- Tudatosan készült a kutatói pályára vagy voltak más tervei is?

- Nem is kevés! Gyerekkoromban sok minden szerettem volna lenni: tanár, régész, csillagász, állatorvos, szobrász. Az általános iskola végén a szobrászat és a biológia még vetélkedettegymással. Tömörkény vagy Radnóti? Aztán felvettek a Radnótiba, és a kérdés eldőlt. Biofizika tagozatos lettem, kiváló és inspiratív tanáraim voltak, így folytattam ezt a vonalat. Biológiatanár szakot végeztem a Szegeden.

- A tanítás helyett hogy jött a kutatás?

- Negyedéves egyetemi hallgató koromban diákkörös témavezetőm, Fekete Éva tanárnő támogatásával, a Tempus Diákcsere Programmal kijutottam fél évre Hollandiába. Mi akkoriban itthon előadásokra és gyakorlatokra jártunk, kint viszont a hallgatókat éles kutatási projektekbe vonták be. Ott kóstolhattam bele az izgalmas gyakorlati dolgokba, nagyon megtetszett ez a világ. Innentől datálom azt, hogy a kutatói pálya felé indultam el.

- Már ekkor is stroke-kutatással foglalkozott?

- Agykutatást végeztünk, de nem az agyi keringés kutatását. Hollandiában az öregedés és az Alzheimer-kór hatását vizsgáltuk az agyi kapillárisok falának szerkezetére. Itthon aztán egy szerencsés véletlen kapcsán találkoztam Bari professzor úrral, akinek a közbenjárásával egy angliai posztdoktori ösztöndíjat kaptam, így 2007-től másfél évet tölthettem a Bradfordi Egyetemen. Itt kezdtem el foglalkozni azzal a problémakörrel, amit a mai napig kutatok, vagyis az agyi iszkémiás sérülések mechanizmusaival.

- Vagyis pontosan mivel?

- Azzal, hogyan jönnek létre szövetkárosító folyamatok a stroke után. Ekkor ugyanis még napokig, hetekig növekedhet a károsodás mértéke. Az agykérgi kúszó depolarizáció egy ilyen szövetkárosító jelenség. Ha sikerülne kiderítenünk az okát, talán megakadályozhatnánk a stroke-okozta szöveti sérülés növekedését, így adott esetben a beteg mozgás- és beszédképessége is kevésbé romlana. Lerövidíthető lenne a hosszú hónapokon át tartó rehabilitáció, ami jelentősen javítaná a betegek és a családtagok életminőségét.

- Milyen érzésekkel fogadta a L'Oréal és az UNESCO díját?

- Nagyon pozitív visszajelzés ez az ember számára, arra vonatkozóan, hogy jól végzi a dolgát. Azonban azok az eredmények, amelyek alapján a zsűri ezt a díjat odaítéli, nem csupán egyéni érdem. Csapatban dolgozunk, tehát elismerés a kutatócsoportnak is. Az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet nagyon ideális hely egy olyan kutatáshoz, amelyet mi végzünk, mert matematikusok, statisztikusok, fizikusok, orvosok, biológusok együtt dolgozhatnak. Ez egy nagyon ideális közeg egy ilyen multidiszciplináris kutatáshoz.

- A kutatás mellett egy másik „nagy projektbe" is belekezdett. Hogyan befolyásolta a gyermekvállalás a karrierjét?

- Talán az az általános előítélet, hogy a gyermekvállalás hátráltatja a nők karrierjét. Tény, hogy a munkára fizikailag ráfordítható időt behatárolja, mert nap végén muszáj elmenni a kisgyerekért az óvodába. Ugyanakkor stimulál is. Ha csak a kutatással foglalkoznék reggeltől estig, túl közel kerülnék ahhoz a kérdéskörhöz, és talán túl közelről látnám. Azonban ha a nap egy részében mással kell foglalkozni, az távolabbi nézőpontot tesz lehetővé. A másfajta rálátás pedig kreatívabbá tesz. Az embernek kutatóként is meg kell újulnia. Lehet ez a megújulás egy ösztöndíj, de tekinthetjük annak azt a két évet is, amíg a kisfiammal otthon voltam GYED-en. Egy időre eltávolított a kutatástól, majd amikor visszatértem, sokkal lendületesebben, motiváltabban fogtam hozzá a munkához.

- Mivel tölti a szabadidejét?

- Olyan most nem nagyon van. Egy négyéves gyerek esetében igen határozott napi ritmust igyekszünk betartani. Régebben folyamatosan része volt az életemnek a sport, kézilabdáztam, kosárlabdáztam, karatéztam, taekwondoztam, úsztam, futottam. Érdekel a képzőművészet, kiállításokra, moziba jártam. Most ezek a dolgok háttérbe szorultak, de idővel ez majd változik.

Szöveg és fotó: Bobkó Anna

További részletek a Szegedi Egyetem magazin lapcsaládhoz tartozó Szegedi Egyetem Magazin 2015. számában.