Előadónkról

Prof. Dr. Trócsányi László egyetemi tanár
SZTE ÁJTK Alkotmányjogi Tanszék
Prof. Dr. Trócsányi László a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára.

1956-ban született, nős, három gyermek édesapja. 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát, 1985-ben jogi szakvizsgát tett. 1989 óta a József Attila Tudományegyetem munkatársa, 1994 óta tanszékvezető, 2000-től egyetemi tanár.  Tanulmányúton járt többek között Olaszországban, Belgiumban és Franciaországban. 1994-től négy éven keresztül a kar dékánhelyettese. 2004 óta az Állam- és Jogtudományi Kar Európa-tanulmányok Központ igazgatói feladatát is ellátja.

Kutatási területe a nemzeti parlamentek fejlődése és az alkotmányfejlődési tendenciák. Foglalkozik a jogállamiság garanciáival, az európai integráció kérdéskörével és a frankofon országok politikai és jogi berendezkedésével. Kutatásai eredményeiről tudományos közleményeiben számol be, magyar és idegen nyelvű publikációk egyaránt köthetők nevéhez.

Oktatói tevékenysége mellett aktív részt vállal különböző társadalmi szervezetekben és a tudományos közéletben. Tagja az Európa Tanács Velencei Bizottságának, 2000 és 2004 között a Magyar Köztársaság belgiumi és luxemburgi nagyköveti teendőit látta el.