SZTE magazin

Szegedi egyetemista lett az év ifjúsági sajtósa

„Látni és láttatni a világot” – Papp Melindának ezt jelenti az újságírás

 

A Szegedi Tudományegyetem hallgatója lett a DUE Médiahálózat 2012-es Ifjúsági Sajtódíjasa. Papp Melinda harmadéves, a Bölcsészettudományi Kar kommunikáció- és médiatudomány alapszakán tanul. A Diákújságíró Egyesület legfőbb elismerése mellett videó újságírás kategóriában harmadik helyezést ért el.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– A bátyám is a médiában dolgozik, gyerekkoromtól kezdve láttam, hogy mivel is jár egy médiaszakember élete. Láttam, milyen rádiózni, televíziózni, és tetszett a nyüzsgés, a pörgés, az a változatos életvitel, amivel ez jár. Az újságíró mindenben otthon tud lenni, ha nyitott szemmel jár a világban – mesél Papp Melinda az újságírás iránti érdeklődése eredetéről. Már a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium diákjaként több OKTV tanulmányi verseny döntőjében szerepelt, mozgóképkultúra és médiaismeret versenyt nyert. Nem is volt kérdéses, hogy Szegeden folytatja a tanulmányait, főleg az elektronikus sajtó szakirány színvonalas stúdiója vonzotta a kommunikáció szakra. Elsőévesen a Hökkentő hallgatói magazinban írt cikkeket. A DUE 2010-ben a lapot a legjobb egyetemi újságnak választotta, egy újságírónak lehetősége volt részt venni a médiahálózat nyári táborában. Melinda így került kapcsolatba az egyesülettel, és jutott el először a Balaton-parti újságíróképzésre.

– Rengeteg szakemberrel találkozhat itt egy diák, olyan személyiségekkel, akikkel egyébként a mindennapokban nem futna össze. Tanulni lehet tőlük, kapcsolatokat építeni. Olyan tudásra lehet szert tenni a tíz nap alatt, amit másképp nem lehet megszerezni.

Rádiózás, televíziós szerkesztés, műsorvezetés, oknyomozó újságírás – Melinda mindben kipróbálta már magát, az év Ifjúsági Sajtósa díj eddigi munkáinak elismerése. A szakdolgozatvédés és a felvételik előtt álló lány emellett demonstrátor az SZTE BTK

Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén, a SzemeSZTEr és a Tudományegyetem című hallgatói műsorok vágásában és szerkesztésében is részt vesz.

– A tévézés tetszik leginkább. Az fogott meg benne, hogy az ember ez által látja és láttatja is a világot. Hozzám a vizualitás állt mindig is a legközelebb. Számos eddigi munkája közül a márciusi Szent-Györgyi-konferenciát tartja a legemlékezetesebbnek, ahol több Nobel-díjas tudóssal is interjút készíthetett.

– Nagy élmény volt, hogy ilyen nagy emberekkel beszélgethettem és egyenrangú félként kezeltek. Rendezőasszisztensként is dolgoztam ebben a folyamatban, ilyet sem próbáltam még.

Melindát a kulturális és közéleti témák érdeklik leginkább, szívesen lenne egy ilyen magazinműsor szerkesztője. Másik álma: kipróbálni a filmes rendezést, egyelőre azonban Szegeden szeretné folytatni a tanulmányait, mesterszakon. Az év ifjúsági sajtósa a nagy presztízsű elismerés mellett hároméves tagságot nyert a Bolyai Önképző Műhelyben. Legjobban mégis a visszaigazolásnak örül. A DUE alapító alelnökeitől, Balázs Géza nyelvészprofesszortól és a Magyar Rádió adás lebonyolítási igazgatójától, Szayly Józseftől kapott díj szerinte a legnagyobb elismerés egy fiatal újságírónak.

– Először az jutott eszembe, hogy megérte. Az utóbbi egy évben sokszor volt, hogy a haverok bulizni hívtak, de nem mentem, a másnapi adásra kellett készülnöm. Amikor elkezdték mondani a színpadon, hogy „A szegedi Radnóti Gimnáziumba járt az a lány, aki…”, úgy éreztem, minden befektetett energia megtérült – tekint vissza Papp Melinda a díjátadóra.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01