SZTE magazin

A JATE Klub a „legjobb vidéki szórakozóhely”

3119 hallgató 12 500 órát dolgozott az alagsorban

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„…ezt a klubot örömmel vallaná magáénak a világ bármely egyeteme” – mondta Márta Ferenc, a József Attila Tudományegyetem egykori rektora a JATE 1973-as nyitásakor. Ma Szeged és az egyetemisták egyik kedvenc szórakozóhelye koncerteknek, táncháznak, valamint improvizációs színháznak ad otthont, s olyan különleges kezdeményezéseket támogat, mint a Random Trip. De hogyan lett az egykori szenespincéből VOLTfólió-díjas, a „legjobb vidéki szórakozóhely” címet elnyerő klub?

 

Szeged legnagyobb, több mint 800 személy befogadására kész szórakozóhelye 1973-ban nyitotta meg kapuit. Nyitását 3119 hallgató 12 500 óra munkája előzte meg, hiszen az akkor még József Attila Tudományegyetem főépületének alagsorát jócskán át kellett alakítani, ugyanis szenespincének használták. A kezdetekben KISZ Klub néven működő intézmény helyet adott a Szegedi Egyetemi Színpadnak, így Dunai Tamás, Paál István és Ács János is „koptatta” deszkáit, de fellépett itt a Cseh Tamás-Bereményi Géza szerzőpáros is. Azóta országos hírű intézménnyé nőtte ki magát a JATE, 2012-ben elnyerte a VOLTfólió Kulturális Médiadíjat: a közönség és a szakma is a „legjobb vidéki szórakozóhely” minősítést ítélte neki. Ebben a legutóbbi felújítása szintén közrejátszhatott.

– Sokat nyomott a latban, hogy nemcsak a design és a bútorzat cserélődött ki, hanem a teljes hang- és fénytechnika, a gépészet, a vizesblokk bővüléséről nem is beszélve – mondta az elismerés átvételekor Csaba Levente klubvezető. Így lehetővé vált, hogy a népszerű hazai zenekarok, mint a Supernem, a Brains, a PASO vagy az Irie Maffi a mellett egy-egy külföldi híresség, mint a Paddy and the Rats is élő koncerteket adhasson. A hagyományos produkciókon túl a klub a zenei programokban szintén újít azonban: a Random Trip nevű kezdeményezést befogadva teret biztosít a hazánk kiváló zenészeiből verbuválódó, egyszeri és megismételhetetlen koncerteknek.

– Az 1973-as indulásra jellemző szellemi és kulturális örökséget őrzi ma is a JATE Klub – mondta Csaba Levente, s kiemelte, hogy nem csupán szórakozóhelyként, de kávézóként is működik az egység, nappal ugyanúgy várja a hallgatókat. A klubvezető hozzátette: a kizárólag élőzenei produkciókat felvonultató zenei rendezvények mellett a JATE különleges programoknak is helyet ad. Havonta táncház működik a klubban, ahol az egyre népszerűbb népzenével ismerkedhetnek meg ingyenesen a hallgatók. – A régióban jelentős a kezdeményezés, hiszen 5-6 éve tanulhatnak társastáncot az érdeklődők – mondta Nagy Gábor a Rozsdamaró Együttes tagja.

Az Unesco által szellemi örökséggé nyilvánított magyar táncházmozgalom mellett azonban a rockyoktatás is jelzi, hogy a JATE nem csupán „diszkó. – A mozgás öröme mellett a rock and roll-kultúrát is be szeretnénk mutatni az érdeklődőknek – beszélt a programról Pap Gábor.

Színházi élményekért is betérhetnek a klubba a hallgatók. – A közönség ismeri és szereti a JATE Klubot, bátran eljönnek az ingyenes rendezvényre – mondja Székely Norbert a próbaKör társulatvezetője.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01