Az előadó a nagyhatású francia történetíró, Fernand Braudel gondolatát választotta mottójául: „Végső soron a történelem, amely messziről indult és a maga enyhe cikcakkjaival mélyen belenyúlik a jövőbe, egyszerre veti fel az összes régi problémát.” Az előadás ennek szellemében azt próbálja meg bemutatni, hogy a magyarok és szerbek egymást keresztező 20. századi története milyen „messziről indult”, és milyen „mélyen nyúlt bele” a jövőbe.
Már szinte közhelynek számít, hogy a magyar állam és nemzet szempontjából az első világháború egyik legsúlyosabb következménye a történeti Magyarország területének radikális megcsonkítása volt. Ez azonban, paradox módon, a nemzeti elv kelet-közép-európai és balkáni diadalával kapcsolódott össze. Az előadás bemutatja, hogyan élte át az első, 1918-ban bekövetkezett impériumváltást a térség félmilliós magyarsága a Délvidéken, szerb történeti terminológiával élve a Vajdaságban. Milyen tényezők formálták az „elcsatoltak első nemzedékének” kisebbségstratégiai gondolkodását? Milyen volt az anyaország, illetve az új délszláv állam politikája?
Az előadás további része a Délvidék Magyarországhoz történő 1941-es visszacsatolását elemzi, és igyekszik válaszolni olyan kérdésekre, hogy miért az autoritatív, sőt militáns hatalmi technikák váltak dominánssá a visszacsatolás után. Milyen volt a hivatalos magyar körök szerb kisebbséggel kapcsolatos politikája? Miért került sor az 1942-es Sajkás-vidéki és újvidéki razziákra („hideg napok”), milyen következményekkel járt a több ezer ártatlan szerb és zsidó lemészárlása? Nem kerüli meg azt a kérdést sem, hány ártatlan magyart gyilkoltak meg az 1944-ben bevonuló partizánok („még hidegebb napok”).
Az előadás záró része a magyar kisebbség 1945 utáni beilleszkedésének lehetőségeit és korlátait mutatja be az államszocialista Jugoszlávia ideológiai, politikai keretei között.