SZTE magazin

A média eurorégiós szerepéről - II. Eurorégiós Sajtónap a Szegedi Tudományegyetemen

Az SZTE Médiacentrum az SZTE Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságával közösen második alkalommal rendezett eurorégiós sajtónapot a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió által érintett három országhoz tartozó térség felsőoktatási intézményeinek képviselői, a térségben működő médiumok, illetve külügyi és EU-szakértők részvételével.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az idei tanácskozáson – ahol a felsőoktatási kommunikációért dolgozó szakemberek és a regionális médiumok munkatársai cserélhettek eszmét – az Európai Unió, az uniós állampolgárság és a sajtó kapcsolatának témaköreire fókuszált. A résztvevők olyan kérdéseket vitattak meg, hogy, mi a szerepe a sajtónak az Európai Unióban, a DKMT Eurorégióban és a nemzetközi felsőoktatási térben.

 

Euroreg_MG_Kardos_LiliAz EU és a sajtó kapcsolata

 

Az Európai Unió nagy hangsúlyt helyez a sajtószolgáltatásokra, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának és a Europe Direct Szeged iroda életének is rendkívül fontos szegmense a sajtóval való kapcsolattartás, hiszen a széles közönség tájékoztatásához nagyban hozzájárul. Az Európai Unióval és szakpolitikáival kapcsolatban a Europe Direct Szeged iroda objektív információval szolgál minden érdeklődőnek, így a sajtó munkatársainak is. Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája rendszeresen szervez sajtószemináriumokat és hivatalos látogatásokat a plenáris ülésekre a különböző médiumok munkatársainak. Az idei európai parlamenti választások kapcsán sajtóanyag, TV- és rádiószpotokat állítottak össze, melyek egységesen mutatják be a választások központi intézményi kampányát az Európai Unió mind a huszonnégy hivatalos nyelvén – összegezte Kardos Lili a Europe Direct Szeged munkatársa. Hozzátette: sz uniós információáradattal a felsőoktatási intézmények is szembesülnek, hiszen az egyetemek, főiskolák is befogadó helyszínek és közösségek.

 

Média és többnyelvűség a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban

 

A DKMT Eurorégiós Együttműködés keretén belül az elmúlt években számos, a határon átnyúló médiaprojekt valósult meg. 2003-2004-ben az „Ablak a szomszédra – Médiakép a DKMT Eurorégióról” projekt a határon átnyúló fejlesztési lehetőségek és a cross-border együttműködésekben rejlő gazdasági, környezetvédelmi, turisztikai és kulturális lehetőségek széles körű megismertetését célozta. Öt alkalommal, „Határ menti hírlevél – a DKMT Eurorégió lapja” címmel nyomtatott információs kiadvány jelent meg, ugyanennek a tartalomnak folyamatos internetes megjelenítése (www.triplexregio.net, Ablak a szomszédra) is megvalósult. A romániai megyékben „Együtt Európában” címmel jelent meg az újság – ismertette Csókási Eszter, a DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője.

Az „ERIC – Euroregional Informational Centre” közvetlen célkitűzése egy információs centrum kialakítása volt, amely hírügynökségi tevékenységgel, többnyelvű multimédiás sajtószolgálattal segíti az eurorégiós kapcsolatok működését, fokozza az eurorégiót érintő tájékoztatást. A projekt egyik eredményeként a www.ericinfo.eu oldalon a térséget érintő hírekről, eseményekről kaphatunk tájékoztatást. Az „ERNA – EuroRegional News Aggregator” pedig egy olyan komplex információszolgáltatási eszközrendszer kialakítását célozta, mely webes formában is szolgáltat, gyűjt és továbbít híreket a DKMT Eurorégió eseményeiről, biztosítva ezzel a célcsoportok információval való ellátottságát. A www.ernainfo.eu oldalon a határtérség információi integráltan jelennek meg, azonnali és könnyebb hozzáférhetőséget biztosítva négy nyelven – emelte ki.

 

Újságírói túrák

 

Hozzátette: a határon átnyúló információkat közvetítő és terjesztő projektek mellett a DKMT Eurorégió a turisztikai tartalmú projektjei során a médiával mint disszemináló eszközzel is szorosan együttműködött. A Tasty DKMT, valamint a Határtalan DKMT tematikus útvonalak kialakítását célzó projektekben egy-egy újságírói study tourt szerveztek, melyeken számos európai ország újságírói vettek részt. A DKMT Eurorégió sajtótájékoztatók útján is rendszeresen informálja az újságírókat a legfontosabb eseményekről, eredményekről.

 


Ösztöndíj

Az SZTE Médiacentrum és a Pro Talentis Universitatis Alapítvány 2013-ban SZTE Egyetemi Sajtóért Pro Talentis Ösztöndíjat alapított egy tehetséges kommunikációs szakos hallgató támogatására. 2014-ben Papp Melinda vehette át ezt az elismerést.

 

Gajzer Erzsébet

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01