Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  ÁJTK hírarchívum  --  ÁJTK 2011. Március

Diplomaosztó ünnepség az Amerikai Jogi Szakértői Képzésen

AJSZK Diplomaosztó

Az SZTE ÁJTK Összehasonlító Jogi Intézete és a University of Toledo School of Law által 2005-ben beindított Amerikai Jogi Szakértői Képzés negyedik évfolyama 2011. március 5-én kézhez vehette oklevelét.

2011. március 09.

2011. március 5-én az Amerikai Jogi Szakértői Képzés negyedik évfolyamának végzett hallgatói diplomaosztó ünnepség keretében kapták kézhez a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a University of Toledo School of Law által kiállított okleveleiket.


AJSZK DiplomaosztóA hallgatókat, illetve vendégeiket Prof. Dr. Badó Attila, az Összehasonlító Jogi Intézet igazgatója, az Amerikai Jogi Szakértői Képzés felelőse, Dr. Karsai Krisztina, közkapcsolati dékánhelyettes asszony, Prof. Beth Eisler asszony (University of Toledo) és Prof. Phillip J. Closius, dékán (University of Baltimore) köszöntötte az esemény alkalmából.


A 11 frissen végzett hallgatóval immáron több mint félszázra tehető azok száma, akik sikerrel teljesítették a 2005 óta működő képzés követelményeit. Ebben a hallgatók kitartása mellett külön köszönet illeti az őket támogató szülőket, és a képzés oktatóit kitartó munkájukért - jelezte Badó Attila. Karsai Krisztina dékánhelyettes asszony reményét fejezte ki, hogy a hallgatók az így megszerzett tudással sikeres karrierjük mellett a Kar hírnevét is öregbítik majd. Prof. Eisler és Closius dékán úr hangot adott azon véleményének, hogy a képzés nem csupán a szegedi hallgatóknak előnyös, hanem számukra is. Ily módon ugyanis maguk is sokat tanulhatnak más kultúrákról és azok jogi gondolkodásáról.


Az Amerikai Jogi Szakértői Képzéssel kapcsolatos további információkat az Összehasonlító Jogi Intézet honlapján olvashatnak az érdeklődők.