Mammográfiás és emlő ultrahang vizsgálatra időpont kérés |
|
Pathológiai intézet |
Hétfő-Szerda-Péntek: 8:00-16:00 |
Az emlő team-ben olyan szakemberek dolgoznak együtt, akik valamennyien az emlőbetegek ellátásával foglalkoznak. Így jelen van a kivizsgálást végző mammográfus (radiológus), a szövettani, cytológiai minták feldolgozását végző patológus, az emlősebész, az onkológus és a sugárterápiás szakember. A speciálisan képzett és speciális tapasztalatokkal rendelkező szakemberek közösen kidolgozott, elfogadott szakmai elvek alapján tevékenykednek. Az emlő-team legtöbbször nem önálló intézet, hanem több intézet vagy klinika, kórházi osztály munkatársaiból alakult virtuális intézet. Általában emlőszűrő központra épül vagy emlőszűrő központ mellett működik.
A Szegedi Emlőcentrum a korábbi hagyományokra, együttműködésre épülve 2011-ben, a magyarországi mammográfiás emlőszűrés megindulásakor jött létre, és teljesítménye alapján Magyarországon elsőként került be az európai nevesített emlőcentrumok sorába (SenoNetwork). A Szegedi Emlőcentrum Csongrád-megyében 200.000 lakost, mintegy 33.000 45-65 éves nőt lát el. Régiós központként ellátási területe továbbá esetenként Békés-, Bács-Kiskun-, Szolnok-megye. Feladata az emlőszűrésen kívül az emlőbetegségek klinikai kivizsgálása, sebészi, onkológiai, sugárterápiás ellátása, rehabilitációja, gondozása. A mellbetegségek valamennyi stádiumával foglalkozik.
A Szegedi Emlőcentrum rendszeres posztgraduális továbbképzést folytat, melynek egyik megnyilvánulása a 2005 óta 2 évente megrendezett Szegedi Emlőrák Szimpózium (SZESZ).
Mammográfus: Ormándi Katalin, Hoffmann Csilla (Radiológiai Klinika)
Cytológus/patológus: Kaizer László, Hamar Sándor, Vörös András, Csörgő Erika, Kővári Bence (Pathológiai Intézet)
Izotóp diagnoszta: Lázár Máté (Pathológiai Intézet)
Sebész: Lázár György, Paszt Attila, Simonka Zsolt (Sebészeti Klinika)
Onkológus-sugárterápeuta: Kahán Zsuzsa, Kelemen Gyöngyi, Uhercsák Gabriella, Csenki Melinda, Valicsek Erzsébet (Onkoterápiás Klinika)
Asszisztens/Onkoteam szervező: Kocsis Katalin (Onkoterápiás Klinika)
Tumorágy jelölés klippel
Nem tapintható emlődaganatok eltávolítása dróthurok mellett izotóp jelöléssel
Specimen mammográfia, specimen UH
Őrszem nyirokcsomó biopszia kettős jelöléssel
Konformális sugárterápia
A sebészi minta értékelése nagy metszet technikával
Individuális pozícionálás szelektív sugárterápia érdekében
HER2 FISH módszer
Topo2A IHC és FISH vizsgálat
Neoadjuváns terápia
Emlő MR vizsgálat
Klipp jelölés neoadjuváns terápia előtt
Imprint cytológiai vizsgálat sentinel nyirokcsomó biopszia során
Intenzitás Modulált sugárterápia
Modern onkológiai kezelések alkalmazása, klinikai vizsgálatok keretében is
Részleges emlőbesugárzás eltérő frakcionálással randomizált vizsgálatban
A sugárterápia elhagyása szelektált esetekben
Digitális mammográfia
Kognitív funkciók követése hormonterápiák alatt
A szegedi Onkoterápiás Klinika konzultációs lehetőséget, és komplex onkológiai ellátást kínál külföldi páciensek részére, térítési díj ellenében.