Tóth Péter, az SZTE Zeneművészeti Kar dékánja, munkaidejében a zene szárnyán, szabadidejében a fiával repül. Marcell utasszállító repülőgép pilóta szeretne lenni, édesapja minden gyakorló útjára elkíséri.
- Mióta űzi a hobbiját?
- Néhány évvel ezelőtt találta ki a fiam, hogy pilóta szeretne lenni. Hosszú vívódás után úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy támogatjuk az ötletét, és beírattuk egy pilótaképző iskolába. Amikor letette a vizsgáját, én voltam az első „kísérleti alanya”, aki felszállt vele. Azt hittem, jobban fogok félni, de az első repülés nagyon jól sikerült. Ekkor jöttem rá, hogy mit is szeret benne a gyerekem és megértettem, mitől tud a repülésszenvedéllyé válni. Azóta, ha tehetem,minden útjára elkísérem.
Szabadidejében minden repülésére elkíséri fiát Tóth Péter, a ZMK dékánja. Gáléria. |
- Miért szereti, milyen pluszt ad?
- A látványért. Amikor az ember könyökétől másfél centire ott a világűr és a felhők, az valami csodálatos és lenyűgöző. Bár én jobban szeretek alacsonyan repülni, mert onnan jobb a kilátás. Valamikor kamasz koromban szívesen fotóztam, aztán ez abbamarad, de most vettem egy fényképezőgépet és újra tanulom, mert muszáj megörökíteni azt,amit az ember onnan fentről lát! Egészen csoda világ.Tihany felett elrepülni vagy a Velencei-tó felett - ami tele van nádassal - álomszép.
- Mi volt a legemlékezetesebb élménye a repüléssel kapcsolatban?
- Az első olyan 45 fokos forduló, amikor 2G nehezedett rám egy pillanatra. Akkor azt gondoltam, hogy ez nagyon rossz vicc volt, de ehhez is hozzá lehet szokni…
Munkaidejében főszereplő a zene. |
- Mi a szakterülete?
- Zeneszerző vagyok. Tinédzser korom óta ez érdekel, ennek élek. Fesztiválok, zenekarok, kórusok rendelnek tőlem zeneművet. Tavaly mutatták be például az egyházmegyefelkérésére írt Szent Gellért oratóriumot. Az egyetemen pedig zeneelméletet, partitúra-olvasást, zeneszerzést oktatok.
Van átfedés a munkája és a hobbija között?
Közvetlenül nincs. De a zeneszerzés, mint minden alkotó művészet a megélt élményekből, átélt helyzetekből, érzésekből építkezik. Ha nincs, ami stimulálná a fantáziánkat, a lelkünket nem lenne, miről írnunk sem.
Fotók és szöveg: Bobkó Anna
További részletek a Szegedi Egyetem magazin lapcsaládhoz tartozó Szegedi Egyetem Magazin 2017. számában.
További cikkek a Szegedi Egyetem Magazin 2017. számából:
Digitális örökkévalóság versus világvége
Fajmentő program indul a SZTE Füvészkertjében
Forradalmasíthatja az energiatárolást az SZTE új kutatási projektje
Mobil applikáció és újfajta fejőrendszer segíti a hatékonyabb tejtermelést az SZTE-n
Szeptembertől SSC kurzus a szegedi GTK-n
Versenyzőt és embert formálni - Interjú Sík Márton olimpikonnal
A Monguz Információtechnológiai Kft. kapta az SZTE Alma Mater díjat
Duális képzésről állapodott meg az SZTE és a Coca Cola
Díjazott orvosok párban a családban és a munkában
A szájüregi rák korai felismerését kutatják
Antibiotikumot fejlesztenek szegedi kutatók – megpróbálják „becsapni” a géneket
Ritka betegségek kutatására nyert támogatást a szegedi egyetem
Molekuláris orvostudományi kiválósági központ alakul Szegeden
Sija Éva: "A mozgás az örök fiatalság egyik titka"
Öregdiákjaink sikertörténete - Wodala Márk, az Oscar-gála szinkrontolmácsa
A hónap Alma Mater tagja januárban: Menyhei Szabolcs
Vacsora Zsuzsival – almások Szeged legfrissebb kultzenekarában