Előadásomban a szociológiai alapokra helyezett új tudományszemléletet mutatom be,  azzal az elsődleges szándékkal, hogy felhívjam a figyelmet erényeire, többletmagyarázó erejére a hagyományos (pozitivista) felfogással szemben.

1.) A hagyományos (pozitivista) koncepciót a "józan észre” támaszkodva maguk a természettudósok alakították ki és így a klasszikus tudomány önreflexiójának, "öntudatának” tekinthető. Ez az irányzat azonban nem vette figyelembe a szinte "láthatatlan" és csak finom szerkezetekben kimutatható társadalmi meghatározottságot. Kétségtelen viszont, hogy a tudomány módszertani vetületét kiemelten kezelte és ez racionális magjának tekinthető. Az más kérdés, hogy végül hiper-metodologizmus lett belőle. Azt állítani viszont, hogy a módszerek teljes egészében visszavezethetők társadalmi összetevőkre, hiper-szociologizmus lenne.

2.) Ebből következik, hogy a tudomány tárgyát nem lehet tisztán társadalmi konstrukciónak tekinteni. Bár az emberi tudat tárja fel a tárgyak tulajdonságait, de ezek - lévén objektívek - strukturálják a megismerő tudatalakzatokat is. Az a felismerés, hogy a megismerés mindig társadalmilag közvetített, nagyjelentőségű és rámutat a létrehozás társadalmi mechanizmusaira. De nem teheti kétségessé, hogy a teremtett fogalmi alakzatok tőlünk függetlenül létező realitásra vonatkoznak.

3.) A szociológiai és a módszertani megközelítések radikális szembeállítása ahhoz a szkepticizmushoz vezetne, mintha a tudomány végül is nem tudna igazi ismereteket mondani a világról. Ez a szemlélet tagadja a tudomány ama sajátos megismerésbeli státusát, amely a bizonyított és hasznosítható új tudás termelésében jelölhető meg. Veszélyes lenne tartalmatlan intellektuális és szociális "játékká" visszaminősíteni a tudományos kutatást. Ne feledjük: a társadalmi-technikai haladást hatékonyan szolgáló tevékenységről van szó, amelyre a jövőben is messzemenően támaszkodni akarunk. Kétségtelen, hogy a tudósok társadalmi vitákban ütköztetik téziseiket, de eközben fontos tartalmi problémákat oldanak meg.