Wittman Tiborra, sokoldalú történészprofesszorára emlékezett az SZTE Bölcsészettudományi Kara. Ő kutatott először a magyar történetírásban önállóan egyetemes témát. A 2012-es már a harmadik Wittman-konferencia volt a sorban, a mostani apropója a – többek között – Latin-Amerika-kutatásokat megalapozó Wittman Tibor (1923-1972), a bölcsészkar egykori tanszékvezetője, dékán helyettese, illetve a szegedi egyetem oktatási rektor helyettese halálának negyvenedik, születésének közelgő kilencvenedik évfordulója – idézte fel Csernus Sándor bölcsészkari dékán. A kar Történeti Intézetében Wittman Tibor nevét viselő tanterem avatásával is tisztelegtek a történész emléke előtt.

Hangsúlyok

A nemzetközi konferencián Anderle Ádám, a Hispanisztika Tanszék professzora Makkai László gondolatát idézte, aki szerint Wittman az első a magyar történetírásban, aki önállóan egyetemes témát kutatott. Előtte a magyar történészek ki-kitekintettek a világ más részeire, de mindig Magyarországgal összekötve.

A szegedi Latin-Amerika-kutatások a doktori iskolában érhetők tetten, ahol egy erős spanyol blokk is működik 19-20. századi súlyponttal, erős az emigrációkutatás, figyelmet kap az indiántematika és a politikai mozgalmak is. A professzortól megtudtuk, a szegedi iskola nemzetközi beágyazottsága jó, Szegeden kívül Pécsett működik még egy erős centrum, mindkettő jelen van az európai társaságokban (AHILA, CEISAL), vezető tisztségekben.

Továbbvitték a „szerelmet”

A rendezvényen előadóként részt vett Fischer Ferenc is, aki ma a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja. Ő volt az első, aki Anderle professzor tanítványaként továbbvitte Szegedről a wittmani szellemi örökséget. Fischer Ferenc elmondta, Pécsett is sikerült meghonosítani az Ibero-Amerika-vonalat, 2001-ben létrejött az Ibero-Amerika Központ, 2000-től Ibero-Amerika Heteket, minden év májusában pedig nemzetközi konferenciát rendeznek, melyre szeretettel várják a szegedi doktoranduszokat is. A dékán úgy nyilatkozott, az, ami a hetvenes években szinte csak Szegedre koncentrálódott, mára Pécsre, Veszprémbe és Kaposvárra is eljutott a kollégákon keresztül, akik továbbvitték az érdeklődést, a „szerelmet” a spanyolul, portugálul beszélő világ iránt.

– A professzor urat – ha köztünk lehetne – megnyugvással töltené el, hogy az a nyitás, amit ő egyedüliként elkezdett, az országban több helyen termékeny talajra talált – összegzett Fischer Ferenc.

Komoly érték az egyetemnek

– A konferencia és az azt megelőző emléktábla-avatás egy igen őszinte és értékes szakmai tisztelgés volt édesapám munkássága előtt – nyilatkozta lapunknak a történész fia, Wittmann Tibor, az SZTE I. Belgyógyászati Klinika tanszékvezető professzora. – A rendezvény előadásai a nem szakember számára is tisztán tárták fel azt a történelmi és gazdaságtörténelmi elemzést, mely édesapám munkásságát jellemezte, mely sajátos módon és igen gyorsan elvezette a résztvevőket Erdély aranykorától (Bethlen Gábor) az európai polgárosodás kérdésén keresztül a 16-17. századi Közép- és Dél-Amerika országaiba. Jól látható, hogy az egykori tanszékvezető munkássága utódokra és folytatásra talált, valóban egy nagy értékű iskola alakult ki, s ebben a legújabb generáció is hathatósan részt vesz. Ez komoly értéke a szegedi egyetemnek, s erre vigyázni kell – véli Wittmann Tibor.

A professzor azt is hozzátette, jóllehet más tudományágat választott pályájának, de sok inspirációt kapott édesapjától és édesanyjától: a szakmai és emberi igényességet, a tudományos elemzés íratlan szabályait, az emberséget, a fiatalok oktatásának egyszerű, de hatékony didaktikáját illetően. – Fontos, hogy alkalmam volt kilátni a világra már a ’60-as években a Középkori Egyetemes és Latin-Amerika Tanszékre látogató, nagyszámú külföldi szakember révén. A családon belüli, a történettudományt illető beszélgetéseink édesapám egyik sajátos útravalóját is jelentették számomra – összegzett.