kiemelt_dualis

Duális képzésről állapodott meg az SZTE és a Coca Cola

Közös duális képzés indításáról írt alá megállapodást a Szegedi Tudományegyetem és a Coca Cola HBC Magyarország. Az együttműködés értelmében a szegedi egyetem élelmiszermérnök szakos hallgatói szerezhetnek tanulmányaik alatt munkatapasztalatot a cég dunaharaszti üdítőital-palackozójában.

A 2017-2018-as tanévtől tovább nőhet a gyakorlatorientált szakemberképzést célzó duális képzésben résztvevő SZTE-s hallgatók száma, mivel az intézmény közös duális képzés indításáról írt alá megállapodást a Coca Cola HBC Magyarország Kft.-vel.


Karsai Krisztina a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese az együttműködés kapcsán kiemelte: az SZTE elkötelezett a duális képzés mellett, mert hallgatóinak a naprakész és versenyképes elméleti tudás mellett valamely partnervállalatánál gyakorlati helyet is biztosít munkatapasztalat megszerzésére. - A Cola Cola-val kötött megállapodás azért is jelentős, mert az élelmiszer mérnök alapszakos hallgatók egy multinacionális cégnél, testközelből ismerkedhetnek meg a gyártási- és munkafolyamatokkal, a csúcstechnológiás berendezésekkel és a nagyvállalatok munkahelyi kultúrájával – mondta.


dualis
A közös duális képzés indításáról szóló megállapodást a Szegedi Tudományegyetem nevében Prof. Dr. Karsai Krisztina, az SZTE oktatási rektorhelyettese írta alá.


Dr. Bíró István, az SZTE Mérnöki Kar Képzésfejlesztési Iroda vezetője elmondta: a közös képzés 2017 szeptemberétől indul, a 3 és fél éves alapképzés ideje alatt a képzésben résztvevők évi 94 napot töltenek el a vállalatnál. Itt a hallgató módszeresen kap feladatokat, ismerkedik meg a technológiai folyamatokkal, berendezésekkel, egy mentor mérnök segítségével kapcsolódik be a munkába. A közös képzés végén a hallgató szakdolgozatában egy, a vállaltnál meglévő valós mérnöki problémát old meg. A gyakorlati tapasztalatszerzés mellett a képzés teljes ideje alatt ösztöndíjban részesül a hallgató. – Nagy örömmel vettük a Coca Cola megkeresését. Ez az együttműködés is jól mutatja, hogy világhírű vállalatok nem kapnak számukra megfelelő, minőségi tudással rendelkező pályakezdő mérnököt, ezért inkább a szakembereik hozzájárulnak a képzéshez – mondta. Hozzátette: az SZTE Mérnöki Kar a 2017-es szeptemberi tanévre 28 partnervállalatánál 107 hallgatónak biztosít gyakorlati képzőhelyet. A Coca Cola mellett – többek között – a Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó, a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft., a Gallicoop Pulykafeldolgozó, a Hungerit Zrt., a Pick Szeged Zrt., és a Szegedi Paprika Zrt. is várja az egyetemistákat.


A hallgatók örömmel veszik a duális képzések elindulását az egyetemeken – derül ki egy, a közelmúltban, négy egyetem hallgatói körében végzett felmérésből. Munkahelyválasztáskor többségük ugyanis a szakmai továbbfejlődés lehetőségét a fizetésnél is fontosabbnak tartja, a gyakorlati képzés pedig az első lépés ebbe az irányba. Ennek érdekében írt alá a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. négy hazai egyetemmel - köztük a Szegedi Tudományegyetemmel - megállapodást a duális képzés elindításáról 2017. január 20-án Budapesten. Az új típusú együttműködésnek köszönhetően a vállalat szakképzett munkaerőhöz juthat, az egyetemek új típusú képzést nyújthatnak hallgatóknak, a képzésben résztvevő harminc diák pedig az eddigieknél értékesebb diplomát kaphat.


A közös képzésekről szóló együttműködési megállapodást Minas Agelidis, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, valamint a Szent István, a Szegedi, a Pannon és az Óbudai Egyetem vezetői írták alá 2017. január 20-án, Budapesten, a kormány képviselői, Dr. Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes és a felsőoktatásért felelős államtitkárság képviselőinek jelenlétében.


SZTEinfo

Fotó: Coca-Cola HBC


További részletek a Szegedi Egyetem magazin lapcsaládhoz tartozó Szegedi Egyetem Magazin 2017. számában.


Coca_Cola


További cikkek a Szegedi Egyetem Magazin 2017. számából:

A PhD a negyedik gyermekem

Tévhitek a gyógynövényekről

Digitális örökkévalóság versus világvége

Fajmentő program indul a SZTE Füvészkertjében

Közérthetően a túlsúlyról

Forradalmasíthatja az energiatárolást az SZTE új kutatási projektje

Mobil applikáció és újfajta fejőrendszer segíti a hatékonyabb tejtermelést az SZTE-n

Szeptembertől SSC kurzus a szegedi GTK-n

Versenyzőt és embert formálni - Interjú Sík Márton olimpikonnal

A Monguz Információtechnológiai Kft. kapta az SZTE Alma Mater díjat

Megérteni a memória működését

Díjazott orvosok párban a családban és a munkában

A szájüregi rák korai felismerését kutatják

Antibiotikumot fejlesztenek szegedi kutatók – megpróbálják „becsapni” a géneket

Ritka betegségek kutatására nyert támogatást a szegedi egyetem

Molekuláris orvostudományi kiválósági központ alakul Szegeden

„A pedagógia legfontosabb princípiumát találtam meg a zenében” – rockkurzus a Szegedi Tudományegyetemen

Baracskai Judit szerepálmai

A szabadság volt az útravaló

Sija Éva: "A mozgás az örök fiatalság egyik titka"

Zeneszerző a felhők felett

Lencsevégre kapott biciklik

Öregdiákjaink sikertörténete - Wodala Márk, az Oscar-gála szinkrontolmácsa

A hónap Alma Mater tagja januárban: Menyhei Szabolcs

Vacsora Zsuzsival – almások Szeged legfrissebb kultzenekarában


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Krizsan DaniellaKrizsán Daniella – BTK, szabad bölcsészet

A felvételi előtt a kommunikáció, a média és a nyelvtudományok érdekeltek. Végül szabad bölcsészet szakra jelentkeztem, mert így szakiránynak a kommunikáció- és médiatudományt vettem fel, minor képzésnek pedig a nyelvtechnológiát. A szakon családias a környezet, a tanárok szinte olyanok, mintha segítőkész szülőként lennének mellettünk. Mesterképzésre is szeretnék jelentkezni, kommunikáció- és médiatudomány szakra, ahol majd a humánkommunikáció kutatásra szeretnék specializálódni. Célom, hogy kifejlesszek egy olyan módszert, amivel az emberek gyorsabban tanulnának meg idegen nyelveket.





Szucs_ViktorSzűcs Viktor - ÁOK, általános orvos

Azért jöttem Szegedre, mert szeretem a kisvárosias, barátságos egyetemeket, Budapest pedig nem ilyen. Szeretnék az embereken segíteni, érdekel ez a tudományág, a kutatások is nagyon érdekesek. Kedvesek a felsőbb évesek, a kari élet nagyon sokszínű. Mindenki jöjjön az SZTE ÁOK-ra!



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *