SZTE magazin

Supernem és Skatch – hazai együttesek a médiában

„Ennyi zene még soha nem volt a levegőben, mint ma”

 

Eltemették a CD-t, de szót ejtettek a hazai rádiókról és a közösségi oldalakról is az Országos Közművelődési Konferencián. Az SZTE rendezvényén találkoztunk Papp Szabolccsal, a Supernem frontemberével; az együttes menedzserével, Kovács Ákos „Dadannal” és a szegedi Skatch ska-banda alapító tagjával, Fellner Lászlóval.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az új médiatörvény szerint a magyarországi rádiók által sugárzott zenék minimum 35 százalékának hazai dalnak kell lennie.

 

Magyar zenék a hazai rádiókban

A Supernemhez hasonló zenekarok életében az MR2 Petőfi Rádió hozott változást – Kovács Ákos „Dadan” szerint. – Az MR2 felvállalta országos médiumként azt a zenét, amit mi már csak „petőfisnek” hívunk: ebbe belefér az elektro- és a pop műfajain keresztül a rock és határvidékei is. A rádió tevékenysége a koncertező és fesztiválzenekarok számára, beleértve magunkat is, óriási dolog. Kialakult egy most felnövő nemzedék, ami rajtuk keresztül ismeri meg az érdekes és lényeges zenekarokat. Azonban a kereskedelmi rádiók nagyjából olyanok, mint voltak. De már nem bosszankodunk, mint tíz évvel ezelőtt azon, hogy elkészítettünk egy lemezt, amit nem játszanak. Szerencsére a vidéki rádiók is az MR2-t kezdik alapul venni.

Ez szintén sokat lendített a szcénánk életén. Az ellenben változott – folytatja a menedzser –, hogy már nem megyünk be rádiókhoz, hanem e-mailben küldjük el nekik a dalainkat. Megkeresni, ettől függetlenül, nekünk kell a szakmabelieket, de szerencsére kevés ehhez a személyes ismeretség, szakmailag is le kell tenni valamit az asztalra.

 

A zenekarok és a közösségi oldalak

– Mi még abban a romantikus időszakban nőttünk fel, amikor volt zenetévé: ha 10 évvel ezelőtt fogmosás közben bekapcsoltad, rátaláltál az új videoklipekre – állapította meg Papp Szabolcs, a Supernem zenekar frontembere. – Mára ez áttevődött az internetre, ahol nem akadok bele bármibe, ezért nehéz mostanában egy produkciót patronálni. Ákost viszont vizes ruhával kellett borogatni, amikor leállt a zenekar közösségi oldala. Nincs ebben semmi rossz, csak próbálni kell a magunk javára fordítani és használni a technikát.

A Skatch zenekarban azonban honlapot sem készített. – A közösségi oldalakon keresztül kommunikálunk, még a plakátjaink is digitálisak – vallja Fellner László, a csapat alapító tagja.

– Fontos kérdés, hogy meddig tolhatják fel az ingerküszöbünket – hozta fel Papp Szabolcs a pergő reklámok példáját, amelyek rövid idő alatt nagy mennyiségű információt közvetítenek. – Ha leönteném magam egy kanna benzinnel a Kossuth téren, és meg is gyújtanám, az egy napig lenne hír. Ez torz jelenség; az ember elveszítette az irányítást a fölött, meddig mehet el. A Supernem énekesének azonban van egy más műfajt képviselő zenekara is. A Soerii & Poolek szintén a fenti jelenség görbe tükre Kovács Ákos „Dadan” szerint.

– Nem nagyon lehet már olyat csinálni, amivel fel lehet hívni a figyelmet. Az ebben az együttesben testet öltő trágárság kísérlet arra, hogy koncentráltan jelenjen meg a kritikánk, ami tudatos.

 

A CD temetése

– Egy rendezvény plakátján a következő feliratot láttam: „ A CD temetése. Élt: 1982–2012”. Paradigmaváltásról van szó. Eddig csupán a zenehordozók formátuma cserélődött ki. Most minőségi változás következik, hiszen eltűnik fizikailag valami, szerepüket vesztik így azok a cégek is, amelyek a kiadással és a forgalmazással foglalkoznak. Átalakul a zenei piac, hiszen a multi kiadók, amik nem ébredtek fel időben, a fizikai adathordozók megszűnésével lehúzhatják a rolót – értékelte Kovács Ákos „Dadan” a piac helyzetét.

Fellner László azonban a vásárlók magatartására is felhívta a figyelmet:

– Jogos az emberek hozzáállása is, hiszen miért vennének meg egy 6000-7000 forintos CD-t? Ezért nagyon sok zenekar felrakja az internetre a hanganyagát, és nem a lemezeladásokból, hanem a koncertekből fog megélni.

– Ennyi zene még soha nem volt a levegőben, mint ma – folytatta érvelését a Supernem menedzsere. – Jelenleg természetes dolog mindenkinek – és ellene küzdeni értelmetlenné vált –, hogy ingyen van a zene. A mai tinédzserek már nem is tudják, mi az a CD, mert nem fér bele az iPodba. Azok a hagyományos csatornák, amelyek régen rendelkezésünkre álltak, már nincsenek, nem lehet tudni, hogyan kellene vinni egy zenekart. Új stratégiát kell kidolgoznunk a szerint, kit hogyan érhetünk el. Mindez persze olyan zenei termékkel érhető el, amely méltó arra, hogy sokak érdeklődését megszerezze.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01