Történet

A Szegedi Tudományegyetemen a biológiai, orvosi minták gyűjtése, tárolása és kutatásban, diagnosztikában való felhasználása több, mint 70 éves múltra tekint vissza. Az évek során a biobanki tevékenység is folyamatosan változott és alakult, elsősorban a klinikai ellátáshoz és számos orvosi-élettani kutatáshoz kötődő minták tárolására került sor. Ezek a kezdeti biobankok és repozitóriumok egy-egy munkacsoport köré koncentrálódtak, ezek képezték alapját a 2011-ben, szabályozott keretek között működő 11 biobanki telephelynek, melyek önállóan tevékenykedtek. Az egységes biobanki tevékenységre és annak szabályozására, minőségirányítási rendszerének fejlesztésére a kezdetektől nagy figyelmet fordított az egyetem, így 2017-ben létrejött a SZTE Biobank hálózata, egységes keretszabályozás bevezetése mellett. A következő években nagy infrastrukturális és minőségirányítási fejlesztés kezdődött. Új, központi, nagy tárolókapacitású biobanki épület építése, épületfelügyeleti és épületgépészeti fejlesztése valósult meg. Ennek során a tárolókapacitás növelése, modernizálása és robotizálása is megtörtént. Ezzel további közel kétmillió minta tárolása vált lehetővé a legmodernebb technológiai előírásoknak megfelelően. A SZTE Biobank számos ipari és akadémiai partnerrel alakított ki szerződéses együttműködést, nem csak a minták tárolásában, hanem a biobanki technológiák és műszerek fejlesztésében is részt vesz.

 

A Szegedi Tudományegyetem Magyarországon elsőként csatlakozott a Biobanking and BioMolecular Resources Research Infrastructure - European Research Infrastructure Consortium-hoz (BBMRI-ERIC). A csatlakozásról szóló szándéknyilatkozatot 2020. január 23-án írták alá. Ezt követően alakult meg 2021-ben a BBMRI-HUNGARY, melynek alapító tagjai vagyunk.

 

2022-től bevezetésre került az ISO 20387:2018 szabvány is, biztosítja a biobankunk működése során az átláthatóságot, megbízhatóságot és a folyamatos magas minőségű munkát.

 

A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi szinten is elismert, jelentős oktatási és tudományos eredményei által, továbbá Orvostudományi Karával és Klinikai Központjával a régió egyik legfontosabb egészségügyi intézménye. Mint ilyen kitüntetett figyelmet fordít a biobanki tevékenységekhez kötődő nemzetközi együttműködésekben, kutatásokban való részvételre, az új tudományos vívmányok, új technológiák meghonosításában, alkalmazásában azok széles körű társadalmi hasznosításában is.



IMG_0193_r


IMG_0204_r

IMG_0222_r

IMG_0237_r

IMG_0279_r

IMG_0287_r

IMG_0287_r

IMG_0384_r

IMG_0396_r