SZTE magazin

Első osztályú kapcsolatok

A partner sportklubok eredményei igazolták az SZTE befektetését

 

Az előző évtized közepén az SZTE a nyugat-európai és amerikai felsőoktatási intézmények mintájára felismerte a versenysportban rejlő marketinglehetőségeket, ezért feltörekvő helyi sportklubokkal „kötött házasságot”.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Hosszú viták előzték meg a döntést, hogy az SZTE szegedi sportklubokkal működjön együtt – emlékszik vissza a 2006-os kezdetekre Badó Attila, aki akkoriban a sportért is felelős hallgatói és közkapcsolati rektor helyettesi tisztséget töltötte be.


– Forrásaink szűkössége miatt tisztában voltunk azzal, hogy nehéz lenne felépíteni olyan első osztályú egyetemi csapatokat, amelyek hatására az SZTE nevétől lenne hangos a sajtó. Más egyetemek, akik profi csapatok fenntartásával próbálkoztak, nagyon komoly nehézségekről számoltak be. Az is világos volt, hogy a tömegsportot nem szabad összekeverni a reklám értékkel rendelkező elitsporttal, és hogy egy fillért sem szabad elvonni a sikeresen működő egyetemi szakosztályoktól csupán azért, hogy egy-két sportág profi szereplését finanszírozni tudjuk. Így jött az ötlet, hogy lehetőleg névadó szponzori szerződésekkel és marketingcélokat szolgáló egyetemi forrásból kellene egyetemi profi csapatokat támogatni. Ezzel egy időben jött a megújulni kívánó Szedeák megkeresése, akik a szegedi férfi kosárlabda jövőjét az SZTE-vel szorosabbra fűzött kapcsolatban látták. A szerződés megköttetett, és így minimális befektetéssel lett olyan egyetemi csapatunk, amelyről nem is álmodhattunk volna, s amely közvetlenül és közvetve is hallgatókat vonz egyetemünkre – így a professzor.


A férfi kosarasokat (ma: Naturtex-SZTESzedeák) követően a szegedi női vízilabdások (jelenleg: Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas) és a vívók (SZTE Vívó Klub) névadó támogatója lett a felsőoktatási intézmény. S hogy miért éppen rájuk esett a választás?


– A kosárlabdásokkal elinduló együttműködési forma gyorsan ismertté vált Szegeden, és egyre többen kerestek meg bennünket egy hasonló névadó szponzori szerződés kialakítása céljából. Minden sportágat a marketingértéke és a benne rejlő későbbi lehetőség alapján igyekeztünk támogatni, és azzal a feltétellel, ha a nevében valamilyen formában megjelenik az egyetem neve. A női vízilabda adta magát, hiszen népszerű sportról van szó, és az eredményeik gyorsan igazolták a befektetést. A vívás pedig tradicionálisan „intellektuális” sportnak számít, melynél szinte természetes volt az egyetemi kötődés – magyarázza Badó Attila. Az SZTE jellemzően úgy tudott és tud segíteni egy-egy klubnak, hogy az edzéseikhez vagy a versenyekhez helyet biztosított, vagy partner volt a kedvezményes bérleti konstrukció kialakításában. Az utaztatásban is igyekezett szerepet vállalni az intézmény, illetve azzal támogatta „szárnyai alá vett” csapatokat, hogy meghatározott számú hallgatójuknak elengedte a költségtérítését. Emiatt sok tehetséges sportoló választotta Szegedet úgy, hogy ez bevételkiesést tényszerűen nem jelentett az egyetemnek, hiszen e nélkül nem is Szegeden folytatták volna tanulmányaikat. A siker pedig vitathatatlan, hiszen a vívók is egyre szebb eredményekkel hívják föl magukra a figyelmet, a férfi kosarasok és a női pólósok pedig évek óta meghatározó tagjai a honi elitnek, szereplői a helyi és az országos médiának – azaz „viszonylag rövid idő alatt és a mai sportban szinte nevetségesen kis befektetéssel sikerül eljutni oda, hogy elismert első osztályú csapatokkal büszkélkedhet az SZTE”, ahogy a korábbi rektor helyettes összegez.


Révész Balázs marketing- és kommunikációs igazgató egyetért vele: a sportlehetőségek, az SZTE által támogatott sportolók, csapatok munkája is hozzájárul az egyetem méltán jó híréhez. Ugyanakkor azt a szempontot is fontosnak tartja, hogy az universitas segítse polgárait egészségük megőrzésében, teret, eszközöket, lehetőséget teremtve a sportolásra, mozgásra, kikapcsolódásra. Ezáltal ugyanis a kiegyensúlyozott, sportban és tudományban egyaránt jól teljesítő hallgatók segíthetik az egyetemet alapvető feladatának mind teljesebb betöltésében. Emellett örömére szolgál, hogy a városi sportegyesületek mellett az Universitas SC Szeged és az SZTE EHÖK SE is egyre szélesebb lehetőséget kínál a diákoknak a versenysportokban való részvételre.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01