egeszseg_vilagnapja

Az Egészség Világnapján indul az „SZTE 100” mozgásprogramja

Az egészség megőrzésének egyik pillére a rendszeres testmozgás, amire a Szegedi Tudományegyetem hallgatói és oktatói ezekben a nehéz időkben is nagy hangsúlyt fektetnek. Az SZTE Sportközpont jóvoltából most újabb motivációt találhatnak, akik az egyéni, szabadtéri sportolást szeretnék a virtuális térben közösen is megélni, megosztani.

1948-ban, ezen a napon kezdte meg működését az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO), ezért ünnepeljük április 7-én, az Egészség Világnapját. A Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjának munkatársai is erre a napra időzítették legújabb mozgásra ösztönző programjuk indítását, miközben még csak most élrt véget a Kerülj képbe a mozgással! akció.


Kerulj_kepbe__zarokep-01


Az „SZTE 100” lényege, hogy futva, kerékpározva vagy túrázva kell teljesíteni minimum 100 kilométert a szorgalmi időszak végéig, azaz május 23-áig. A megtett távokat több módon is lehet rögzíteni, majd feltölteni az egyetem  online színterére, a CooSpace-re.


A szervezők egy videóval is segítik azokat, akik még nem döntötték el, belevágjanak-e a nagy kalandba.



Az "SZTE 100" kihívás célja díjazni, ösztönözni a Szegedi Tudománygyetem sportos hallgatóit,dolgozóit és alumni tagjait.


Ezzel az egyéni sportolás közösségi élmény lehet. Ráadásul a szervezők több kategóriában is értékes díjakkal ösztönzik a mozogni vágyókat. Az első 100 hallgató, aki futva - a szorgalmi időszak végéig - eléri vagy meghaladja a 100 km-es távolságot, egyedi érem díjazásban részesül.

Ám nem csak a futóknak szeretne célt állítani a program. A legnagyobb távot teljesítő kerékpárost és túrázót, férfi és női kategóriában is díjazzák. Az Alma Mater szervezői csapata is csatlakozott a Sportiroda kezdeményezéséhez és külön kategóriákkal és díjazással fogja támogatni a dolgozói és alumni résztvevőket.



Ferentzi_Almasi_Dora_Kerulj_Kepbe_4_byFAD_jo


Az SZTE Sportiroda felhívása és további részletek az alábbi linkre kattintva érhetők el.


SZTEinfo

Fotó: SZTE Sportiroda