A XX. század históriájához, irodalmának és esztétikájának történetéhez alapvetően hozzátartozik a Sík Sándor-i gazdag és sokrétű életmű. Sík Sándor, a pap, a költő, a drámaíró, az irodalomtudós és az esztéta életútjának vázlatos ismertetése mellett a szegedi, az 1930 és 1945 közötti professzori tevékenységét, irodalomtudományi és esztétikai munkásságát részletezem előadásom első felében. Majd kiemelem az 1943-ban megjelent három kötetes Esztétikáját, mely nemcsak szintézise a XX. század első fele európai és magyar esztétikai gondolkodásának, nemcsak ’tudománytörténeti érdekesség’, hanem egy olyan sajátos elmélet, melyet a művészet világához való többszintű pragmatikus kötöttség hitelesít. Teóriáját az alkotó – műalkotás – befogadó hármasságára építi. Egyik alapkérdése – összeegyeztethető-e a műalkotásról nyert ismeret magával a műélménnyel és az ezen alapuló esztétikummal – ma is aktuális problémafelvetés. E kérdésre adott válasza vonatkozásában részletezem Esztétikájának filozófiai hátterét és az esztétikai megismerés ’tudatának’ hármas ’tárgyi’ irányultságát. Majd Sík Sándor elméletének progresszivitását hangsúlyozva, a mai hermeneutikai szemlélettel rokonságot mutató néhány megállapítását emelem ki. Végül Esztétikája ’utóéletének’ sajátosságait ismertetem.