Az átok, a szitok, a káromkodás a harag, a felháborodás, a düh nyelvi síkon való megjelenése. A tiltott cselekedet, a meg nem engedett szavak kimondása egyfajta érzelmi szelep, konfliktushelyzetben megkönnyebbülést biztosít akkor, amikor a megkönnyebbülésre más lehetőség nincs. Az eredetileg különböző okok miatt szankcionált formulák megváltozott szerepben és formában ma is élnek a nyelvben: indulatkifejező elemek vagy töltelékszók. A történetileg kialakult formákat a társadalmi gyakorlat hagyományozza, melléjük a régiek mintájára újak is keletkeznek.
 Az agresszió nyelvi eszközeinek funkcionális része a szitokszó: Szitokszónak nevezzük azokat a sokszor trágár, átkozódó, szidalmazó–káromló szavakat és kifejezéseket, amelyek indulatos beszédhelyzetben elhomályosult jelentéssel érzelemkifejező funkcióban társadalmi érvénnyel használatosak. Az értelmező szótárak „durva” stílusminősítéssel jelölik ezeket a szavakat, mert a jó ízlést, az erkölcsi vagy esztétikai érzéket tartalmuknál és/vagy hangulatuknál fogva sértik, s ezért az igényes, választékos nyelvhasználatban, nyilvános megszólalásban nem használatosak.
 A durvaság nem annyira a szónak, mintlexikai elemnek jellemző jegye, sokkal inkább a kommunikációban megjelenő expresszivitás: társadalmi-kulturális hagyományozódás és a mindenkori beszédhelyzet határozza meg a szó durvasági fokát.
 A nyelvi agresszió diakron formáinak, az átkozódásnak, a káromkodásnak és a szidalmazásnak kutatása több tudományterületet is érdekelhet, de gyűjtésükkel, magyarázatukkal és történetükkel érthető okokból nagyon keveset és kevesen foglalkoztak.