SZTE magazin

Szent-Györgyi nyomában az EHÖK SE–Realio csapata

„ A röplabda az okos emberek sportja”

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A röplabdázás Magyarországon csak a második világháború után lett népszerű, de már korábban is akadtak rajongói. Például Szent-Györgyi Albert, akinek tiszteletére emlékévet tart idén a Szegedi Tudományegyetem.

A jubileumi rendezvényeken – rámutatva a neves tudós sportszeretetére – kedvenc sportágaiban, a teniszben és a röplabdában versenyek is lesznek idén ősszel. Most ellátogattunk az EHÖK SE-Realio női csapatához, hogy megtudjuk, mi a helyzet ma a röplabdával Szegeden.

A szegedi egyetem Nobel-díjas egykori rektora, Szent-Györgyi Albert nemcsak szerette, de támogatta is a sportot, és saját példájával igazolta a mozgás, a röplabdázás jótékony hatását. Tavaly augusztusban két év szünet után alakult újra felnőtt női röplabdacsapat a városban.

– 2010 októberében költöztem haza egy hosszabb külföldi időszak után, s kerestem röplabdacsapatot szülővárosomban, Szegeden. Ekkor derült ki számomra, hogy nincs semmilyen, bajnokságban játszó röplabdás együttese a városnak. Több, korábban magasabb osztályokban játszó csapattársammal megfogalmazódott bennünk az igény, hogy szeretnénk ismét bajnokságban játszani! Hosszas, több hónapos tárgyalási időszak, sok kudarc után végre sikerült szponzort, illetve jogi formát adó sportegyesületet találnunk – írja le a kezdeteket Páder Zsófia, a szakosztály vezetője, aki rangidősként csapatkapitány is. De nemcsak az egyesület megalapítása ütközött nehézségekbe, hanem az első idény sem volt könnyű.

– Elég nehéz feladat volt egy csapattá összerázni őket ilyen rövid idő alatt, és az egyetemista lét is rányomja a bélyegét a teljesítményre. Már az is kihívás, hogy hetente háromszor edzeni tudjunk – mondja Csíkos Gábor, a csapat edzője. A tréner elégedett a lányokkal, bár az előzetesen vártnál rosszabb helyen zárta a csapat az NB II-es bajnokságot: az ötödik helyen végzett. Hogy miért alakult így?

– Sajnos nagyon sokfélék vagyunk, így nem mindig találjuk meg az összhangot, és nagyon sok lánynak van sportsérülése, ami nehezíti a felkészülést és a játékot – fejti ki Szórád Elvira. – Sokan most írták a szakdolgozatukat is. Remélem, a következő idény az elszántságot is tükrözni fogja. A csapat nagyon fiatal, és bárki bekerülhet, aki egy bizonyos szinten már űzte a röplabdát, és rendszeresen eljár edzésre. – A röplabda az okos emberek sportja. Koordináció, gyorsaság, dinamika, rengeteg koncentráció, figyelem, fegyelem, kitartás és némi ravaszság is szükségeltetik ehhez a sporthoz – fejti ki a csapatkapitány. Persze nemcsak a mozgás öröme, az unalom elűzése lehet az ösztönző erő, hogy elmenjünk az EHÖK csapatához röplabdázni, hanem a együtteséhez tartozás vágya is vonzó lehet. Páder Zsófi a szerint a hangulat, az összetartás példás, és minden lányt a röplabda szeretete jellemez.

Hasonlóan vélekedik Bíró Adél is. – Egy csapatsport mindig összehozza az embereket, így történt ez velünk is. Nagyon jó a csapat hangulata, még ha néha fáradtak is vagyunk, és nehéz összeegyeztetni, hogy mikor legyenek az edzések vagy a csapatépítő bulik. A röplabdás lányok nemcsak új csapattagokat várnak az edzésekre, hanem a sportszerető közönséget is szívesen látják a mérkőzéseken. A csapat a következő szezonban is megérdemli a buzdítást!

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01