A fenti bonmot (ha már a külföldi hallgatókról írunk) Arany Mihály kollégám tollából származik, lásd az 5. oldalt. Való igaz, nagyon fontos szempont lehet az ideérkező egyetemista döntés hozatalában, hogy Magyarország Európa szívében van, legalább is keletről nézve, s hogy az itteni életminőség – különösen egy huszonéves fiatalember számára – egészen közel van a nyugatihoz. Ehhez még érdemes hozzátenni, hogy hazánkban jó a közbiztonság, megfelelő a közlekedés színvonala, az élelmiszerek, különösen az alkoholféleségek választéka pedig kifogástalan. Már csak a képzés színvonalának kell elérnie a nyugat-európai átlagot, s akkor egyéni ízlésen múlik, hogy Prága, Tallin vagy Szeged legyen vonzóbb. A világ óriásit változott a legutóbbi negyed évszázadban. 1987-ben Kádár János még azt találta mondani, hogy Magyarországon semmilyen értelemben sincs szó válságról. Ekkor még a KGB képzésen részt vett háromperesek szivárogtak be a kevéske, főleg keletnémet és „fejlődő” (értsd: a Szovjetunióhoz húzó) arab országból idejött egyetemista zárt világába. Azóta a kétpólusú világ a csalóka egypólusú átmeneti éveket követően gyorsan négypólusúvá vált. Ma az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és az Európai Unió mondja, mondaná meg, ha a többi engedné, hogy merre hány óra.

A Szegedi Tudományegyetemnek ebben az erőtérben kell megtalálnia a helyét. Mivel sem az intézmény mérete, sem tagoltsága, sem pedig feladatainak száma és jellege nem teszi lehetővé a gyors reagálást, az egyetem vezetőinek nagyon komoly felelősségük van a helyes irány meghatározásában.

Szerencsére a kormány és a város is többnyire jó lépéseket tesz akkor, amikor a már meglévő kitűnő kapcsolatokat (német, osztrák, francia, olasz, spanyol, dél-amerikai) perspektivikus új relációkkal (kínai, román, izraeli) egészíti ki. Ezzel együtt egyetemi, kari, intézeti, tanszéki és egyéni szinten is van mit tenni azért, hogy a Szegedi Tudományegyetem az eddigieknél is vonzóbb s főleg ismertebb célállomása legyen a nagyvilág fiataljainak. Ha számba vesszük, hogy egy külföldi diáknak mi marad meg az egyetemen töltött 3-7 évből, akkor azt is lajstromozzuk, hogy mi számít majd akkor, amikor a földkerekség valamelyik távoli pontján tudományos szövegkörnyezetben elhangzik Szeged neve. Ezek a tényezők a város kétség kívül nagyszerű adottságain túl: a képzés, a társak, a szórakozás és a sport. E helyütt csak az utóbbiról ejtenék szót.

Az alsóvárosi Szabadság téren kéthetente megjelenik 70-80 német diák. A fele két csapatra oszlik, van játékvezető és asszisztens, van világosan megkülönböztethető mez, síp, játékidő, küzdelem és szurkolás, mert a csoport másik fele lelkesen drukkol a futballistáknak. A meccs után közösen falatoznak, söröznek a fák alatt, olykor bográcsost készítenek, majd rendet raknak maguk után és távoznak.

A tanulság? 1. Elhozzák nekünk a kultúrájukat (Németországban minden 13. ember igazolt futballista, és minden egyedik rendszerető). 2. Van igényük együtt lenni és sportolni.

Azaz szükség volna végre egy normális sportközpontra, ha előrébb akarunk lépni. Akár keletről, akár nyugatról nézünk a tükörbe.