„Szegeden 1956. október 15-től az egyetemi ifjúság vezetői végig szoros kapcsolatot tartottak a rektorral, a dékáni vezetéssel és több egyetemi tanárral, akik támogatták azt az elképzelésüket, hogy alapítsanak a párttól és annak ifjúsági szervezetétől, a DISZ-től független ifjúsági szervezetet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások” Szövetségét – emlékeztetett a Magyar Tudomány 2006/10. számában megjelent tanulmányában az 1956 őszét elsőéves szegedi medikusként megélő Szolcsányi János professzor is.

SZEGEDI PROFESSZOROK A FORRADALOMBAN

„A forradalmat valójában a szegedi egyetem hallgatói kezdték el, azzal, hogy egy diákgyűlés alkalmával megalakították a MEFESZ-t. Én mint rektor jóváhagytam az új ifjúsági szövetség megalakulását” – hangsúlyozta Baróti Dezső, aki 1956-os élményeiről először a Szegedi Egyetem számára adott interjút.

Az 1989. október 30-án megjelent beszélgetésben – kérdésünkre válaszolva – azt is elmondta, hogy „A Dóm téren, nemzeti színű zászlókkal gyülekeztek az egyetemi hallgatók október 23-án. A feleségemmel mi az első sorban álltunk. (Ehhez azért nem kellett rendkívüli bátorság, mert előző nap Sőtér miniszterhelyettes telefonon hívott, s azt mondta: minden egyetem vezetőjével közölte, ha az ifjúság kimegy az utcára, álljunk az élükre, és fékezzük az eseményeket.)”

„Nem voltam hős, nem akartam hős lenni. Azt csináltam, aminek az ellenkezőjét nem tehettem” – fogalmazott a szegedi egyetem 1956-beli rektora. A korabeli hangulatot úgy jellemezte, hogy „A budapesti egyetemmel szemben, ahol különböző nehézségek miatt a professzorok nem tudtak az egyetem helyiségeiben összejönni, mi (nemcsak a tudományegyetem, hanem az orvosegyetem professzorai is) szinte mindennap együtt voltunk és tárgyaltuk az eseményeket. (…)”

1956. október 25-én a diákok az egyetem épületéről leszedett vörös csillagot a hídról a Tiszába dobták.

„Az egyetem többször deklarálta: fenn kell tartani a rendet, nem tűrhetünk semmilyen atrocitást. A forradalom alatt Szegeden nem is volt más szervezett intézmény és hatóság, csak az egyetem” – jelentette ki. Példának említette: „Megalakult a város forradalmi bizottsága is, amelynek elnökévé az egyetemünk képviseletében megjelent Perbíró József kollégánkat választották. Bölcsességének nagy szerepe volt abban, hogy semmilyen atrocitás sem történt Szegeden.”

A MEFESZ első, 1956. október 20-i nagygyűlésén az elnöklő szerepét elvállaló Perbíró József 1956. november 3-án a Szegedi Széchenyi Rádióban mondott beszédét – amelyet egy nappal később a Szeged Népe is lehozott – azzal kezdte: „Kedves Bajtársak! Egyetemi hallgatók, munkások, parasztok és polgárok! Szegeden napok óta bajtársaknak szólítjuk egymást, mert valóban bajtársaknak, katonáknak érezzük magunkat mindnyájan, akik a magyar nép szabadságának kivívásáért küzdünk.

Meggyőződésünk, hogy ez a harc, ez az egész nemzetet átfogó forradalom a magyar nép történetében a legdicsőbb fejezetet írja. Harcunk kettős: első és döntő feladatunk a magyar szabadságharc végső győzelmének kivívása! Ugyanilyen nagyfontosságú – ha sorrendben második is – az ország gazdasági életének, a munka folyamatosságának biztosítása, a lakosság ellátása, s nyugodt életének mielőbbi megteremtése. (…)

Most minden erőnket egy cél elérése érdekében kell összefogni: forradalmunk végső győzelmének kivívására, eddigi eredményeink megőrzésére. Ne ingadozzanak a kishitűek, de keltsenek félelmet bennünk a fenyegetőnek tűnő körülmények, mert szent ügyünk igazáról az egész világ hitet tett. Mégpedig azért, mert velünk együtt tudják, hogy az elvesztett és nagy véráldozattal visszanyert szabadságnál nagyobb kincs nem lehet!”

FELHÍVÁS 18 PROFESSZOR ALÁÍRÁSÁVAL

„A professzori kar többségének mentalitását jól mutatja a felhívás, melyet 1956. november 3-án tettünk, amikor már baljós hírek érkeztek a közelgő szovjet intervencióról. Ebben a felhívásban további tudományos munkánk előfeltételéről hazánk kivívottnak hitt függetlenségét jelöltük meg. A világ egyetemeinek segítségét kértük megóvásukhoz” – válaszolta kérdésünkre az 1989-ben megjelent interjúban Baróti Dezső, a szegedi egyetem 1956-os rektora, a felhívás első számú aláírója.

A szegedi egyetem nevében fogalmazott, A világ valamennyi egyeteméhez intézett felhívást 1956. november 4-én a Szeged Népe napilap közölte.

„Az újjászületett demokratikus Magyarország nemzeti függetlenségének visszanyerése után békében és barátságban kíván élni közvetlen szomszédaival és a világ valamennyi népével. Mi, a szegedi egyetem felhívást intézünk a világ valamennyi egyeteméhez, hogy erkölcsi tekintélyükkel álljanak mellénk abban a törekvésünkben, hogy hazánk függetlensége és ezzel a béke helyreállítása – amely a tudományos munka alapfeltétele – mielőbb biztosíttassék. Külön kérjük azokat a tudósokat, akikkel az elmúlt évek során személyes kapcsolatba léphettünk, akár külföldön, akár hazánkban, legyenek segítségünkre. Szerény erőnkkel eddig is arra törekedtünk, hogy kutatásainkkal az egész emberiség haladását és jobb jövőjét szolgáljuk. A jövőben is mindent meg akarunk tenni, hogy az általunk mindig becsült szomszéd népek és a világ valamennyi kutatójával együtt működhessünk. Boldogok volnánk, ha ez a célunk megvalósulhatna.

Baróti Dezső rektor, Korpássy Béla dékán, Ábrahám Ambrus, Bónis György, Budó Ágoston, Csík Lajos, Fodor Gábor, Greguss Pál, Hetényi Géza, Huszák István, Ivanovics György, Jancsó Miklós, Kanyó Béla, Koltay-Kastner Jenő, Szabó József, Szabó Zoltán, Szőkefalvi-Nagy Béla, Waltner Károly egyetemi tanárok.”

 TÁVIRAT SZENT-GYÖRGYI ALBERTNEK

„A posta bizonytalansága miatt le kellett mondanunk arról, hogy fölhívásunkat az egyes egyetemekhez külön-külön juttassuk el. Szent-Györgyi Albertnek táviratoztunk, és őt kértük meg arra, hogy felhívásunkat tegye közzé. Ezt a tudományos világban nagy tekintélyű Nature című folyóiratban tette meg, s mivel ez csak a forradalom eltiprása után történhetett, akkor már mint a magyar tudósok segélykiáltását kommentálhatta” – magyarázta az 1989-es Szegedi Egyetemnek adott interjúban Baróti Dezső rektor.

Szent-Györgyi Albert a tudomány iránti elkötelezettségéből, illetve az otthonról hozott mintákból – a nemesi és polgári családi miliőből – következően közéleti kérdésekről is véleményt nyilvánított, szóban és írásban. Tudománynépszerűsítő és közéleti aktivitását példázza a Hannus István által jegyzett Szent-Györgyi Albert a Délmagyarországban és a New York Timesban című kötet. E gyűjteményben elolvasható a szegedi napilapban 1928 és 1948 között Szent-Györgyi Alberttel foglalkozó 525 cikk, illetve a az SZTE Nobel-díjas tudósához kötődő, a New York Timesban 1933-1986 között megjelentetett 132 cikk.

1956-ban már 9 éve emigrációban élt, egy esztendeje nyerte el az amerikai állampolgárságot Szent-Györgyi Albert. Ebben az esztendőben a New York Times azt írta: „Washington, április 24. – Harminc amerikai tudóst választottak ma a Nemzeti Tudományos Akadémia testületébe. Az Akadémia a legmagasabb rangú tudományos testület, amelynek maximum 600 tagja lehet. (…) Az új tagok között két Nobel-díjas is van. Egyikük, dr. Szent-Györgyi Albert a Massachussetts állambeli Woods Hole Tengerbiológiai Laboratórium Izomkutató Intézetének igazgatója. Az orvosi/élettani Nobel-díjat 1937-ben kapta a C-vitamin izolálásáért. (…)”

A New York Times 1956. november 4-én hozta le a szegedi professzorok Szent-Györgyinek küldött táviratáról a hírt.

„Woods Hole, Mass., 1956. november 4. – Dr. Szent-Györgyi Albert, a magyar születésű Nobel-díjas biokémikus ma adta hírül, hogy táviratot kapott a szegedi egyetemről, Magyarországról, amelyben fölhívják a világ egyetemeit, hogy támogassák a magyarságot a szabadságért vívott harcukban. Dr. Szent-Györgyi az itteni Izomkutató Intézet Igazgatója.

A táviratot tegnap este 6-kor adták föl éppen azelőtt, hogy az oroszok kierőszakolták befolyásuk visszaállítását Magyarországon. A táviratban sürgetik Szent-Györgyit, hogy kérjen föl minden felsőoktatási intézményt, „siessenek segítségünkre abban a törekvésünkben, hogy helyreállítsuk a békét, és ezzel országunk függetlenségét, amelyek alapkövetelményei a kulturális életnek és a kutatómunkának”.

Magyar nyelvre Hannus István, az SZTE nyugalmazott vegyészprofesszora fordította le, hozta haza és tette közzé a New York Times cikkét, legutóbb a Szegedi Egyetemi Tudástár 3. köteteként 2012-ben megjelent, Szent-Györgyi Albert a Délmagyarországban és a New York Timesban című cikkgyűjteményben.

KIÁLTVÁNY A NATURE-BEN

Appeal from the University of Szeged, Hungary címmel a Nature 1956. november 17-i számában jelent meg a Szent-Györgyi által eljuttatott szegedi „declaration”. „A levél jelentőségének megítélését jól tükrözi az a tény, hogy a táviratot a szerkesztők a News and Views rovatban az 1956-os Nobel-díjasok bejelentésének hírét megelőző helyen közölték” – értékelte a körülményeket Szolcsányi professzor. Arra is fölhívta a Magyar Tudomány 2006/10. számában megjelent írásában a figyelmet, hogy „A Nature-ban megjelent felhívás a következő két mondattal zárul: „We ask you to make this declaration known in possibly wide circles. Here follows a great number of signatures, representing practically the whole senate and faculty.”

Tehát egyik amerikai periodika sem közölte az aláírók névsorát. „Az ’56-os forradalom leverését követően a szerkesztők az aláírók nevét érthető módon nem hozták nyilvánosságra, de hivatkoztak rá, hogy a felhívást Szent-Györgyi Albert Woods Hole-ból juttatta el a folyóirathoz” – magyarázta a helyzetet Szolcsányi professzor a Magyar Tudományban megjelent tanulmányában.

„A kiáltvány elküldésének idején az egyetemi oktatás szünetelt és az egyetemi, kari tanácsi munka is rögtönzött körülmények között folyt. Így az aláírók névsorából az értesítés hiányosságai folytán távollétük miatt is sokan hiányozhattak, mint például a tüntetéseken, Forradalmi Tanácsokban aktív szerepet vállaló Halász Előd, Kukán Ferenc, Láng Imre, Nyíri Antal, Perbíró József professzorok”.

A fenti névsor és „A szegedi egyetem felhívása..." című dokumentumot aláírók köre reprezentálja a korabeli szegedi felsőoktatás egészét: Baróti Dezső, Korpássy Béla, Ábrahám Ambrus, Bónis György, Budó Ágoston, Csík Lajos, Fodor Gábor, Greguss Pál, Hetényi Géza, Huszák István, Ivánovics György, Jancsó Miklós, Kanyó Béla, Koltay-Kastner Jenő, Szabó József, Szabó Zoltán, Szőkefalvi-Nagy Béla, Waltner Károly. E professzorok munkásságával jellemezhető a szegedi felsőoktatási intézményekben oktatott és kutatott tudományágban 1956-ig elért eredmény, az egyetemi hallgatók törekvéseinek támogatása.

SZTEinfo – Összeállította: Újszászi Ilona

Fotók, illusztrációk: SZTE Klebelsberg Könyvtár, Móra Ferenc Múzeum

Válogatás az SZTE Hírportálon korábban megjelent egyetemtörténeti cikkekből:

1956. október 20.: „a MEFESZ szikrát adott a forradalmi eseményeknek”

1956. október 16. „A szegedi MEFESZ igaz története”

„Történelmi emlékhely” – 1956. október 16. emléktáblája az SZTE Auditórium Maximumánál

A szegedi egyetemen lobban fel az 1956-os forradalom lángja

Történelmi emlékhely az SZTE Auditórium Maximuma, ahonnan elindult az ’56-os forradalom

A forradalom és az 1956 utáni megtorlás a MEFESZ-alapító egykori szegedi egyetemista emlékeiben

1956: a forradalom tíz napja paradicsomi állapot volt Szegeden – emlékszik Vető Miklós

1956. október 20.: „Vihar van Szegeden, tisztító vihar…”

*

Nobel-díjas médiaszemélyiségként népszerűsítette Szent-Györgyi a szegedi egyetemet

Szent-Györgyi Nobel-díjával „világmárkává vált Klebelsberg szegedi egyeteme”

„15 perc zéróig”? – Szent-Györgyi Albert és a vírusok

A cikkeket és könyveket író Szent-Györgyi Albert „utcára vitte a tudományt”

„Izgalmas belátni a történelem kulisszái mögé” – véli a PhD-értekezést író Szent-Györgyi-kutató könyvtáros

Temetői és tudománytörténeti séta: az első szegedi rektor és Szent-Györgyi édesanyja sírjánál is jártunk