondozás elvi kérdéseit, módszereit, területeit. Felkelteni az igényt a tantárgy specifikumaiból adódó követelmények szakmai biztonságának megszerzésére. Ismeret szintjén elsajátítani a szakmódszertan kérdéseit, a gondozó feladatok hogyanját, az interperszonális kapcsolatok alakításának módját, alapvető követelményeit; megérteni az elmélet és a gyakorlat összefüggéseit;
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Batka Tiborné (BAJPAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
Életközeli szituációkban (oktató körzetekben) - óvoda, általános iskola, középiskola, iskola-egészségügyi szolgálatai - valamint tantermi gyakorlatok keretei között felkészíteni a hallgatókat a tanköteles korú gyermekek gondozására, az iskola-egészségügy védőnői feladatainak szakellátására. Az egészséges életvitel kialakítását célzó ismeretek megtanítása. Az egészség megőrzésére irányuló prevenciós muka megismertetése. A különböző típusú oktatási intézmények iskola-egészségügyi gondozásra vonatkozó munkamódszereinek bemutatása. Az életkori sajátosságokból adódó speciális problémák megoldásáhpz szükséges elmleti és gyakorlati tudás elsajátítása. Felkelteni az igényt az iskolavédőnői szakmodulok programjában való részvételre. A védőnői ügyvitel oktatásának célja: megtanítani az 1997 január 1-től hatályos védőnői adminisztrációs kötelezettség teljes körét, értelmezni az újonnan bevezetett nyomtatványok kitöltési útmutatójának valamennyi vonatkozó dokumentumát.
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Életközeli szituációkban (oktató körzetekben) - óvoda, általános iskola, középiskola, iskola-egészségügyi szolgálatai - valamint tantermi gyakorlatok keretei között felkészíteni a hallgatókat a tanköteles korú gyermekek gondozására, az iskola-egészségügy védőnői feladatainak szakellátására. Az egészséges életvitel kialakítását célzó ismeretek megtanítása. Az egészség megőrzésére irányuló prevenciós muka megismertetése. A különböző típusú oktatási intézmények iskola-egészségügyi gondozásra vonatkozó munkamódszereinek bemutatása. Az életkori sajátosságokból adódó speciális problémák megoldásáhpz szükséges elmleti és gyakorlati tudás elsajátítása. Felkelteni az igényt az iskolavédőnői szakmodulok programjában való részvételre. A védőnői ügyvitel oktatásának célja: megtanítani az 1997 január 1-től hatályos védőnői adminisztrációs kötelezettség teljes körét, értelmezni az újonnan bevezetett nyomtatványok kitöltési útmutatójának valamennyi vonatkozó dokumentumát.
|
_Gyakorlat, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Fiedler Orsolya (FIOJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
Leírás:
Életközeli szituációkban (oktató körzetekben) - óvoda, általános iskola, középiskola, iskola-egészségügyi szolgálatai - valamint tantermi gyakorlatok keretei között felkészíteni a hallgatókat a tanköteles korú gyermekek gondozására, az iskola-egészségügy védőnői feladatainak szakellátására. Az egészséges életvitel kialakítását célzó ismeretek megtanítása. Az egészség megörzé-sére irányuló prevenciós munka megismertetése. A különböző típusú oktatási intézmények iskola-egészségügyi gondozásra vo-natkozó munkamódszereinek bemutatása. Az életkori sajátosságokból adódó speciális problémák megoldásához szükséges elmé-leti tudás elsajátítása. Felkelteni az igényt az iskolavédőnői szakmodulok programjában való részvételre.
_Gyakorlat, kötelező, 100 óra / 5 kredit

_Konzultációs gyakorlat, kötelező, 12 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Csatordai Sarolta (CSSJAAE.SZE)
_Előadás, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Cél részletesen megismertetni a hallgatókkal - elméletben és gyakorlatban életközeli szituációkban - azokat a speciális gondozási eseteket (szociális, medicinális, pszichés), amelyek a védőnői praxisban előfordulhatnak és sajátos gondozó eljárást igényelnek. - Tájékoztatást adni mindazon iintézményekről, szervezetekről, amelyek a védőnői praxisban előfordulhatnak és sajátos gon-dozó eljárást igényelnek. - Tájékoztatást adni mindazon intézményekről, szervezetekről, amelyek a szakellátás során segítségül szolgálnak (egészségügyi alap/szakellátás, állami szociális gondoskodás, civil társadalmi, karitatív ellátás módszerei). - Felkészí-tést biztosítani a fogyatékos gyermekek gondozásával kapcsolatos szakfeladatokra, a szenvedélybetegségek és a családban előforduló devianciák, az egészségre káros szokások intervenciójára vonatkozóan. - Bemutatni a védőnő gyermekvédelmi teen-dőit, a veszélyeztetettség kritériumait és a fokozott gondozást igénylőkre fordítandó megkülönböztetett figyelem aspektusait.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 30 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Sándorné Szabó Iringó (SASBAA.J.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
Olyan elméleti ismeretek megszerzése, melyek révén a hallgató a gyakorlati munkája során képessé válik a szülők felé átadni az elméleti ismereteket. Ezen elméleti ismeretek 3 fő csoportot alkotnak - módszertani elemek, mentálhigiénés elemek, a szüléssel kapcsolatos gyakorlati elemek elméleti vetülete.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Olyan elméleti ismeretek megszerzése, melyek révén a hallgató a gyakorlati munkája során képessé válik a szülők felé átadni az elméleti ismereteket. Ezen elméleti ismeretek 3 fő csoportot alkotnak - módszertani elemek, mentálhigiénés elemek, a szüléssel kapcsolatos gyakorlati elemek elméleti vetülete.
|
_Gyakorlat, kötelező, 21 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Olyan gyakorlati ismereteket kapnak a hallgatók, melyek segítségével képesek lesznek a gyakorlati munkájuk során az anyaságra, szülői szerepre felkészíteni a jelentkező párokat. A tantárgyelem kifejezetten az elméleti részre épül.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Fiedler Orsolya (FIOJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A humán táplálkozás (a csecsemőkortól) az orvosbiológiai tudományok részeként fejlődött ki és jelenleg is szorosan kapcsolódik hozzájuk. Az ember tápanyagszükségletével, a táplálék összetételével, a táplálék fogyasztással, valamint az egészségi állapot és a táplálkozás közötti összefüggésekkel foglalkozik. Tanulmányozza a táplálkozással kapcsolatos környezeti harmóniát. A csecsemő és gyermek táplálása című tantárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók megismerjék és a gyakorlatban alkalmazni tudják a táplálkozástudomány legújabb eredményeit.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A humán táplálkozás (a csecsemőkortól) az orvosbiológiai tudományok részeként fejlődött ki és jelenleg is szorosan kapcsolódik hozzájuk. Az ember tápanyagszükségletével, a táplálék összetételével, a táplálék fogyasztással, valamint az egészségi állapot és a táplálkozás közötti összefüggésekkel foglalkozik. Tanulmányozza a táplálkozással kapcsolatos környezeti harmóniát. A csecsemő és gyermek táplálása című tantárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók megismerjék és a gyakorlatban alkalmazni tudják a táplálkozástudomány legújabb eredményeit.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Oktatás az egészséges és helyes táplálkozás alkalmazásának megvalósítására, amely a csecsemő és gyermek egészséges fejlődéséhez szükséges. A különböző életkorú gyermekek táplálása során alkalmazandó ételkészítési eljárások ismerete. Az energia és tápanyagszükségletet ismerje és a gyakorlati életben is tudja alkalmazni a hallgató. A hallgató tanulmányai során az "Életfolyamatok biokémiai alapjai", az "Egészséges csecsemő és gyermek fejlődése", az "Újszülött, csecsemő és kisgyermek gondozásának módszertana" és a "Csecsemő és gyermek táplálása" című tantárgy ismeretanyagának elsajátítása szükséges.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Fiedler Orsolya (FIOJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
- A tantárgy bemutatja azokat a kisebbségi csoportokat, melyek a védőnői gondozás speciális területét jelentik (pl. romák). - Megismerteti azokat a lehetőségeket, melyekke a védőnő hatékonyan segítheti a csoportokat problémáik megoldásában.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Tobak Orsolya dr. (TOONABE.SZE)
Teljesítendő:
min.26 kredit
Leírás:
Célja részletesen bemutatni életközeli szituációk gyakorlatában a hallgatónak a nő-, anyavédelmi, a várandós ellátás, gyermek-ágyas, csecsemő és kisgyermek gondozás valós feladatait, helyi szervezeteit, valamint az óvoda, illetve iskola-egészségügyi te-endők aspektusait. Valós munkakörnyezet által feladathelyzetet biztosítani a védőnői munka szakfekadatai valamennyi részte-rületének megismeréséhez és gyakorlásához. Kialakítani mindazon készségeket, amelyek a vdőnő - rendeletek által szabályozott - önálló kompetenciakörébe utalt kötelességeinek megbízható és magabiztos ellátását szolgálják. Segítani a család egészére irá-nyuló, komplex gondozást célzó munkamódszerek elsajátítását. Megalapozni a hallgatókban a védőnői munkakörhöz tartozó vizsgáló, mérő, regiszttráló és adminisztratív feladatok gyakorlati végrehajtásának szakmai biztonságát.
_Gyakorlat, kötelező, 530 óra / 26 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.

_Szeminárium, kötelező, 12 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 30 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A SZTE Egészségügyi Főiskolai Kar védőnő szakos hallgatóinak VIII. féléves összefüggő szakmai gyakorlata 3 hetenként egyszeri alkalommal történő konzultációja. A területi gondozási feladatok során felmerülő aktuális problémák megtárgyalása, esetek vitára bocsátása. Gyakorlati és a teszt záróvizsga tételsorának szisztematikus áttekintése, elméleti záróvizsgára való felkészítés. Irányított szakmai párbeszéd. A hallgató képes legyen: fiziológiás és veszélyeztetett védőnői gondozás módszertanának interpretálására. Komplex esetismertetés bemutatására; valós élethelyzetek elemzésére; problémaorientált feladat megoldására.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Baloghné Fűrész Veronika (BAFJABE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A Természetes családtervezés tantárgy (OTN10XXX) felvételének előfeltétele: Szülészet védőnőknek (OTN20XXX) és Nőgyógyászat védőnőknek (OTN21XXX) vagy Szülészet, nőgyógyászat ápolóknak (OTN22XXX).
_Előadás, nem kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
KIN Kiegészítő modul modul |
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Farkas Sándorné Dr. (FAGJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
Tanulmányozni a táplálkozással kapcsolatos betegségek megelőzésének és gyógykezellésének lehetőségeit. A leggyakrabban előforduló gyermekkori és felnőttkori betegségek esetén az alkalmazható ételek diétás elkészítési módjait megismertetni, amelyek elősegítik a beteg gyermek illetve felnőtt gyógyulását. A hallgató tanulmányai során "A csecsemő és gyermek gondozás" című modulban megszerzett ismeretanyagának megszerzése. Párhuzamosság: "A beteg ember és ápolása" - című modulban levő tantárgyi elemek ismerte.
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Cél a leggyakrabban előforduló gyermekkori és felnőttkori betegségek esetén alkalmazható ételek diétás elkészítési módjait megismertetni, amelyek elősegítik a beteg gyermek illetve felnőtt gyógyulását. A hallgató képes legyen a táplálkozásélettani kutatások gyakorlatban is hasznosítható eredményeit alkalmazni a különböző betegségek étrendjében. A hallgató rendelkezzen a különböző betegségek diétás étrend energia kiszámítás ismeretekkel és az új technológiai eljárásokkal.
|
|
|
Felelős tanszék:
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
Célja, hogy felkészítse a hallgatókat azon informatikai alapismereteknek és gyakorlati technikáknak az elsajátítására, amelyek egyrészt a dokumentációs, prezentációs és adatmanipulációs tevékenységet (szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis lekérdezések, diagramkészítés, grafika stb.) segítik, másrészt a számítógépes kommunikáció különböző területein (adatbázisok elérése helyi és nemzetközi hálózaton, elektronikus levelezés) nyújtanak készséget.
Segítséget adjon a védőnői adatbázis önálló használatára és tartalmának kiértékelésére, a védőnői gyakorlatban keletkező adatok integrálására
_Gyakorlat, nem kötelező, 14 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
Leírás:
Célja, hogy felkészítse a hallgatókat azon informatikai alapismereteknek és gyakorlati technikáknak az elsajátítására, amelyek egyrészt a dokumentációs, prezentációs és adatmanipulációs tevékenységet (szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis lekérdezések, diagramkészítés, grafika stb.) segítik, másrészt a számítógépes kommunikáció különböző területein (adatbázisok elérése helyi és nemzetközi hálózaton, elektronikus levelezés) nyújtanak készséget.
Segítséget adjon a védőnői adatbázis önálló használatára és tartalmának kiértékelésére, a védőnői gyakorlatban keletkező adatok integrálására
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 14 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
Leírás:
A tantárgyelem oktatásának célja, hogy a hallgatók a Windows operációs rendszer használatát és a dokumentum szerkesztés alapjait megismerjék, és gyakorlati technikákat sajátítsanak el, amelyek tanulmányaik során az egyéni felkészülésben segítséget nyújtanak.
Mindezek felhasználásával önálló feladat megoldásra legyenek képesek a dokumentumszerkesztés területén.
|
|
|
Felelős tanszék:
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
Felelős oktató:
Hantos Zoltán Dr.habil. (HAZJAAO.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
|
|
|
Felelős tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A hallgatókban a kuattói gondolkodás, a gyakorlati tapasztalatok és folyamatok tudományos igényű elemzése iránti igény és érdeklődés kialakítása. A hallgatók - a felsőfokú végzettséggel szembeni eljárásoknak megfelelő szinten - szerezzenek jártasságot a gyakorlatban felmerülő problémák felismerésében, ezek megoldását eredményező kutatás elvégzésében. A tantárgy keretében elsajátított tudásuk alapozza meg szekterületük további fejlesztéséhez szükséges kompetenciájukat.
_Gyakorlat, nem kötelező, 35 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A hallgatók - a felsőfokú végzettséggel szembeni elvárásoknak megfelelő szinten - szerezzenek jártasságot a kutatási probléma felismerésében, megfogalmazásában; a kutatási problémával kapcsolatos releváns szakirodalom keresésében és feldolgozásában; a kutatás elméleti és fogalmi keretének meghatározásában; a kutatás céljának és hipotéziseinek a megfogalmazásában; a kutatás feltáró módszereinek (elsősorban a kikérdezés, a megfigyelés és a tartalomelemzés, dokumentumelemzés) alkalmazásában.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 35 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A hallgatók - a felsőfokú végzettséggel szembeni elvárásoknak megfelelő szinten - szerezzenek jártasságot a vizsgálni kívánt populáció meghatározásában, a minta kiválasztásában, az összegyűjtött adatok feldolgozásában és elemzésében, a kutatási eredmények közzétételében és mások kutatási eredményeinek értékelésében, valamint a kutatási terv készítésében.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Gábor Katalin Dr. (GAKJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.14 kredit
_Gyakorlat, kötelező, 30 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 150 óra / 5 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 120 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 120 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
Az oktatás célja a mindenkor érvényes munkavédelmi előírások alapfokon történő megismerése. A munkavédelmi törvény általános rendelkezései. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei. Munkáltatók és munkavállalók jogai és kötelességei. Munkavédelmi érdekképviselet és érdekegyeztetés. Munkavédelem hatósági felügyelete. Munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatánka minimális biztonsági, egészségvédelmi követelményei. Munkaköri, szakmai, ill. személyi higiénés alkalmassági orvosi vizsgálatról, véleményezésről.
_Előadás, nem kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Az oktatás célja a mindenkor érvényes munkavédelmi előírások alapfokon történő megismerése. A munkavédelmi törvény általános rendelkezései. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei. Munkáltatók és munkavállalók jogai és kötelességei. Munkavédelmi érdekképviselet és érdekegyeztetés. Munkavédelem hatósági felügyelete. Munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatánka minimális biztonsági, egészségvédelmi követelményei. Munkaköri, szakmai, ill. személyi higiénés alkalmassági orvosi vizsgálatról, véleményezésről.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgyelem gyakorlatainak elvégzése során saját tanulási módszereiket térképezik fel a hallgatók. Módszereket kapnak a lényegkiemelésre, lehetőséget a gyakorlásukra. Szituációs játékokkal készülhetnek fel a vizsgázásra.
Fontos az órán a személyes aktivitás, és az otthoni tanulás során történő gyakorlás.
_Gyakorlat, kötelező, 28 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgyelem gyakorlatainak elvégzése során saját tanulási módszereiket, jegyzetelési technikájukat tökéletesíthetik a hallgatók új elemek kipróbálásával, begyakorlásával. Tanulásukat segítik a jobban, használhatóbban elkészített előadásjegyzetek. Vitakészségük kipróbálására, fejlesztésére is van lehetőség.
Fontos az órán a személyes aktivitás, és az otthoni tanulás során történő gyakorlás.
|
_Gyakorlat, kötelező, 28 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgyelem gyakorlatainak elvégzése során saját tanulási módszereiket tökéletesíthetik a hallgatók új elemek kipróbálásával, begyakorlásával. Így a tanulásuk hatékonyabbá válik, azaz kevesebb idő és energia ráfordításával ugyanakkora vagy nagyobb mennyiségű tananyagot lesznek képesek elsajátítani. Tanulásukat segítik a jobban, használhatóbban elkészített előadásjegyzetek.
Fontos az órán a személyes aktivitá, és az otthoni tanulás során történő gyakorlás.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Gyakorlatok által fejlődik a hallgató önkifejezése és interakciós készsége, ezáltal növeli a nyitottságot és javítja a személyközi kapcsolatok minőségét. Fejleszti és mélyíti a hallgatók empátiás készségét, növeli a tolerancia- és elfogadó szintjét. Javul a hallgatók kommunikációs hatékonysága. Asszertív kommunikáció gyakorlása, segítő kapcsolatok, személyes hatékonyság fejlesztés.
_Gyakorlat, kötelező, 28 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A pályaszocializáció, pályaalkalmazkodás fogalma, folyamata. A pályák rendszere, pályaprofilok ismerete. Munkaerőgazdálkodás, foglalkoztatáspolitikai irányelvek az egészségügyben. Pályamotiváció, igényszint, teljesítménymotiváció vizsgálata. Munkaerkölcs - erkölcsi céltudatosság. Érzelmi viszonyulás a választott pályához. A védőnői és az ápolói pálya társadalmi presztízse.
|
_Gyakorlat, kötelező, 28 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Megértő és elfogadó magatartás kialakítása önmagával és másokkal szemben: csoportbizalmi szint erősítése után a személyiség önismeretének mélyítése. Interperszonális kapcsolatok javítása.
|
_Gyakorlat, kötelező, 28 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Asszertív kommunikáció gyakorlása, segítő beszélgetés keretei, segítő beszélgetés vezetése, segítő kapcsolatok. Személyes hatékonyság fejlesztése.
|
_Gyakorlat, kötelező, 28 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Kommunikáció alapjainak elmélete. Kommunikációs készségfejlesztő gyakorlatok során a kommunikáció hatékonyságának javítása - ezáltal társas hatékonyság növelése.
|
|
|
Felelős tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
Felelős oktató:
Barnai Mária dr. (BAMJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A logopédia fogalma, célja, feladatai. A logopédiai tevékenység szervezeti fogalmai, intézményrendszere, annak működése.
A logopédia a rendeletek tükrében. A logopédiai tevékenység jogosultsága, kompetenciái.
A gyermekkori beszédfejlesztés menete. Ritmuszavarok, orrhangzós beszéd. Pöszeség. Diszlexia - Diszgráfia - Diszkalkulia.
Vizsgálati módszerek. Agyi érkatasztrófák. Afázia.
_Előadás, nem kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A logopédia fogalma, célja, feladatai. A logopédiai tevékenység szervezeti fogalmai, intézményrendszere, annak működése. A logopédia a rendeletek tükrében. A logopédiai tevékenység jogosultsága, kompetenciái. A gyermekkori beszédfejlesztés menete. Ritmuszavarok, orrhangzós beszéd. Pöszeség. Diszlexia - Diszgráfia - Diszkalkulia. Vizsgálati módszerek. Agyi érkatasztrófák. Afázia.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 28 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgyelem előfeltétele Alapvizsga mérföldkő (AV MK) vagy VIN11XXX Fizioterápia alapjai szigorlat.
A tantárgy általános és specifikus célkitűzései: Olyan elméleti és gyakorlati ismeretek átadása, melynek segítsaégével a hallgató a gyakorlati munkája során képessé válik a gondozottaknak hatékony segítséget nyújtani a csecsemőgondozás és az anya-gyermek, apa-gyermek kapcsolat erősítésében.
|
_Előadás, nem kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
Leírás:
A tantárgyelem előfeltétele AV MK vagy VIN11XXX Fizioterápia alapjai szigorlat A hallgató ismerje meg a gyógytestnevelés célját, feladatait, eszközeit. Ismerje fel az adott korosztály ortopédiai elváltozásait, belgyógyászati jellegű károsodásait, ismerje fel ezek terhelési konzekvenciáit. Tudjon korrekciós gyakorlatokat tervezni és vezetni. Ismerje az együttműködés lehetőségeit szakorvosokkal, gyógytestnevelőkkel, szülőkkel.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 22 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Kommunikációs tréning. Szükséges, hogy a siketek világát megismerjék. Az ujjak varázsát el tudják sajátítani. Ez egy segítő kapcsolat a személyes kommunikációban.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 22 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Rövidebb, könnyebb mondatok, kifejezések tökéletesítése. Segítségnyújtás egy szülői értekezleten, orvosi rendelőben, a mindennapi élet bármely területén megvalósulhat..
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
Leírás (max. 12 sor): Relaxáció fogalma, formái. Autogén tréning (A.T.) történeti előzményei, elmélete és pszichofiziológiai alapjai.
A.T. hatása egészséges és beteg emberekre. Az autogén tréning módszertana: pszichés előkészítés; alapfok és alkalmazása. Az egyes gyakorlatok kivitelezése. Az A.T. felső foka: meditatív tréning; szervtréning.
|
_Előadás, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
Leírás:
A tantárgyelem előfeltétele OTN11XXX Belgyógyászat tantárgy
|
_Előadás, nem kötelező, 15 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A hallgatók ismerjék meg a mai magyar korszerű --tudományos igényű- grafológiát. Az előadások keretében szerezzenek alapvető ismereteket a grafológia történetéről, elméleti- és gyakorlati hátteréről, foglalkozzanak az írással, mint a kommunikáció eszközével. Segítségével az eü. különböző területein dolgozók tovább növelhetik a szakmai felkészültségüket. Kiemelten a védőnőknek: korai személyiségzavarok, hyperaktivitas, dyslexia, dysgrafia, balkezesség, stb. jegyei a gyermekrajzok, írásminták alapján.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 25 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A kommunikáció területén kiterjedtebb, összetettebb mondatokkal ismerkednek meg. Több a tollba jelelés, szájról olvasás.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 25 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Az első félévben tanultak alapján a szájról olvasás a hangnélküli beszéd tökéletesítése. Segítségnyújtás, hivatalos ügyek intézése: önkormányzat, okmányiroda, stb.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 1 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
0
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A kurzus teljesítéséhez középszintű angol nyelvtudás szükséges,a kurzusok részben angolul zajlanak.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
|
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
|
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Kurzushirdető tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
|
_Előadás, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
_Gyakorlat, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Teljesítendő:
min.1 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
0
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
KSZ Klinikumok és szakápolástanuk modul modul |
OTN Orvostudományi modul modul |
Felelős tanszék:
Népegészségtani Intézet
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
Megismertetni a hallgatókkal az egészségügy történetét, - a demográfia és az egészségügy összefüggéseit, - az epidemiológia alapjait, - az egészségügyi rendszerek alapjait.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Népegészségtani Intézet
Leírás:
Eü alkalmasság Megismertetni a hallgatókkal az egészségügy történetét, - a demográfia és az egészségügy összefüggéseit, - az epidemiológia alapjait, - az egészségügyi rendszerek alapjait.
|
|
|
Felelős tanszék:
Népegészségtani Intézet
Felelős oktató:
Nagymajtényi László Dr.habil. (NALJAAO.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A védőnő hallgató a területi gyakorlat során megismerkedik a fertőző betegségek epidemiológiájának gyakorlati kérdéseivel, a nem fertőző betegségek epidemiológiájával, az egészségmonitorozás gyakorlati lehetőségeivel. A közegészségügyi gyakorlati feladatok közül az élelmiszer hygiene, ételfertőzések, stb. A munkaegészségügy feladatai, kiemelten a terhesek, szoptatók védelmével. Településegészségügyön belül a víz, levegő, környezet hygiene védőnői feladatai. Az egészségvédelem, az iskola közegészségügyi ellenőrzése, a táborok iskolaegészségügyi feladatai.
A hallgató megismeri az ÁNTSz-ben folyó közegészségügyi-járványügyi, és egészségvédelmi tevékenységet. A eőidemiológia gyakorlati kérdéseit, továbbá a közegészségtan részterületeinek gyakorlati feladatait és annak kapcsolatát a védőnői munkával, kiemelten az élelmiszeregészségügy, településegészségügy, munkaegészségügy és sugáregészségügy vonatkozásaiban.
_Előadás, kötelező, 42 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Népegészségtani Intézet
Leírás:
A védőnő hallgató a területi gyakorlat során megismerkedik a fertőző betegségek epidemiológiájának gyakorlati kérdéseivel, a nem fertőző betegségek epidemiológiájával, az egészségmonitorozás gyakorlati lehetőségeivel. A közegészségügyi gyakorlati feladatok közül az élelmiszer hygiene, ételfertőzések, stb. A munkaegészségügy feladatai, kiemelten a terhesek, szoptatók védelmével. Településegészségügyön belül a víz, levegő, környezet hygiene védőnői feladatai. Az egészségvédelem, az iskola közegészségügyi ellenőrzése, a táborok iskolaegészségügyi feladatai.
A hallgató megismeri az ÁNTSz-ben folyó közegészségügyi-járványügyi, és egészségvédelmi tevékenységet. A eőidemiológia gyakorlati kérdéseit, továbbá a közegészségtan részterületeinek gyakorlati feladatait és annak kapcsolatát a védőnői munkával, kiemelten az élelmiszeregészségügy, településegészségügy, munkaegészségügy és sugáregészségügy vonatkozásaiban.
|
|
|
Felelős tanszék:
Kórélettani Intézet
Felelős oktató:
Szabó Gyula Dr.habil. (SZGJABO.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A tantárgy oktatásának célja,hogy megismertesse a hallgatókkal a különféle betegségtípusok kialakulásának mechanizmusait, a kórfolyamatok okozta fontosabb működési zavarok lényegét, következményeit. Cél tehát a testi-lelki egészség megőrzését és visszaszerzését elősegítő alapismeretek közlése. A tantárgy az élettani előtanulmányok anyagát továbbfeljesztve megalapozza más alaptantrágyak,valamint a szakmai tárgyak elsajátításához szükséges alapismérveket.
_Előadás, kötelező, 42 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A korszerű elsősegélynyújtási ismeretek inter-diszciplináris elméleti alapokra épített gyakorlati oktatása. A laikus elsősegélynyújtás klinikai isme-retekkel kibővített hatékonyabb módszerei. A pre-hospitális ellátás mai korszerű elvei és azok alkal-mazhatósága. A felnőtt és csecsemő újraélesztés 2003-as European Resuscitation Council szerinti ajánlása. Az elsősegélynyújtás oktatásának mód-szerei. Betekintés az Országos Mentőszolgálat szer-vezetébe.
_Gyakorlat, kötelező, 16 óra / 1 kredit

Mogyorósiné dr. Katona Ágnes (MOKJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A tantárgy oktatásának általános célkitűzése megbízható elméleti alapot nyújtani a klinikai tárgyak keretében oktatott gyógyszerterápia gyakorlati alkalmazásához. A tárgy elsajátítása után a hallgató rendelkezzen azokkal az ismeretekkel,amelyek segítik megérteni a gyógyszerhatás kifejlődását,mellékhatások,gyógyszerkölcsönhatások és teratogén ártalmak kialakulását. Jártas legyen a munkája során alkalmazható kiemelt gyógyszerek és gyógyhatású készítmények javallataiban, különös tekintettel a terhességre, szoptatásra és a gyermekkorra. Ismeretei birtokában tudjon felvilágosítást adni a gyógyszerek hatásáról ,mellékhatásáról, gyógyszerkölcsönhatásairól,különös tekintettel a fenti élethelyzetekre. Ismerje és tudja a gyógyszeradagolási lehetőségeket és módszereket. Tudja alkalmazni széleskörű ismereteit az ápolási munkában,jártas legyen a gyógyszertani ismeretei naprakészen tartásában.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Gyógyszerhatástani és Biofarmaciai Intézet
|
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Gyógyszerhatástani és Biofarmaciai Intézet
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
A belgyógyászati ismeretek ismeretek oktatásának célja, hogy a hallgatóknak a belgyógyászati alapismeretek elsajátítása révén megfelelően rendezett, az élettudományi- és orvostdományi alapozó modulok ismeretanyagára épített tudásanyagot alakítson ki az egészséges felnőtt szervezet működési sajátosságairól. Ismereteket kíván nyújtani a belgyógyászati propedeutika mellett a belgyógyászat főbb területeiről, úgy mint: kardiológia, endocrin- és anyagcsere- betegségek, légzőszervi megbetegedések, nephrologia, haematológia, gastroenterológia, a máj- és pancreas betegségek, epehólyag- és epeutak megbetegedései, az operatív endoscopia, autoimmun betegségek és mozgásszervi megbetegedések. A tantárgy oktatása során a hallgató megfe-lelő ismereteket szerez a korábbiakban felsorolt szervrendszerek megbetegedéseinek korai tüneteiről, korai felismerésükről, a prevenció lehetőségeiről, valamint az otthoni ápolás, betegellátás és gondozás módjairól.
_Előadás, kötelező, 70 óra / 6 kredit

Katona Éva Dr. (KAEHAIS.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A tantárgy oktatásának célja, hogy megismertesse a hallgatókkal az akut és krónikus neurológiai kórképben szenvedő betegek speciális ápolási igényeit az orvostudományi alapokból kiindulva. A hallgatók ismerjék meg a leggyakrabban előforduló neurológiai betegségek okait, tüneteit, diagnosztizálásuk és kezelésük, valamint rehabilitációjuk elméleti alapjait.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
1. Neurológia tárgyköre azon célból, hogy a védőnő munkája során értékelni tudja az anya esetleges neurológiai betegségét a gyermek fejlődése vonatkozásában.
2. Neurológiai kórképek a gyermek esetleges fejlődési rendellenessége, genetikai megbetegedése, fertőző betegség szövődménye tükrében. Fejlődési szempontok, orvos beavatkozás igénye.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Kecskeméti László Dr. (KELJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A normális terhesség és a normális szülés lefo-lyásának részletes ismertetése. Egyéni feldolgozásra a terhességet leggyakrabban kísérő betegségek kerülnek. A terhességgel kapcsolatos kóros elváltozások közül előadáson azok hangzanak el, amelyekkel a védőnők napi munkájuk során gyakran találkoznak. Azok a kóros állapotok, melyek ismerete a látókör kiteljesítéséhez szükségesek egyénileg lesznek feldolgozva.
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A normális terhesség és a normális szülés lefo-lyásának részletes ismertetése. Egyéni feldolgozásra a terhességet leggyakrabban kísérő betegségek kerülnek. A terhességgel kapcsolatos kóros elváltozások közül előadáson azok hangzanak el, amelyekkel a védőnők napi munkájuk során gyakran találkoznak. Azok a kóros állapotok, melyek ismerete a látókör kiteljesítéséhez szükségesek egyénileg lesznek feldolgozva.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Gyakorlati tapasztalatok és minimális készségek megszerzése a normál terhesség, a normális szülés és a zavartalan gyermekágy kérdéskörében gyakorlott szülésznők és intézeti védőnők segítségével. A pathológiás terhességgel és szüléssel kapcsolatos bemutatások szülész-nőgyógyász szakorvos részvételével történnek.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Kecskeméti László Dr. (KELJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
Átfogó ismeretek a női nemi működésekről és azok kóros megjelenési formáiról. Részletes ismertetése a védőnők által gyakran gondozott korosztályok megbetegedéseinek. Ilyenek a gyermeknőgyó-gyászati kórképek, a fogamzásgátlás problémái, a családtervezés és fogamzásgátlás, a nőgyógyászati daganatok szűrési és megelőzési lehetőségei. Olyan pszichoszomatikus állapotok ismertetése, melynek felismerése a védőnőnek elsődleges szerepe lehet.
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Átfogó ismeretek a női nemi működésekről és azok kóros megjelenési formáiról. Részletes ismertetése a védőnők által gyakran gondozott korosztályok megbetegedéseinek. Ilyenek a gyermeknőgyó-gyászati kórképek, a fogamzásgátlás problémái, a családtervezés és fogamzásgátlás, a nőgyógyászati daganatok szűrési és megelőzési lehetőségei. Olyan pszichoszomatikus állapotok ismertetése, melynek felismerése a védőnőnek elsődleges szerepe lehet.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Esetbemutatásokkal lehetőség szerint műtéti részvétellel lehetőséget teremteni a nőgyógyászat gyakorlati megismerésére. Betegekkel való közvetlen kontaktus megteremtésével gyakorlási lehetőséget biztosítani a későbbi területi munkához. Megismertetjük a nőgyógyászatban használt diagnosztikus és szűrő módszereket.
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Tulkán Ibolya Dr. (TUIJABE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A tantárgyelem megismerteti a hallgatót az egészséges újszülött, csecsemő és gyermek szomatikus, mentális, motoros és pszichoszociális fejlődésének szakaszaival, általános jellemzőivel, valamint ezek védőnői vonatkozásaival.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A hallgató az elsajátított ismeretek birtokában képes az intrauterin életszakasz jellegzetességeinek leírására, a védőnői szem-pontból fontos elemek magyarázatára, az extrauterin élethez való adaptáció folyamatának ismertetésére, az egészséges cse-csemő és gyermek szomatikus, motoros, mentális és pszichoszociális fejlődésének jellemzésére, értékelésére.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Gábor Katalin Dr. (GAKJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A tantárgy párhuzamos feltétele: ATN08XXX (Csecsemő és gyermek gondozása tantárgy)
A tantárgyelem megismerteti a hallgatót a neonatológia és gyermek kardiológia leggyakrabban előforduló kórképeivel, valamint ezek védőnői vonatkozásaival. Olyan elméleti és gyakorlati ismereteket ad, amelyek segítségével a hallgató képessé válik a csecsemők, gyermekek és serdülők egészségnevelésére és a koraszülés és más újszülöttkori kórképek, valamint a kardiológiai betegségek megelőzésére, a létrejött kardiológiai és neonatológiai kórképek korai felismerésére, a beteg gyermek otthoni ápolásának, és rehabilitációjának segítésére, a krónikus beteg gondozásában való részvételre.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 21 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgyelem olyan gyakorlati ismereteket ad át és gyakoroltat, melyek segítségével a hallgató képessé válik a "Betegségek a gyermekkorban 2 és 3." tantárgyelem során tanult kórképek tüneteinek felismerésére, a látott tünetek értékelésére, az anamnézis, heteroanamnézis felvételére, annak érdekében, hogy jövendő munkája során képes legyen a kóros állapotokat felismerni, a betegekkel kapcsolatos védőnői teendőket megtervezni és végrehajtani, és eldönteni egy-egy eset kapcsán, hogy mi a feladata az alábbiak közül:
- A tőle elvárható elsősegély után a beteget azonnal orvosi ellátáshoz juttatni. - A beteget az orvos rendelésére irányítani és az orvosnak jelezni. - A szükséges ápolási, gondozási, táplálási tanács, megadása után a szülőt megnyugtatni, hogy nincs szükség orvosi beavatkozásra.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Boda Márta Dr. (BOMJACE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A tantárgyelem az atrophia, rachitis, gyermekgyógyászati gastroenetrológiai és nephrológiai kórképek védőnői gyakorlatban hasznosítható ismeretanyagát, a megelőzés, korai felismerés, akut ellátás és gondozás témaköreit veszi számba.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Boda Márta Dr. (BOMJACE.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A tantárgyelem olyan gyakorlati ismereteket ad át és gyakoroltat, melyek segítségével a hallgató képessé válik a "Betegségek a gyermekkorban 2 és 3." tantárgyelem során tanult kórképek tüneteinek felismerése, a látott tünetek értékelésére, az anamnézis, a heteroanamnézis felvételére, annak érdekében, hogy jövendő munkája során képes legyen a kóros álapotokat felismerni, a betegekkel kapcsolatos védőnői teendőket megtervezni és végrehajtani és eldönteni egy-egy eset kapcsán, hogy mi a feladata az alábbiak közül:
- A tőle várható elsősegély után a beteget azonnal orvosi ellátáshoz juttatni. - A beteget az orvos rendelésére irányítani és az orvosnak jeleznni. - A szükséges ápolási, gondozási, táplálási tanács megadása után a szülőt megnyugtatni, hogy nincs szükség orvosi beavatkozásra.
_Előadás, kötelező, 42 óra / 2 kredit

A tantárgyelem a gyermekgyógyászati pulmonológia, neurológia, endokrinológia, anyagcsere- és immunhiányos betegségek, haematológiai és malignus betegségek, kiütéssel járó fertőzések, bolcsőhalál a védőnői gyakorlatban hasznosítható anyagát, a megelőzés, korai felismerés, akut ellátás, krónikus gondozás témaköreit veszi számba.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Bán Gyula Dr. (BAGKAAO.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A tantárgy keretében a sebészet alapfogalmait, a sebészeti fertőzéseket, továbbá a gyermeksebészet (újszülött-sebészet, mellkasi-, hasi sebészet, urológia, fejlődési rendellenességek sebészete, traumatológia) alapjait oktatjuk.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgy keretében a sebészet alapfogalmait, a sebészeti fertőzéseket, továbbá a gyermeksebészet (újszülött-sebészet, mellkasi-, hasi sebészet, urológia, fejlődési rendellenességek sebészete, traumatológia) alapjait oktatjuk.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Ferencsik Mária Dr. (FEMJABE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
. A modern orvostudomány preventív és terápiás hatékonyságának következtében egyre többen érik el azt az életkort, amikor a komplex geriátriai ellátás igénye jelentkezik. A modern geriátriai orvoslásnak magában kell foglalnia a terápiás, a tartós ápolási, rehabilitációs és szociális egészségügyi tevékenységet. A népegészségügyi hosszú távú elképzelés része a családgondozás ( csecsemőkorútól az időskorúakig )
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
. A modern orvostudomány preventív és terápiás hatékonyságának következtében egyre többen érik el azt az életkort, amikor a komplex geriátriai ellátás igénye jelentkezik. A modern geriátriai orvoslásnak magában kell foglalnia a terápiás, a tartós ápolási, rehabilitációs és szociális egészségügyi tevékenységet. A népegészségügyi hosszú távú elképzelés része a családgondozás ( csecsemőkorútól az időskorúakig )
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Temesváry Beáta Dr. (TEBQAAO.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A pszichiátriai ismeretek a védőnők számára lehetővé teszik:
(1.) a csecsemő mentális fejlődésének követését;
(2.) a velük kapcsolatba kerülők (szülők, testvérek) pszichés problémáinak alapismeretét (szakember-hez irányításukat);
(3.) a pszichiátriai kórképek alapszintű ismeretét; és
(4.) saját mentálhigiénés veszélyeztetettségük felis-merését és kivédését.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A pszichiátriai ismeretek a védőnők számára lehetővé teszik:
(1.) a csecsemő mentális fejlődésének követését;
(2.) a velük kapcsolatba kerülők (szülők, testvérek) pszichés problémáinak alapismeretét (szakember-hez irányításukat);
(3.) a pszichiátriai kórképek alapszintű ismeretét; és
(4.) saját mentálhigiénés veszélyeztetettségük felis-merését és kivédését.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Boda Márta Dr. (BOMJACE.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A tantárgy a fül-orr-gégészet, gyerme-bőrgyógyászat, gyermek-orthopédia és gyermekfogászat tárgykörében olyan alapvető elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt, melyek segítségével a hallgató képessé válik a jelzett szakterületek csecsemő- és gyermekkorban leggyakrabban előforduló megbetegedései tüneteinek felismerésére, súlyossági fokának megítélésére, a meg-betegedettek gondozására, és a betegségekhez vezető okok felismerésére. A tantárgy fő hansúlya a betegségek megelő-zésére, az egészséges állapot fenntartására, a prevenciós eszközök, módszerek alkalmazására való képesség megszerzésére irányul, s a hallgató képessé válik - a megelőző, egészségnevelő tevékenység során a betegségek veszélyeinek elkerülésére, - betegségek kialakulása esetén az orvoshoz küldés sürgősségének megítélésére, - a kialakult betegséggel kapcsolatos gondozási, ápolási tanácsok nyújtására.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgyelem a fül-orr-gégészet, gyerme-bőrgyógyászat, gyermek-orthopédia és gyermekfogászat tárgykörében olyan alapvető elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt, melyek segítségével a hallgató képessé válik a jelzett szakterületek csecsemő- és gyermekkorban leggyakrabban előforduló megbetegedései tüneteinek felismerésére, súlyossági fokának megítélésére, a meg-betegedettek gondozására, és a betegségekhez vezető okok felismerésére. A tantárgyelem fő hansúlya a betegségek megelő-zésére, az egészséges állapot fenntartására, a prevenciós eszközök, módszerek alkalmazására való képesség megszerzésére irányul, s a hallgató képessé válik - a megelőző, egészségnevelő tevékenység során a betegségek veszélyeinek elkerülésére, - betegségek kialakulása esetén az orvoshoz küldés sürgősségének megítélésére, - a kialakult betegséggel kapcsolatos gondozási, ápolási tanácsok nyújtására.
|
|
|
Felelős tanszék:
Fizioterápiás Tanszék
Felelős oktató:
Juhász Péter (JUPMAAE.SZE)
Leírás:
A gyógyítás hollisztikus szemléletét tükröző gondolkodásmód kialakítása, a kormányrendeletben 40/1997 (III.5.) és miniszteri rendeletben 11/1997 (V.28.) meghatározott alternatív medicina szakterületeinek megismertetése. Az állapotfelmérések és terápiás módszerek kompetenciahatárainak megállapítása, a természetes gyógymódok és egészséges életmód alkalmazásának bemutatása. A fitoterápiás belül az aromaterápia és a fűszernövények használatának gyakorlati megismerése.
_Előadás, nem kötelező, 28 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A tantárgyelem előfeltétele ÉT MK Élettudomány mérföldkő.A gyógyítás holisztikus szem-léletét tükröző gondolkodásmód kialakítása, a kormányrendeletben 40/1997 (III.5.) és miniszteri rendeletben 11/1997 (V.28.) meghatározott alterna-tív medicina szakterületeinek megismertetése. Az állapotfelmérések és terápiás módszerek kompetenciahatárainak megállapítása, a természetes gyógymódok és egészséges életmód alkalmazásának bemutatása. A fitoterápián belül az aromaterápia és a fűszernövények használatának gyakorlati megismerése.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Sándorné Szabó Iringó (SASBAA.J.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
_Gyakorlat, kötelező, 21 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Felelős oktató:
Túri Mihály (TUMLAAO.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A hallgató ismerje meg és képes legyen végrehajtani a legkorszerűbb életmentő beavatkozásokat
- Az elsősegélynyújtás fogalma, jelentősége, az időfaktor
Az elsősegélynyújtás helye a társadalomban, az elsősegélynyújtást
segítő és gátló tényezők
- Az életveszélyes állapotok:
az élet és a halál jelei
klinikai-, biológiai halál stb.
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit

TTN Társadalomtudományi modul modul |
Felelős tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Felelős oktató:
Krémer Sándor Dr. (KRSHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
Alapfogalmak: Társadalom, társadalmi tudatforma, ideológia. Etika, erkölcs, érték, érdek, norma. Individuum, szabadság, felelősség. Az etika típusai és az erkölcs taníthatósága. Az erkölcs keletkezése. Az erkölcs szerepe a politikai élet megjelenése után. Az alapvető és a különös erkölcsi normák. Az emberi jogokról etikai nézőpontból. A humánum mint növekvő szolidaritás. Jog és erkölcs mint normarendszer. A jog és az erkölcs különbsége. Kényszer és meggyőzés. A politika fogalma. A politika és az erkölcs kölcsönhatása. Politika az erkölcsben, erkölcs a poltikában. Hatalom és erkölcs. A politikus erkölcse. Közéletiség: konformizmus - nonkonformizmus, avagy meggyőződéses aktív elkötelezettség. Erkölcs és érdekviszony. Gazdasági igazságosság és felelősség. Piacgazdaság és erkölcs.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Filozófia Tanszék
Leírás:
A.) Filozófiai alapfogalmak: Világnézet és filozófia. Gnoszeológia, ontológia, szubsztancia, immanens, transzcendens, idealizmus, materializmus és válfajaik, filozófiai monizmus, dualizmus, pluralizmus, etc.
B.) Logikai alapfogalmak: A logika kialakulása és fogalma. "Fogalom", "ítélet" és "következtetés". A szillogizmus. A kritikai gondolkodás és az érvelés alapvető összefüggései, módszerei.
C.) Az elméletalkotás alapjai: Elv-módszer-rendszer-elmélet általános kapcsolata. A hipotézisek jelentősége, megalkotásuk, alkalmazásuk módja, menete. A modell lényege és szerepe az elméletalkotásban. A modell fő típusai.
D.) Alapvető filozófiatörténeti összefüggések: A filozófiatörténet kialakulása és fogalma. Az európai filozófia fő korszakai és sajátosságai, valamint ezek összefüggése a gyógyítás történetével.
|
_Előadás, kötelező, 14 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Filozófia Tanszék
|
|
|
Felelős tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Szociális Munka és Szociálpol.Tanszék
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Teljesítendő:
min.8 kredit
Leírás:
Előadás: Rövid pszichológia történet. A pszichológia tárgya, ágai, alkalmazásai. A pszichológiában használt módszerek. Az ember mint személyiség; A személyiség kognitív, motivációs és emocionális rendszere.. A személyiség központi rendszere: az ÉN. A tanulás. A legelterjedtebb személyiségelméletek lényegének megismerése.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A pszichológia fejlődésének főbb sajátosságai és szakaszai. A pszichológia módszerei. A személyiség fogalma és szerkezete. Mire jók a tesztek ? Megismerő folyamatok. Motivációs és érzelmi működés. Tanulás.
|
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Előadás: A fejlődés alapkérdései. Öröklődés és környezet szerepe a fejlődésben. Az anya-gyerek kapcsolat szerepe a személyiségfejlődésben. A pszichikus születés: az első három év (csecsemőkor és kisgyermekkor). Az óvodáskor. Kis- és középső iskoláskor. Serdülőkor. Fiatal felnőttkor. Az érett felnőttkor (midlife, Klimax, nyugdíjazás előtti szakasz). Az időskor. Halál és gyász.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Szülés-születés: intelligens magzat, kompetens csecsemő, kompetens kismama. Az óvodások különleges világa. Az iskoláskor. A serdülőkor. A fiatal felnőttkor. Az időskor. Halál és gyász.
|
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Szociális Munka és Szociálpol.Tanszék
Leírás:
A szociálpszichológia történetének vázlata; Tárgya: a szociálpszichológiai kutatás módszerei. A szociális interakció. Társas hatás és viselkedés. A szociális megismerés alapjelenségei: személypercepció, attribúció, önigazolás. A kommunikáció (verbális, nonverbális, meta); Attitűdök és értékek. A szerep fogalma. Társas befolyásolás: konformitás, versengés, konfliktus. Személyközi viszonyok. Emberi szociobilitás: kötődés és vonzalmak. Intim kapcsolatok. Sztereotípiák és előítéletek mások megismerésében. Proszociális viselkedés és agresszió. A csoport fogalma. Csoportképződés. A csoport rejtett hálózata. Vonzalmak és választások. A szociometria.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A szociális megismerés - mások észlelése és a benyomásszerveződés. Kommunikáció. Az ÉN és a társadalom - attitűd. Személyközi viszonyok - a vonzalom. A csoport és a csoportközi viszonyok - csoportdöntés, együttműködés és versengés a csoportban és a csoportok között.
|
|
|
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
Az egészség bio-pszichoszociális faktorai:egészséghiedelem-modell, konfliktuselméleti modell. Egyén és környezet kölcsönhatásában létrejövő kockázati tényezők komplex értelmezése: egészségtudat, az egészségmagatartást befolyásoló tényezők. A stressz: fogalma, hatásmechanizmusa,stresszkeltő események, megküzdési stratégiák. A burn-out szindróma: okok, tünetek és prevenciós lehetőségek.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
Az egészség bio-pszichoszociális faktorai:egészséghiedelem-modell, konfliktuselméleti modell. Egyén és környezet kölcsönhatásában létrejövő kockázati tényezők komplex értelmezése: egészségtudat, az egészségmagatartást befolyásoló tényezők. A stressz: fogalma, hatásmechanizmusa,stresszkeltő események, megküzdési stratégiák. A burn-out szindróma: okok, tünetek és prevenciós lehetőségek.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Scherer Julianna (SCJJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.9 kredit
Leírás:
Családorientált speciális tanácsadás előadás: A kríziselmélet gyökerei. A krízisállapot meghatározása. A krízisek fajtái. A krízis bekövetkezését befolyásoló tényezők. A krízis állapot szakaszai és megoldási lehetőségei. E. Erikson elmélete a kríziseknek a személyiség fejlődésben betöltött szerepéről. Különféle krízisek: serdülőkori, fiatal felnőttkor, midlife, klimax, nyugdíjbavonulás, inaktivitás. Családi életciklusok tipikus krízisei. A női szerepvállalásból adódó krízisek. Szupportív rendszerek krízishelyzetekben: család, iskola kutatáscsoport. A krízisintervenció lehetőségei és lépései normatív krízisek esetén.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A fejlődés alapkérdései. Öröklődés és környezet szerepe a fejlődésben. Az anya-gyerek kapcsolat szerepe a személyiségfejlődésben. A pszichikus születés: az első három év (csecsemőkor és kisgyermekkor). Az óvodáskor. Kis- és középső iskoláskor. Serdülőkor. Fiatal felnőttkor. Az érett felnőttkor (midlife, klimax, nyugdíjazás előtti szakasz). Az időskor. Halál és gyász.
Gyakorlat: Az anya-gyerek kapcsolat szerepe a személyiségfejlődésben. Az első három év: a csecsemő- és kisgyermekkor. Az iskoláskor. A serdülőkor. A fiatal felnőttor. Halál és gyász.
|
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Iskolapszichológia előadás: 1.) Az iskoláskor fejlődéslélektani sajátosságai; 2.) A serdülőkor fejlődéslélektani sajátosságai; 3.) Az iskola pszichés klímáját meghatározó faktorok; 4.) Családi milliőártalmak iskoláskorban; 5.) Iskolai milliőártalmak; 6.) Tanulás- és magatartásproblémák, valamint neurotikus funkciózavarok iskoláskorban; 7.) A védőnő által alkalmazható feltáró és diagnosztikai módszerek; 8.) A segítő beavatkozás lehetőségeit körvonalazó módszer.
|
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
ETSZK Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A képzés során a hallgatók megismerkednek az egészség-fenntartás és a betegségfolyamatok társadalmi hátterével, a marginális (hátrányos) helyzetű csoportok szociológiai jellemzőivel, sajátos szükségleteivel, a társadalmi és egészségi egyenlőtlenség tendenciáival, az egészség-magatartás és a deviáns magatartás szociológiai jellemzőivel, az egészséges életmód indikátoraival, az egészségügyi ellátás igénybevételének, hozzáférhetőségének problémakörével s a fontosabb szociológiai módszerekkel.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Szociális Munka és Szociálpol.Tanszék
Leírás:
A képzés során a hallgatók megismerkednek az egészség-fenntartás és a betegségfolyamatok társadalmi hátterével, a marginális (hátrányos) helyzetű csoportok szociológiai jellemzőivel, sajátos szükségleteivel, a társadalmi és egészségi egyenlőtlenség tendenciáival, az egészség-magatartás és a deviáns magatartás szociológiai jellemzőivel, az egészséges életmód indikátoraival, az egészségügyi ellátás igénybevételének, hozzáférhetőségének problémakörével s a fontosabb szociológiai módszerekkel.
|
|
|
Felelős tanszék:
Szociális Munka és Szociálpol.Tanszék
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
A szociálpolitika alapfogalmai tantárgy oktatásának célja segítséget nyújtani a diplomás ápoló- és védőnőhallgatók szemléletének a szociálpolitikai alapértékek szerinti formálódásához, alapvető információkat nyújtani a szociálpolitika értékeiről, alapelveiről, technikáiról és a szociális ellátásokról, valamint azok egészségüggyel való kapcsolatáról.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Szociális Munka és Szociálpol.Tanszék
Leírás:
A szociálpolitika fogalma.
Egészségügy és szociálpolitika. A szociális gondoskodás állami és nem állami formái. A szociálpolitikában érvényesülő érdekek és értékek. Biztonság, egyenlőség, szolidaritás, szabadság, tolerancia, igazságosság
A szociálpolitika alapelvei és technikái.
Abszolút és relatív biztonság Univerzális és szelektív ellátások Normatív és diszkrecionális odaítélés. A támogatások formái. A szubszidiaritás elve Prevenció és korrekció a szociálpolitikában. A kevésbé választhatóság elve Felelősség és érdemesség kérdései.
Az integráció elve.
Köz-, magán- vagy vegyes finanszírozás. Hatásosság és hatékonyság. Az európai szociális integráció és a magyar szociálpolitika. A mai magyar szociálpolitika rendszere.
|
|
|
Felelős tanszék:
Szociális Munka és Szociálpol.Tanszék
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A képzés során a hallgatók megismerkednek a gyógyító ellátás szociológiai jellegzetességeivel, az egészség és betegség szocio-lógiai fogalmával, a tünetek laikus percepciójával, az orvoshozfordulás szociokulturális motivációival, a családorvoslás és a fek-vőbetegellátás szociológiai specifikumaival, szervezet-szociológiai jelenségeivel, az egészségügyi hivatások -különös tekintettel az ápolói hivatásra - pályaképével, a velük szemben támasztott szerepelvárásokkal, pályaszocializációs problémákkal.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Szociális Munka és Szociálpol.Tanszék
|
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Szociális Munka és Szociálpol.Tanszék
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A pedagógia tantárgy elsajátítása során a hallgató megismeri a szakmájában végzendő nevelési, egészségfejlesztési és betegoktatási tevékenységek elméletét és gyakorlatát. A hallgatók elsajátítják az egészség megvédésre és visszaszerzésére vonatkozó ismereteket, egészségfejlesztési eljárásokat, törekvéseket, módszereket.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A pedagógia tantárgy elsajátítása során a hallgató megismeri a szakmájában végzendő nevelési, egészségfejlesztési és betegoktatási tevékenységek elméletét és gyakorlatát.
|
_Gyakorlat, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A hallgatók elsajátítják az egészség megvédésre és visszaszerzésére vonatkozó ismereteket, egészségfejlesztési eljárásokat, törekvéseket, módszereket.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A tantárgy tanításának célja, hogy a hallgató alkalmazni tudja a Pedagógia alapjai című kurzusban elsajátított primer, szekunder és tercier egészségfejlesztési alapelveket. A tárgyhoz kapcsolódó ismeretanyag feldolgozásának célja, hogy a hallgatók legyenek jártasak elsősorbabn a primer és szekunder prevencióhoz szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekben.
_Gyakorlat, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgy tanításának célja, hogy a hallgató ismerje meg az oktatástervezés szintjeit, kiemelten az egyéni tervezés, a tan-menetet, a tematikus tervezést és az óratervezést. A hallgató a már meglévő pedagógiai és pszichológiai ismereteinek a birto-kában legyen képes 45 perces óravázlat elkészítésére és megtartására a táplálkozás, dohányzás, alkoholfogyasztás, kábító-szer-fogyasztás, szexualitás, személyi higiéne, AIDS és az egészség, mint érték, napirend, szabadidő, testmozgás témaköré-ben valamennyi korosztály részére.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Balogh Mónika (BAMJACE.SZE)
Teljesítendő:
min.5 kredit
Leírás:
A tantárgy tanításának célja, hogy a hallgató ismerje meg az oktatásszervezés szintjeit, kiemelten az egyéni tervezést, a tanmenetet, a tematikus tervezést és az óratervezést. Legyen tisztában a Nemzeti laptanterv célkitűzéseivel, feladatával. A tantárgy elsajátítása során a hallgató képessé válik primer és szekunder egészségnevelési, egészségfejlesztési tervek készítésére és megvalósítására (egészségnevelési tanórák tartására, szekunder egészségnevelő terv készítésére).
_Gyakorlat, kötelező, 42 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgy tanításának célja, hogy a hallgató ismerje meg az oktatástervezés szintjeit, kiemelten az egyéni tervezést, a tanmenetet, a tematikus tervezést és az óratervezést. A hallgató a már meglévő pedagógiai és pszichológiai ismereteinek a birtokában legyen képes 45 perces óravázlat elkészítésére és megtartására a táplálkozás, a dohányzás, alkoholfogyasztás, kábítószer-fogyasztás, szexualitás, személyi higiéné, AIDS és az egészség, mint érték, napirend, szabadidő, testmozgás témakörében valamennyi korosztály részére.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgy tanításának célja, hogy a hallgató ismerje a Nemzeti Alaptanterv keletkezésénelk körülményeit, feladatát, céljait. Legyen tisztában az óvodában folyó egészségfejlesztési programokkal. Legyen képes a szekunder prevencióra, a gyermekkorban leggyakrabban előforduló kórképekre betegoktatási, - tájékoztatási tervet készíteni és a gyakorlatban megvalósítani.
|
_Gyakorlat, kötelező, 30 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgy tanításának célja, hogy a hallgatók az elsajátított pedagógiai és pszichológiai és pszichológiai tudásukat hatékonyan tudják alkalmazni a szegedi általános iskolai, középiskolai és szakiskolai egészségfejlesztési gyakorlatuk során. A hallgatók legye-nek képesek az adott korosztály számára figyelemfelkeltő, módszertanilag megfelelő egészségnevelési órák megtartására.
|
_Konzultációs gyakorlat, kötelező, 42 óra
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A szupervízió egy olyan kidolgozott módszertannal rendelkező fejlesztői megközelítés, amelynek célja, hogy növelje a szupervizált szakmai kompetenciáját a saját problémáinak és konkrét problémák megoldásán keresztül (szakmai kompetencia fejlesztés).
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
Cél a hallgató társadalomtudományi ismereteire alapozva, megismertetni az állampolgárok életét legjelentősebben szabályozó jogi normarendszer jellegzetességeit, törvényszerűségeit, sajátos logikáját. Elősegíteni a jogszabályok olyan szintű alkalmazását, mely a leendő tevékenysége gyakorlásához kívánatos. Adjon biztos alapot a speciális jogi nyelvezet olyan szintű elsajátításához, mely a napi életben szükséges eligazodáshoz elengedhetetlen. Segítse hozzá a hallgatót az állami szervezetrendszer egyes intézményei feladatának és kompetenciájának megértéséhez. Kialakítani és fejleszteni a logikus, rendszerezett gondolkodást, amely az egyes speciális jogviszonyokban megjelenő jogok és kötelezettségek megértéséhez szükséges.
_Előadás, kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Szociális Munka és Szociálpol.Tanszék
Leírás:
A hallgató társadalomtudományi ismereteire alapozva, megismertetni az állampolgárok életét legjelentősebben szabályozó jogi normarendszer jellegzetességeit, törvényszerűségeit, sajátos logikáját.
Elősegíteni a jogszabályok olyan szintű alkalmazását, mely a leendő tevékenysége gyakorlásához kívánatos.
Adjon biztos alapot a speciális jogi nyelvezet olyan szintű elsajátításához, mely a napi életben szükséges eligazodáshoz elengedhetetlen.
Segítse hozzá a hallgatót az állami szervezetrendszer egyes intézményei feladatának és kompetenciájának megértéséhez.
Kialakítani és fejleszteni a logikus, rendszerezett gondolkodást, amely az egyes speciális jogviszonyokban megjelenő jogok és kötelezettségek megértéséhez szükséges.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Teljesítendő:
min.2 kredit
Leírás:
A hallgató jogi alapismereteire támaszkodva megismertetni a közalkalmazotti jogviszony, a munkajogi jogviszony és a vállalkozás keretében végzett tevékenység főbb jellemzőit és különbségeit. Segítse hozzá a hallgatót a saját munkájához kapcsolódó felelősségi alakzatok megértéséhez, ezek tényállásainak megismeréséhez, a következmények konzekvenciáijának levonásához. Biztos alapot adni a leendő tevékenységet irányító jogszabályok megjelenési formáinak és tartalmának megismeréséhez, bármely a fenti jogviszony keretében nyújtandó egészségügyi szolgáltatáshoz. Megismertetni azokat a jogforrásokat, amelyek az egészségügyi szolgáltatás, az egészségügyi intézményrendszer igénybevétele és működése eorán a kliens/gondozott helyzetét meghatározzák. Elősegíteni a betegek jogai szabályozásának olyan szintű elsajátítását, ami megalapozza a diszfunkciók megértését és a javítási lehetőségek felismerését. Segítse hozzá a hallgatót a betegek jogai érvényesülése érdekében kialakulóban lévő intézményrendszerek áttekintéséhez.
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A hallgató jogi alapismereteire támaszkodva megismertetni a közalkalmazotti jogviszony, a munkajogi jogviszony és a vállalkozás keretében végzett tevékenység főbb jellemzőit és különbségeit. Segítse hozzá a hallgatót a saját munkájához kapcsolódó felelősségi alakzatok megértéséhez, ezek tényállásainak megismeréséhez, a következmények konzekvenciáijának levonásához. Biztos alapot adni a leendő tevékenységet irányító jogszabályok megjelenési formáinak és tartalmának megismeréséhez, bármely a fenti jogviszony keretében nyújtandó egészségügyi szolgáltatáshoz. Megismertetni azokat a jogforrásokat, amelyek az egészségügyi szolgáltatás, az egészségügyi intézményrendszer igénybevétele és működése eorán a kliens/gondozott helyzetét meghatározzák. Elősegíteni a betegek jogai szabályozásának olyan szintű elsajátítását, ami megalapozza a diszfunkciók megértését és a javítási lehetőségek felismerését. Segítse hozzá a hallgatót a betegek jogai érvényesülése érdekében kialakulóban lévő intézményrendszerek áttekintéséhez.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Pogány Magdolna Dr. (POMHAAS.SZE)
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A cél a jogi alapismeretekre alapozva megismertetni a hallgatót a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvény legfontosabb rendelkezéseivel, amelyekkel a napi munkája során találkozik, és melyeket - a családok gondozása alkalmával - használni és hasznosítani tud. Elősegíteni a gyermekvédelem jogi szabályozásának olyan szintű megismertetését, mely lehetővé teszi, hogy a veszélyeztetett gyermekek érdekében megfelelő szakmai segítséget tudjon nyújtani, illetve a kompetenciáját meghaladó esetekben az illetékes személyek és szervezetek felé irányítsa a gondozottakat. Adjon szilárd alapot elő a gyermeki jogokkal kapcsolatos korrekt ismeretekhez és érvényesítésében nyújtható hathatós segítséghez.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A cél a jogi alapismeretekre alapozva megismertetni a hallgatót a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvény legfontosabb rendelkezéseivel, amelyekkel a napi munkája során találkozik, és melyeket - a családok gondozása alkalmával - használni és hasznosítani tud. Elősegíteni a gyermekvédelem jogi szabályozásának olyan szintű megismertetését, mely lehetővé teszi, hogy a veszélyeztetett gyermekek érdekében megfelelő szakmai segítséget tudjon nyújtani, illetve a kompetenciáját meghaladó esetekben az illetékes személyek és szervezetek felé irányítsa a gondozottakat. Adjon szilárd alapot elő a gyermeki jogokkal kapcsolatos korrekt ismeretekhez és érvényesítésében nyújtható hathatós segítséghez.
|
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Cél megismertetni a hallgatót az állami szociálpolitika megvalósítását szolgáló szociális ellátórendszer azon nagy alrendszereivel, amelyek állampolgári jogon, biztosítási jogviszony alapján, illetve rászorultság esetén lehetővé teszik a szociális biztonsághoz való alkotmányos alapjog érvényesülését. Kifejteni a felsorolt rendszerek ellátásainak típusait, és az igénybevétel speciális szabályait. A teherviselő (finanszírozó) szempontjából besorolt szociális ellátások jogforrásainak áttekintése.
|
_Gyakorlat, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Cél a hallgató által jogi modulokban elsajátított tudására, valamint a gyakorlata idején tapasztaltakra alapozva elmélyíteni és integrálni azokat az ismereteket, amelyek a megjósolható családi krízishelyzetekben a problémák megoldásához igénybe vehető "jogi eszközök" és intézményrendszer működése során a kliens/gondozott helyzetét meghatározzák, valamint egy speciális korosztállyal ill. helyzetben (tanulói jogviszonyban) lévő populációval végzett tevékenység során elősegítik feladataik hatékonyabb ellátását. Segítse hozzá a hallgatót a gondozott család jogai érvényesülése érdekében kialakított intézményrendszerek áttekintéséhez, valamint érdekvédelme esélyeinek fokozásához. Keltse fel az alapvető igényt az e területet szabályozó jogforrások és szakirodalom rendszeres követésére.
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Gábor Katalin Dr. (GAKJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A tantárgy célja, hogy a hallgatók átlássák, megértsék a vállalkozások politikai, gazdasági, jogi, pénzügyi és etikai hátterét. Célunk, hogy a résztvevők rendelkezzenek a vállalkozások elindításához szükséges ismeretekkel, felelősen el tudják dönteni, hogy az adott körülmények között érdemes-e vállalkozást indítaniuk. Felruházzuk őket azokkal a képességekkel, amelyekkel tervezetten, szakszerűen és sikeresen irányíthatják vállalkozásaikat, miközben ösztönözni, motiválni akarjuk őket abban, hogy bátran vállalkozzanak.
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgyelem megismerteti a hallgatót a menedzsment jelentésével, céljával, számára legfontosabb területeivel, segíti a gyakorlati alkalmazás lehetőségeinek felismerését és a gyakorlati alkalmazás elsajátítását. Olyan elméleti és gyakorlati ismereteket ad, amelyek segítségével a hallgató képessé válik - kifejteni a "menedszment" fogalom tartalmát és jelentőségét saját munketerületén, - felismerni az elsajátított technikák alkalmazási lehetőségeit, és a gyakorlatban alkalmazni a tanultakat, azaz - meghatározni az adott helyzetekben a saját szerepét, lehetőségeit, - megtervezni a szükséges teendőket, - eredményesen befolyásolni környezetét - elérni, hogy a gondozott és a hozzátartozó részese legyen a gyógyításnak, egészségmegőrzésnek, - hatékonyan együttműködni az egészségügy és más segítő ágazatok szekembereivel.
|
_Előadás, kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A képzés keretében a kiadott jegyzetnek és tantárgyleírásnak megfelelően a hallgató az előadásokon megismerkedik a gazdálkodás fogalmával, egészségügyi gazdálkodás fogalmával, továbbá a gazdálkodás szervezeti kereteivel, kiemelten a vállalkozásokgazdálkodásával, a költségvetési gazdálkodás szabályaival. Továbbá a hallgató az oktatás keretében az Európai Unió szerinti kórház, mint bonyolult üzem gazdálkodási területeive, kiemelten az üzemgazdasági elszámolással és a gazdálkodás jogi szabályozását ismerheti meg.
|
_Előadás, kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A tantárgyelem megismerteti a hallgatót a team munka a minőségbiztosítás, a folyamatos minőségfejlesztés jelentésével, céljával, számára legfontosabb lehetőségeivel. Segíti a gyakorlati alkalmazás lehetőségeinek felismerését, a gyakorlati alkalmazás elsajátítását. Lehetővé teszi a kapcsolatrendszerek kialakítását és a partneri kapcsolat működtetését az egészségügy és egyéb segítő szakmák, valamint a gondozott - védőnő viszonylatában, illetve igyekszik kialakítani az igényt és kézbeadni a módszert a jövendő hivatás minőségbiztosításához.
|
_Előadás, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Rantalné Szabó Márta (RASJAAE.SZE)
Teljesítendő:
min.2 kredit
_Gyakorlat, nem kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A gyakorlatok során - csoportépítés, ismerkedés, - a veszteségek és a gyász fogalma, folyamatainak tisztázása, - a gyász megnyílvánulási formái, - gyászmunka a klienssel, kommunikáció a hozzátartozókkal, - saját veszteségek feldolgozása.
|
_Előadás, nem kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A hallgatók megismerkednek a szegénység fogalmi definícióival, annak mérési módszereivel, a társadalom különböző csoportjait érintő szegénység mértékével, okaival illetve a szegénység kezelési lehetőségeivel.
|
_Előadás, nem kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A családon belüli erőszak -gyermekbántalmazás oktatási modul feltárja a jelenség társadalmi és jogi környezetét, ismerteti a nemzetközi, európai és magyar jogi megoldásait. Rávilágít a családon belül jelentkező bántalmazás személyiségjegyekhez kapcsolódó attitűdjeire - bántalmazó és bántalmazott tekintetében
Segítséget ad a lehetséges együttműködő partnerek intézmények, társadalmi és civil szervezetek bevonásával a védőnői családon belüli erőszak elleni felvilágosító munka megszervezésére és végrehajtására
|
_Előadás, nem kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
_Előadás, nem kötelező, 14 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A drogprevenció elmélet című modul oktatásának célja, hogy a hallgató egy átfogó képet kapjon a magyarországon évtizedek óta jelenlevő és egyre súlyosabb kábítószer-problémáról. További cél, hogy a hallgató érzékennyé váljon a drogkérdések hatékony felismerésére és kezelésére kompetenciájának megfelelően, továbbá képes legyen kezelni a drogok használatával és terjesztésével összefüggő egészségügyi, szociális ártalmakat és veszélyeket.
|
_Gyakorlat, nem kötelező, 21 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
Leírás:
A hallgató a Drogprevenció gyakorlata modul után az elméleti részben elsajátított ismereteket képes lesz a mindennapi gyakor-latban megfelelően és hatékonyan alkalmazni. A hallgató ismerje meg és tudjon véleményt modnani a drogproblémáról. A modul során a hallgató elsajátítja a drog-prevenciót szolgáló oktatófilmek alkalmazásának módszertanát, amelynek birtokában képes lesz az adott korosztály számára megfelelően megválasztani a drog- prevenciós oktatófilmet és azt képes lesz hatékonyan levezetni.
|
_Előadás, nem kötelező, 28 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 6. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
A sérült személyiség. A sérülés kóreredete. Gyógypedagógiai tipológia. Rehabilitáció. A gyógypedagógiai tevékenység formái. A fogyatékosok intézményrendszere. Törvényi szabályozás.
|
|
|
Felelős tanszék:
EU tanulmányok spec.képzés
Felelős oktató:
Ferwagner Péter Ákos (FEPHACS.SZE)
Teljesítendő:
min.1 kredit
Leírás:
Az Európai Uniós csatlakozásból adódóan szükség van az uniós ismeretek elsajátítására. A cél, hogy a hallgatók megfelelően informáltak legyenek az Európai Unióval kapcsolatos általános kérdésekben.
A hallgató képes legyen: az EU-ról, mint szervezetről, annak intézményrendszeréről, az egyes intézmények önálló és kölcsönös működéséről, az Európai Unió tagállamairól az elsajátított ismeretek alapján véleményt alkotni; Magyarország csatlakozás előtti és utáni helyzetéről az elsajátított ismeretek alapján véleményt alkotni; alkalmazni az elsajátított információkat a hétköznapi életben, valamint munkája során
_Előadás, kötelező, 21 óra / 1 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Beszámoló ötfokozatú
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
Leírás:
Az Európai Uniós csatlakozásból adódóan szükség van az uniós ismeretek elsajátítására. A cél, hogy a hallgatók megfelelően informáltak legyenek az Európai Unióval kapcsolatos általános kérdésekben.
A hallgató képes legyen: az EU-ról, mint szervezetről, annak intézményrendszeréről, az egyes intézmények önálló és kölcsönös működéséről, az Európai Unió tagállamairól az elsajátított ismeretek alapján véleményt alkotni; Magyarország csatlakozás előtti és utáni helyzetéről az elsajátított ismeretek alapján véleményt alkotni; alkalmazni az elsajátított információkat a hétköznapi életben, valamint munkája során
|
|
|
VIN Vizsgamodul modul |
Felelős tanszék:
Ápolási Tanszék
Felelős oktató:
Csehák Auguszta (CSALAAE.SZE)
Leírás:
Az alapvizsga célja az alapozó 1-4 szemeszter során elsajátított, integrált elméleti és gyakorlati tartalmak bemutatása. A vizsga három fő részből tevődii össze, egy elméleti feleletből, egy esetalapú ápolási terv elkészítéséből illetve egy ápolási tevékenység gyakorlati bemutatásából.
Az alapvizsga megkezdésének feltételei az alábbi mérföldkövek teljesítése: TTN1, TTN2, ETN, OTN1, EATN, KIEG1
_Önálló vizsga, kötelező,
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Alapvizsga
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Ápolási Tanszék
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Rantalné Szabó Márta (RASJAAE.SZE)
Leírás:
A szigorlat megkezdésének feltétele: OTN20XXX, OTN21XXX, ATN07XXX, GTN01XXX, GTN06XXX tantárgyak teljesítése.
_Önálló vizsga, kötelező,
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Rantalné Szabó Márta (RASJAAE.SZE)
Leírás:
A csecsemő- és gyermekápolás szigorlat célja ammak ellenőrzése, hogyan integrálja a hallgató a gyermekápolás elméleti és gyakorlati ismereteit ill. hogyan alkalmazza az ápolási folyamatot,mint munkamódszert egy adott problémahelyzet megoldása során.
A szigorlat megkezdésének feltétele OTN24XXX, OTN25XXX, OTN26XXX,OTN27XX, ATN08XXX, ATN09XXX tantárgyak teljesítése.
_Önálló vizsga, kötelező,
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Szigorlat
Javasolt felvétele:
a képzés 7. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Gábor Katalin Dr. (GAKJAAE.SZE)
Leírás:
A szakdolgozat védés megkezdésének feltétele: KIN12XXX (Szakdolgozat készítés védőnőknek) tantárgy teljesítése.
_Önálló vizsga, kötelező,
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
Felelős tanszék:
Védőnő Szak
Felelős oktató:
Gábor Katalin Dr. (GAKJAAE.SZE)
Leírás:
A záróvizsga megkezdésének feltétele az alábbi mérföldkövek teljesítése: VSZGN, CSGGYN, BÁVN, VMN, TTM3, EMN, KIEG2, SZKV,SI, EK, továbbá a képesítési követelményben előírt nyelvi kötelezettségek teljesítése.
_Önálló vizsga, kötelező,
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
Záró (állam) vizsga
Javasolt felvétele:
a képzés 8. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Védőnő Szak
|
|
|
XANPT Általános művelő, Nyelv, Pedagógia, Testnevelés modul |
Felelős tanszék:
Sportközpont
_Gyakorlat, nem kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Sportközpont
|
|
|
Felelős tanszék:
Egyetemi Számítóközpont
Leírás:
BTK-s hallgatók részére ötfokozatú értékelésre, 2 óra = 2 kredit.
_Gyakorlat, nem kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Egyetemi Számítóközpont
|
|
|
Felelős tanszék:
Kreditáló Tanszék
_Előadás, nem kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Kurzushirdető tanszék:
Kreditáló Tanszék
|
|
|
Felelős tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Felelős oktató:
Demeter Éva Dr. (DEEJAAO.SZE)
Practice, nem kötelező, 2 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
Signature
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
|
|
|
Felelős tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
Az orvosi latin alapszókincs ismeretébe történő bevezetés.
Az alapszókincs használata többszavas latin kifejezésekben, elsősorban az anatómia nomenklaturájában.
Nyelvi felkészítés a szaktárgyak terminológiájának értelmezéséhez.
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
|
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
|
|
|
Felelős tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Teljesítendő:
min.8 kredit
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
|
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
|
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
|
_Gyakorlat, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
|
|
|
Felelős tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
Felelős oktató:
Lévai Judit (LEJHAFS.SZE)
_Gyakorlat, nem kötelező, 4 óra
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Aláírás
Kurzushirdető tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
|
|
|
Felelős tanszék:
Idegennyelvi Kommunikációs Intézet
_Gyakorlat, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Kurzushirdető tanszék:
Központi Idegennyelvi Lektorátus
|
|
|