SZTE magazin

Két díjat is nyertek a piaristák - A Szent-Györgyi verseny győztesei a szegedi egyetemre felvételiznek

Taroltak a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium diákjai az SZTE Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyen: nemcsak az első díjat nyerték meg, de a kreatív feladat megoldásáért járó különdíjat is nekik ítélték oda.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

piarista diakokA Szegedi Tudományegyetem által 2013 novemberében megrendezett Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyre hazai, vajdasági és temesvári csapatok jelentkeztek, 16 középiskola 22 együttese. A döntőben óriási küzdelemben a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium „Szegedi Piaristák” csapata végzett az élen. A csapattal – melynek tagjai Kisalbert Ákos, Fülöp Imre, Kovács Dániel, Selmeci Bence, felkészítő tanára pedig Károlyi Attila volt – a legizgalmasabb pillanatokról beszélgettünk.

Egy évvel korábban nem jutottak a legjobbak közé a piarista diákok, így tavaly elhatározták, hogy minimum a döntőt célozzák meg. Kovács Dániel szerint – aki most másodszor vett részt a tanulmányi versenyen – a mostani versenyre nagyon jó csapat állt össze: három 12-es diák az A osztályból, valamint egy tizedikes, a versenykiírásnak megfelelően. Már a csapat összeállítása is tudatos volt: a legfiatalabb, Kisalbert Ákos fizikából és kémiából erős, Fülöp Imre és Kovács Dániel erőssége a kémia és a biológia, Selmeci Bence pedig szintén fizikából kiemelkedő.

Bence szerint a mostani verseny élvezhetően nehéz volt, minden feladatot kihívásként éltek meg, csapatmunkában dolgoztak, és igyekeztek a legjobban teljesíteni.

A fiúk szerint az első hely két dolognak köszönhető: egyrészt, hogy koordináltan dolgoztak a versenyen élesben is, másrészt, hogy a piarista gimnáziumban tanáraiktól olyan tudást kaptak, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy jól szerepeljenek. A fiúk nagyon hálásak ezért a szaktárgyakat oktató tanáraiknak, csak úgy, mint a csapat kísérő tanárának, Károlyi Attilának, aki történelemből segített nekik.

Kovács Dani csillogó szemmel mesélte: ha Károlyi tanár úr nem segít nekik a történelmi, irodalmi részben, akkor nem győznek. A döntőben ugyanis ez a témakör volt az, amelynek teljesítésével a harmadik helyről az elsőre kerültek, és így meg is nyerték a vetélkedőt.

Bár Szent-Györgyi Albertről sokat hallottak, a verseny is sok újdonságot hozott nekik.

Kovács Dani például azt említi: eddig nem tudta, hogy Szent-Györgyi Albert közvetlen munkatársa, Straub F. Brunó is piarista diák volt, és ő fedezte fel az aktin fehérjét. Másrészt Szent-Györgyi sokoldalúságát is említette: korábban nem tudta, hogy a szegedi tudós 1943-ban segítette a Kállay-kormányt abban, hogy javítsa viszonyát az angolszász hatalmakkal. A közvetítői szerepet többnyire diplomaták, tisztviselők és tudósok látták el, Szent-Györgyi Albert Törökországban próbálkozott egy esetleges tárgyalás helyszínét megtalálni.

Selmeci Bence a Nobel-díjas tudósról azt gondolja: nem csupán tudományos teljesítménye és a természettudományos területeken szerzett tudása emberfeletti, de más területeken is nagyszerűen megállta a helyét. A 10-es Kisalbert Ákos szerint Szent-Györgyi igazi, jó értelemben vett polihisztor volt: a tudomány mellett a sport és a közösségi élet területén is kiemelkedőt nyújtott. Fülöp Imrét az nyűgözte le, hogy a világhírű kutatónk a világban számos helyen megfordult.

A csapat kísérő tanára, Károlyi Attila, aki történelemből készítette fel a fiúkat, nagyon büszke. Szerinte a fiúkat a győzni akarás mellett tudásuk is segítette, valamint az, hogy jól kommunikáltak, kiválóan működtek együtt, és jól osztották el a feladatokat. Hozzátette: a piaristák versenyfilmjét néma csönd követte, ami nagyon megható volt. Ráadásul a verseny döntője a piarista rend alapítója és védőszentje, Kalazanci Szent József ünnepére esett, így a csapat öröme még nagyobb volt

A diákok fejenként 50 ezer forint ösztöndíj-támogatást nyertek, amelyet már meg is kaptak, és úgy döntöttek, hogy csak akkor veszik igénybe, ha már felvételt nyertek a Szegedi Tudományegyetemre. A most végző Kovács Dani az SZTE-n szeretne tanulni, szívsebésznek készül. Selmeci Bence szintén az első helyen jelöli meg a szegedi egyetemet, pszichológus szakra jelentkezik. Fülöp Imre az SZTE gyógyszerész karán szeretne elsősorban továbbtanulni, a 10. osztályos Ákos pedig pénzügyet, retorikát és filozófiát akar párhuzamosan tanulni, reméli, hogy két év múlva, az érettségi után ő is felvételt nyer a szegedi felsőoktatási intézménybe.

 


Cambridge-től Szegedig

A piarista diákok a kreatív feladatban különdíjat nyertek Cambridge-től Szegedig, avagy az aszkorbinsav története című filmjükkel, amelynek ötletét Hannus István, az SZTE professzora adta, forgatókönyvét pedig Kovács Dani írta meg, operatőre és vágója Mészáros Dániel volt, és a csapat tagjai szerepeltek benne. A filmet egyébként a VTV Szeged is levetítette Kvantum című tudománynépszerűsítő műsorában.

 

Nyemcsok Éva Eső

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01