Petrovity Ádám számára az egyetemi évek a tanulás mellett a kutatásról, a közösségi szerepvállalásról és szerteágazó tapasztalatokról is szóltak. Az SZTE Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékének hallgatójaként már az alapképzés idején bekapcsolódott a tudományos életbe, konferenciákon szerepelt, ÚNKP-ösztöndíjat nyert, kutatásával pedig az OTDK-n első helyezést ért el. Idén MA-diplomájának megszerzésével egy fontos szakasz zárult le számára, ezzel párhuzamosan pedig elnyerte a Szegedi Tudományegyetem egyik legmagasabb szintű hallgatói kitüntetését, a Discipuli pro Universitate díjat. A diplomaátadó ünnepségen a végzős hallgatók nevében ő mondta el az ünnepi beszédet is. A Coca-Cola SZIN-en ezúttal a tanulmányok és a kutatás mellett a zenéről, az egyetemi évekről és azokról az emlékekről beszélgettünk vele, amelyeket egy diploma megszerzése után magával visz Szegedről augusztus hónap Alma Mater Tagjaként.
Részletek