SZTE televízió

2017.

2017. október 24.

A bőrdaganatok, köztük a legveszélyesebb melanoma gyakorisága évről évre nő, melynek kezelése a javuló várható élettartamot is figyelembe véve jelentős népegészségügyi terhet vetít előre világszerte.

2017. október 09.

A királis gyógyszermolekulák esetében a biológiai hatás általában egyik sztereoizomerben van jelen hangsúlyozottabban. Ugyanakkor, a másik sztereoizomer nem kívánt hatás hordozója is lehet.

2017. október 09.

A művelődéstörténet sajátos fejezete a test és a lélek kölcsönös egymásrahatását tanulmányozó, ókori alapokon nyugvó fiziognómia. Egyik módszerének számított Arisztotelész óta az állatok külsejével és tulajdonságaival való összevetés.

2017. október 04.

Kutatócsoportunk azonosított neuronok agykérgi szerepének meghatározásán keresztül tárja fel az egyes idegsejteket a neuronhálózatokkal összekötő mechanizmusokat.

2017. szeptember 25.

Kínai Népköztársaság elmúlt közel negyven éve gazdasági szempontból elképesztő sikereket hozott, hiszen az emberiség történetének legnagyobb és leggyorsabb vagyoni növekedésének lehettünk szemtanúi.

2017. szeptember 18.

Az előadás felvillantja a bilaterális kapcsoltok helyét a külpolitika szövetében, bemutatja a

nemzeti érdekek és értékrendek, illetve a nemzetközi közeg szerepét fejlődésükben, és

összefoglalja a mai magyar-kínai kapcsolatok történeti előzményeit.

2017. szeptember 13.

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

2017. szeptember 11.

A pedagógiai értékelés a neveléstudományi kutatás egyik legdinamikusabban fejlődő területe, az eredmények alkalmazása sokféle formában hozzájárul az oktatási rendszerek fejlődéséhez.

2017. május 11.
2017. május 10.

Az utóbbi évtizedekben jelentős demográfiai változások történtek, miszerint a fejlett országokban az idős populáció nagysága jelentősen megnövekedett.

2017. április 21.

A szintetikus technikák körében egyre nagyobb teret hódítanak áramlásos kémiai (ÁK) eljárások.[i] Ezek számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek konvencionális szakaszos technikákkal szemben: reagensek hatékony keveredése, gyors hő és anyag transzport és rövid reakcióidő.[ii],[iii]

2017. április 10.


A természettudományok területén az utóbbi évtizedekben szinte felfoghatatlan mennyiségű adat vált elérhetővé, melyek feldolgozása jelentős kihívást jelent a kutató számára. A bioinformatika egyik legfontosabb feladata ezen adatok szűrése, értékelése, az adatok alapján modellek alkotása.
2017. március 29.

Az orvostudomány számos, a mikroorganizmusok (baktériumok és gombák) által termelt, biológiai hatással rendelkező vegyületet alkalmaz az emberi betegségek gyógyítására és kezelésére. A kutatási terület nagy múltra tekint vissza, melynek mérföldköveit Nobel-díjak fémjelzik. A gyógyszeripar, valamint a kutatóintézetek a mai napig nagy erőfeszítéseket tesznek az új vegyületek és azok új változatainak izolálására és új hatásos molekulák felfedezésére.

2017. március 20.

Szegénység, éhínség, járványok, migráció, menekültek, terrorizmus. Csak néhány példa napjaink globális kihívásai közül, amelyek a fejlődő (afrikai, latin-amerikai és ázsiai) országok elmaradottságából fakadnak, de a világ népességét érintik, veszélyeztetik. A fejlett országok és a nemzetközi szervezetek ebből kifolyólag is – hol közösen, hol egyéni akciókkal – igyekeznek a fejlődő országokon segíteni. Az 1960-as évek óta folyó segélyezés az elmúlt egy évtizedben egyre inkább a „hálót a halásznak” elv mentén zajlik: azaz a fejlett országok oly módon próbálják a fejlődő országokat segíteni, hogy a pénzügyi támogatástól való függőségük csökkenjen.

2017. március 07.

Az ember társas lény – életünk során szinte folyamatosan rá vagyunk utalva a többi emberrel. Életminőségünk meghatározó pillére az emberi kapcsolataink minősége és jellege.

2017. március 06.

A természettudományos neveléssel szembeni elvárások jelentős mértékben átalakultak napjainkban. A korszerű ismeretek mellett azok mindennapi alkalmazhatósága és olyan, a munkaerőpiacon jól kamatoztatható képességek fejlesztése került előtérbe, mint például a kreativitás, a problémamegoldás, az együttműködés vagy a hatékony kommunikáció.

2017. február 24.

A vizeletinkontinencia nemcsak orvosi és szocioökonómiai, hanem higiéniai és nem utolsó sorban pszichológiai problémákat is okoz. Az orvosi problémát az inkontinencia kockázat emelkedését okozó multimorbiditás kiterjedése jelenti: az egyéneknél a betegségek halmozódása növeli az inkontinenssé válás kockázatát.

2017. február 20.

Az elmúlt évtizedekben a gyógyszeripar a kutatói társadalommal karöltve jelentős erőfeszítéseket tett az egyik legnagyobb előfordulású neurodegeneratív betegség, az Alzheimer-kór (AK) ellen alkalmazható oki terápia megtalálására.

2017. február 06.

Egy párkapcsolatban zajló dinamikák megfigyelése, elemzése, azok kutatható rendszerbe foglalása nehéz vállalkozás. Ahány kutató, annyi következtetés. Ha pedig még arra is törekszünk, hogy a kapcsolati történésekből előrejelezzük a kapcsolat jövőbeni alakulását, akkor már-már a lehetetlent feszegetjük.

SZTEmagazin

2020. szeptember 28.

IMG_8435-001

Rövid videóban mutatják be a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepségét. Az esemény rektori és kancellári köszöntővel kezdődött, gólyaesküvel folytatódott és a hallgatóknak szóló pozitív üzenetes konfettiesővel zárult.

SZTEmagazin

2024. február 09.

A TeWaTi lézeres kutatócsoport laborja az SZTE Fizikai Intézet Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Idén már jelentkezni lehet a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézetének újonnan induló fizikus-mérnöki alapszakjára. Az új alapszak a magyar felsőoktatási palettán úttörő módon mérnöki szemléletű fizikusokat képez majd, folytatásaként pedig már engedélyezés előtt áll a fotonikai mérnöki mesterszak terve is. A fizikus-mérnöki alapszak céljairól, felépítéséről az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén beszélgettünk Dr. Bozóki Zoltán tanszékvezető egyetemi tanárral, Dr. Kovács Attila adjunktussal, a Fizikai Intézet oktatásért felelős intézetvezető-helyettesével és a képzés mérnöki tartalmának tervezésében részt vevő Podolcsákné Dr. Ailer Piroska tudományos főmunkatárssal, gépészmérnökkel, repülőmérnökkel, az SZTE IKIKK Fotonika, Lézerfizika és Feltörekvő Technológiák Kompetenciaközpont szakmai vezetőjével.