A száműzött egyetem - a Ferenc József Tudományegyetem útja Kolozsvártól Szegedig 1919-1921

„A történelem vihara 1919-ben úgy hozta, hogy a Kolozsvári Egyetemnek »költöznie kellett« alapítóhelyéről, ezért a magyar nemzetgyűlés 1921-ben Szegedet jelölte meg új székhelyéül.” – olvasható az egyetem honlapján. Mint az előadásból kiderül, a „történelem vihara” Kolozsvár 1918 karácsonyi román megszállását jelenti, illetve azt, hogy az új hatóság 1919. május 12-én katonai erővel kiűzte az egyetemi tanárokat és diákjaikat alma materük falai közül. Pár hónappal később a professzorok mintegy felét kiutasították Kolozsvárról, akik a fővárosban összegyűlve az év végén elhatározták, hogy az egyetem tovább folytatja a működését. A következő év tavaszától ideiglenesen Budán kezdődött meg a tanév, de már ekkor készülődött a professzori kar Szegedre. Az eredeti elképzelés az volt, hogy 1920. őszén a Tisza partján nyitják meg a tanévet, ám ezt Somogyi Szilveszter polgármester minden erőfeszítése, sürgetése ellenére sem sikerült elérni. Az egyetem elhelyezését elrendelő törvény meghozatala a belpolitikai csatározások miatt elhúzódott. Időközben az is kiderült, hogy az univerzitás céljaira felajánlott középületek átalakítása időigényes feladat. Ráadásul különböző helyi vélt vagy valós sérelmek miatt ellenzői is támadtak az egyetem odavitelének. Ám a sok felmerült probléma ellenére végül 1921. október 9-én mégis megnyithatták az első egyetemi tanévet a Tisza partján.
 
 
 
Az előadás megtekintése:
 
Modemes változat (méret:192x144 sávszélesség:40kbps)
 
Szélessávú I változat (méret: 320x240 sávszélesség: 200kbps)
 
Szélessávú II változat (méret: 384x288 sávszélesség: 500kbps)
 
LAN változat (méret: 640x480, sávszélesség: 1000kbps)
 
Megjegyzések:
 
Az Internet elérés sávszélessége, és számítógépe teljesítménye szerint válasszon a fenti lehetőségek közül!
Az előadás megtekintéséhez Microsoft Windows operációs rendszer alatt a Windows Media Player 9-es vagy 10-es változatát ajánljuk. A korábbi Windows Media Player elvileg  automatikusan telepíti a szükséges Windows Media 9-es kodeket, ha mégsem történne meg, abban az esetben a Windows Media 9-es kodekcsomag külön  telepítése szükséges.
 
Linux alatt az Mplayer program használatát javasoljuk.
 
Természetesen más Windows Media 9-es formátummal kompatibilis lejátszóprogram is használható.
 
Kérjük, amennyiben technikai problémája van, írjon a help@cc.u-szeged.hu címre!