Egyetemi tanrend

*Tanrendi kereső

Kérjük, írja be a keresett adat (kurzuskód címe, kódja, oktató, tanszék, szak vagy képzési program neve) első betűit.

Részletes keresési feltételek

Felfed / Elrejt

Tanterv

Kód:
ROL-SN-IF
Képzési forma:
Alapképzés
Tagozat:
Nappali
Képző intézet:
Kredit:
50 kredit
Félév:
5
Leírás:
Felvételi kritérium:
A specializációt csak alapszakos hallgatók vehetik fel. Túljelentkezés esetén az első éves tanulmányi eredmény alapján rangsorolunk
Tájékoztatás:
Elsősorban azoknak a hallgatóknak ajánljuk, akik tanulmányaikat szeretnék a Mesterképzésben is folytatni. Az olasz irodalmi és fordítói ismeretek specializáció a törzsképzéshez képest két területen nyújt nagyobb elmélyülési lehetőséget a hallgatók számára: az irodalmi és irodalomelméleti kurzusok révén a hallgatók nagyobb és alaposabb rálátást kaphatnak az irodalomtörténet és -elmélet jelentősebb áramlataira, alakjaira, s ezáltal megkezdhetik a felkészülésüket a Mesterszakon folytatott tanulmányaikra; illetve lehetőséget biztosítunk a fordítás, különösen a szépirodalmi fordítás iránt érdeklődő és elkötelezett hallgatók számára, hogy elsajátítsák e szakterületek elméleti ismereteit és gyakorlati technikáit.
Speciális:
nem párosítható, nem tanári
Dátum:
2009.03.27 11:54:53
Értékelési rendszer:
TT / KPR TE Megnevezés Szemeszter
012345
MK-ROLC003 Olasz irodalmi és fordítói specializáció; Teljesítendő: min.50 kredit
kötelező tantárgy ROLC030 Könyvtárismeret; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC031 Könyvtárismereti gyakorlatok; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy ROLC310 Olasz irodalmtörténeti specializáció; Teljesítendő: min. 12 kredit
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC3100 A XX. század olasz irodalma II.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC311 Specializáció az olasz középkori irodalomból I.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC312 Specializáció az olasz középkori irodalomból II.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC313 Az olasz klasszicizmus kultúrája I.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC314 Az olasz klasszicizmus kultúrája II.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC315 Specializáció az olasz Felvilágosodás és Romantika irodalmából I.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC316 Specializáció az olasz Felvilágosodás és Romantika irodalmából II.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC317 A modern kor irodalmi áramlatai és nagy alakjai I.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC318 A modern kor irodalmi áramlatai és nagy alakjai II.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC319 A XX. század olasz irodalma I.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy ROLC320 Olasz irodalomelmélet; Teljesítendő: min. 8 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC321 Olasz irodalomelmélet I.; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 4
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC322 Olasz irodalomelmélet II.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelező tantárgy ROLC330 Irodalmi szövegek elektronikus rögzítése; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC331 Irodalmi szövegek elektronikus rögzítése; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelező tantárgy ROLC340 Irodalmi szövegek fordítása; Teljesítendő: min. 8 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC341 Irodalmi szövegek fordítása I.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC342 Irodalmi szövegek fordítása II.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC343 Irodalmi szövegek fordítása III.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC344 Irodalmi szövegek fordítása IV.; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy ROLC350 Müfordítás; Teljesítendő: min. 4 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC351 Müfordítás; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 4
kötelező tantárgy ROLC360 Bevezetés az ikonológiába; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC361 Bevezetés az ikonológiába; _Előadás, 2 óra, _Kollokvium 3
kötelező tantárgy ROLC370 Bevezetés a hermeneutikába; Teljesítendő: min. 3 kredit
kötelező tantárgy kötelező tárgyeleme ROLC371 Bevezetés a hermeneutikába; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 3
kötelező tantárgy ROLC380 Olasz nyelvészeti specializáció; Teljesítendő: min. 6 kredit
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC381 Lexikográfiai ismeretek; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy, ismételten felvehető 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC382 Kontrasztív olasz-magyar nyelvészet; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC383 Olasz szintaxis; _Szeminárium, 2 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC384 Neolatin jövevényszavaink; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
kötelező tantárgy kötelezően választható tárgyeleme ROLC385 Olasz dialektusok; _Szeminárium, 1 óra, _Gyakorlati jegy 2
Jelmagyarázat: MK - mérföldko; TT/KPR - tantárgy vagy becsatolt képzési program; TE, Tantárgyelem - tantárgy tárgyeleme; - kötelező; - kötelezően választható, - szabadon választható; Tárgyelemeknél az ikon színe a tantárgy kötelezőségét jelzi, a beleírt betű pedig a tárgyelem tantárgyon belüli kötelezőségét; : ismételten felvehető; - kurzusfelvétel előfeltétele; - párhuzamosan felveendő; - vizsga előfeltétele; 0,1,... - ajánlott félév(ek) és kredit; k: kreditpontok

Mérföldkő-struktúra

Mérföldkő teljesítése kötelező.
Kötelező tantárgyak száma 9
A mérföldkő tárgyaiból min.50 kredit összegyüjtése.
A kötelező tantárgyak teljesítése.

Szakterületi tárgyak részletes felsorolása

ROLC003 Olasz szakirány-Irodalmi és fordítói specializáció modul
Felelős tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
A tantárgy általános célja, hogy megismertesse a hallgatókat a saját szakterületük tudományelméleti megalapozásával, kutatásmódszertani hátterével és a kutatás során adódó pragmatikus problémákkal.
A tantárgy specifikus célkituzése: a hallgatókat tegye képessé a konkrét tudományos munkák mind tartalmi, mind gyakorlati elkészítésére; a könyvtárhasználók ezen a területen való felkészítésére, képzésére. A megfelelo kutatásmódszertani felkészítés alkalmassá teszi a hallgatókat az információbrókeri feladatokra, miközben támogatja a záródolgozat elkészítését is.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Felelős tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Teljesítendő:
min.12 kredit
Leírás:
A tantárgy lehetoséget ad az olasz irodalom iránt elkötelezett hallgatók számára, hogy egy-egy irodalomtörténeti korszakot vagy szerzot mélyrehatóbban megismerhessenek, így a törzsanyagban nem szereplo szövegeket is beemelünk az oktatásba, illetve monografikus jellegu kurzusokat hirdetünk meg.
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Felelős tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Teljesítendő:
min.8 kredit
Leírás:
Az olasz irodalomelmélet története a 19-20. században: De Sanctis, croce. Irodalomelméleti irányzatok a 20. században. irodalomelmélet, irodalomtörténet és irodalmi kritika. Az irodalomelmélet fo témái: a szubjektum szerepe, mufajikategóriák, az irodalom eszközei, tartalom és forma, olvasás és alkotás (Calvino, Iser, eco). irodalomelmélet és kommunikációelmélet, irodalomelmélet és szemiotika, irodalomelmélet és információelmélet.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Felelős tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Teljesítendő:
min.3 kredit
Leírás:
Digitális szövegek eloállítása és kezelése. strukturált szövegek: SGML, XML. Szépirodalmi szövegek kódolása: TEI. A digitális verzió bibliográfiai adatai. A szépirodalmi szöveg kódolásának szintjei: a digitális archívumoktól a kritikai kiadásig. A digitális irodalom elmélete.
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Felelős tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Teljesítendő:
min.8 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Felelős tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Teljesítendő:
min.4 kredit
Leírás:
A kurzus lehetoséget ad a hallgatóknak, hogy irodalmi szövegek magyar nyelvre való muvészi átültetését gyakorolhassák, elsajátítsák a mufordítási technikákat, és stilisztikai érzékük finomodjék.
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 4 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Felelős tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Előadás, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Kollokvium
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Felelős tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Teljesítendő:
min.3 kredit
_Szeminárium, kötelező, 2 óra / 3 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Felelős tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Teljesítendő:
min.6 kredit
Leírás:
(A tantárgy a "Kontrasztív magyar-olasz nyelvészet, neolatin jövevényszavaink" és az "Olasz szintaxis" címen feltüntetett tantárgyakat öleli fel, amelyek leíása a megfelelo címszó alatt megtalálható):
A nyelvi szerkezetek fobb fejezeteinek kontrasztív (magyar-olasz) bemutatása.
Igerendszer, olasz igeidok és módok használata, azok magyar megfeleloi. Nominális szintagmák és determinánsok összevetése, melléknévi szintagmák vizsgálata.
A magyar nyelv neolatin nyelvekbol származó jövevényszavai, a szókészlet rétegzzettségének bemutatása, a szókölcsönzés módjai, az átvétel oka, ideje.
A már elvégzett leíró nyelvészeti stúdiumokra támaszkodva mélyíti a hallgatók mondattani ismereteit, elemzo és transzformációs készségét. Megkülönböztetett figyelmet szentel az igeneves szerkezetekkel rövidített mellékmondatokra és az egyenes és függo beszédre.
Mivel a kurzus nyelvi anyagát az olasz sajtóból válogatjuk, jelentosen bovíti a hallgatók aktív lexikai tudását is.
_Szeminárium, nem kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 1. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 3. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 2 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 4. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 2. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
_Szeminárium, nem kötelező, 1 óra / 2 kredit
Ismétlés:
A tárgyelem nem ismételhető.
Teljesítés módja:
_Gyakorlati jegy
Javasolt felvétele:
a képzés 5. félévében.
Meghirdetése:
az őszi félévben
Kurzushirdető tanszék:
Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék
Utolsó frissítés dátuma: 2014.01.25. 23:09

Súgó

 
Ezen az oldalon az egyetem ETR tanulmányi rendszerében meghirdetett kurzusok közt kereshet és böngészhet. Az ETR-ből az adatok időszakosan kerülnek áttöltésre, ennek időpontját az „Utolsó frissítés dátuma” szövegnél ellenőrizheti. Fontos, hogy csak azok a képzések, szakok, oktatók stb. jelennek meg itt, amelyekhez (akikhez) az adott félévben már történt az ETR-ben kurzushirdetés. A teljes egyetemi szakkínálatról a felvi.hu oldalain, vagy az egyes karok honlapján tájékozódhat.
 
Először az egyetemi félévet kell kiválasztania, ez az oldal tetején a „… félév ETR-tanrend” felirat melletti balra <<<, ill. jobbra >>> mutató hármas nyílhegyekkel lépegetve lehetséges. Magán a feliraton való kattintás az oldalt alapállapotba állítja.
 
A „Tanrendi kereső” mezőbe írt szöveggel általános keresést végezhet egy lépésben a képzési programok, kurzuskódok, oktatók, szakok és tanszékek közt.
 
Ha a „Részletes keresési feltételek” dobozt a jobbra mutató kettős >> nyílheggyel kinyitja, akkor több szempontú keresést indíthat, ha a megfelelő mezőkre való kattintás után megjelenő listákból a kívánt tételeket (feltételenként egyet) kiválasztja. A lekérdezéshez kijelölt szempontokat a „Kiválasztott keresési feltételek” rész után ellenőrizheti.
 
A „Tanrendi böngésző” részben keresés nélkül, rendezett listákat áttekintve tájékozódhat a féléves tanrendben. A böngészést több kiinduló szempont szerint lehet elkezdeni (oktatók, szakok, képzési programok, tanszékek, ill. karok).
 
A böngésző és a kereső többoszlopos eredménylistái általában a különböző oszlopok szerint átrendezhetők: ehhez a megfelelő oszlopnévre kell kattintania (egyszer az emelkedő, kétszer a csökkenő sorrendhez). Az aktuális rendezettséget a fel- vagy lefelé mutató kettős nyílhegy mutatja az oszlopnévben.
 
A listák sorainak a végén található jobbra mutató kettős >> nyílhegyek rendszerint a megfelelő adat ETR-beli nyilvános adatlapját mutatják meg. Az ezen való továbblépés esetén előfordulhat, hogy egy link már védett, nem nyilvános oldalra vezet, ilyenkor az ETR-es bejelentkező képernyő jelenik meg. Ekkor vagy lépjen vissza a böngészője megfelelő gombjával, vagy jelentkezzen be az ETR-be, ahol az adatlekérést a védett oldalakon is folytathatja.
 
A „Képzési programok szerinti kurzuskódlista” képernyőn két adat rövidítetten kerül megjelenítésre. Ezek feloldása:
Képzési forma (szint)
 
Tagozat
0
Nem releváns
 
E
Esti
A
Alapképzés
 
K
Képzőhelyen kívüli
B
Bachelorképzés
 
L
Levelező
E
Egységes osztatlan képzés
 
N
Nappali
F
Felsőfokú szakképzés
 
T
Távoktatás
K
Kiegészítő alapképzés
 
 
 
M
Mesterképzés
 
 
 
P
Doktori képzés
 
 
 
S
Szakirányú továbbképzés
 
 
 
X
Egyéb képzés