SZTE magazin

kiemelt_Gorog_Marta

A siker titka az elhivatottság

A Szegedi Tudományegyetem oktatójaként, öregdiák szervezetének vezetőjeként, kutatóként és két gyermekes anyukaként is sikeres Dr. Görög Márta. Az SZTE oktatója szerint az elhivatottság, a hatékony időbeosztás és a tervezés a siker titka.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Út az oktatói pályáig


A szegedi jogi kar volt életem egyik legjobb döntése. Az első pillanatban még azt gondoltam, hogy ügyvéd akarok lenni. Párhuzamosan tanultam és dolgoztam gyakornokként, majd a polgári jogi tanszéken demonstrátori pozícióban és Phd hallgatóként. Élveztem mind az elméleti oktatást, mind a gyakorlati tapasztalatszerzést, tetszettek a kihívások, a problémák. Az egyetemi 5 év alatt máig tartó, értékes barátságokat szereztem. Ahogy a magánéletem alakult, később döntenem kellett, hogy ügyvédi karriert szeretnék, vagy oktatói-kutatói karriert. Én az utóbbi mellett döntöttem, így befejeztem az ügyvédjelölti tevékenységet és kinevezést nyertem a polgári jogi tanszékre – meséli a pályakezdésről Dr. Görög Márta.

Vendégoktatóként Luxemburgban


Az SZTE munkatársa a tudományos kutatásokban is elmélyül, munkáját MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal is elismerték. 2015-ben 3 hónapig vendégoktatóként tevékenykedett a luxembourgi EUFOM egyetemen, ahol a Prof. Thomas Gergen által irányított szellemi tulajdonjogi kutatócsoportban tudományos munkát is végzett.

- Nagyon termékeny volt ez a három hónap. Rengeteg tapasztalatot szereztem, mind a tudományos kutatások során, mind egyetem-menedzselési szempontból. A kint töltött időszakban két közös tanulmányon dolgoztunk, és megkezdtük egy kétoldalú szerződés kidolgozását, mely támogatni tudja a doktori képzésben résztvevő hallgatók közös témavezetését – értékelte a közös munkát az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság tudományos titkára.


Gorog_Marta


Az Alma Mater vezetőjeként


- Az alumni nagyon sok gondolatot közvetít. Egy értékteremtő és értékközvetítő közösség, amely az Egyetem és végzett hallgatói közötti bizalomra és elkötelezettségre épül. Nincs jobb annál, mint amikor az ember egy közösség részeseként értéket teremthet – fogalmaz az SZTE Alma Mater vezetője. Az idén 10. jubileumát ünneplő SZTE Alma Mater összegyetemi szinten fogja össze a végzett hallgatókat, volt és jelenlegi dolgozókat. A szervezet szegmentált szolgáltatásai minden korosztályt megszólítanak.


A két gyermekes anyuka


Az oktató, kutatói munka és az öregdiák szervezet vezetése mellett az anya szerepben is helyt kell állni.

- Amikor az embernek családja van, ösztönből érzi a prioritásokat. Egy idő után helyére kerül minden, a munka, a család, s azok a közösségek is, melyeknek részesei vagyunk. A gyerekek megszületése után más minőségű lett a munka is, hiszen a legtöbb időt a lányokkal szeretném tölteni. Ezért azt az időt, amikor nem a családdal vagyok, igyekszem minél hatékonyabban kihasználni. A napi teendők mellett közép és hosszú távra is előre tervezek. Ugyanakkor a gyerekekkel töltött idő rengeteg energiát ad a munkához, a család és a hivatás összeegyeztethető. Mindehhez persze maximális elhivatottság is kell, elkötelezettség az egyetem, a kar, az Alma Mater és a tudományos munka iránt is – vallja Dr. Görög Márta.


Gajzer Erzsébet

Fotó: Bobkó Anna


További részletek a Szegedi Egyetem magazin lapcsaládhoz tartozó Szegedi Egyetem Magazin 2015. számában.


A_siker_titka


További cikkek a Szegedi Egyetem Magazin 2015. számából:

Berényi Antal: „Ha van egy jó ötleted, próbáld megvalósítani!”

Terjednek a dizájnerdrogok a fiatalok körében

Matematikai modell Ebolára

Kun Emma: „Minden álmunk, rémálmunk egy darab kék pixelen van”

A tudománynépszerűsítő misszionárius

A rálátás kreatívabbá tesz

ELI-ALPS: A lézeres kutatás jövője

„Lazán, de tudatosan kell élni az egyetemi éveket”

Ösztöndíjprogram és gyakornoki lehetőségek a Bonafarm Csoportnál

Goodwill Pharma - Szent-Györgyi Albert szellemiségében

Gyakornokból kolléga – egyenes az út a makói ContiTechnél

Az SZTE-ről is várja a jövő informatikusait az EPAM

Made by you! - Szakmai gyakorlat és karrierlehetőség az Unilevernél

Helikopter-leszálló az SZTE klinikai központján

A C-vitaminnal kezdődött minden

Skills központ: egyedülálló a magyar oktatásban

Virtuóz az egyetemen

Ételfantáziák versekre

Magyar politikusok: igen a Facebookra, nem a Twitterre

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01