SZTE magazin

A falak ereje

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Nem a háztetők, a falak, a hidak vagy a csatornák azok, amelyek a várost magát megteremtik, hanem hogy képesek-e az emberek megragadni azokat a lehetőségeket, hogy élhető várost csináljanak belőle.” Ez a közel háromezer esztendős gondolat, amit egy görög bölcsnek tulajdonítanak, pontosan rámutat a mi ELI-projektünk Achilles-sarkára. Nem boncolgatván, hogy kik vagy milyen erők miatt jutott egy időre vakvágányra a sokmilliárdos lézerálom, s nem bulvárkodván abban, hogy jobb- vagy baloldali érzéketlenség teremtett zavart a nagy ügy körül, egy dolgot le tudunk szögezni: ritka nagy tehetségünk van mások munkájának megnehezítésére. Amidőn Dobó István várkapitány összeterelte az alig kétezer emberét, azt mondotta, hogy a falak ereje a várvédők lelkében van. Mutatis mutandis: lézerközpontot nem az építőipar hoz össze, de még csak a tervezőiroda sem, csakis az elkötelezett tudományossággal jegyben járó kreativitás. Látszólag nem tartozik ide, de azért mégis: néhány napja utánpótlás labdarúgótornán vettem részt magyar és szerb csapatok részvételével. Egy kiadványhoz fotókat kellett válogatnom, s így módomban állt a fényképek objektív tényanyagán keresztül újraélni a tornát, ahol szervezőként volt elég elfoglaltságom. És mit látok? Jönnek a magyar fi úk az öltözőből, az egyiknek kilóg a meze, a másiknak félig betűrve, a harmadikon nem ér térdig a sportszár, kilóg a sípcsontvédő, a többség kócos. A szerbeknél mindenki úgy néz ki, mint akit a gyufás skatulyából húztak ki. A fiúk egységesek, koncentráltak. Az egyik képen a magyar edző dirigál, a tizenegy fiúból három néz rá, a többiek vakaróznak, bámészkodnak, isznak. Nézem a szerb kispadot a meccs előtt: mindenki az edzőre néz, teljes a tisztelet és a figyelem. Mentális ügyről van szó már a meccs előtt, nemhogy akkor, amikor a kezdő sípszót követően összecsapnak a labdáért.

ELI-ügyben régen elhangzott a sípszó, mégis úgy kellett éreznünk, hogy ezt a meccset harmadszor kellett elkezdeni. Hogy jutottunk el idáig?

Úgy, hogy nincs bennünk meg az elegendő szintű tisztelet mások teljesítménye iránt. Úgy, hogy képtelenek vagyunk összefogni még nagy ügyek, komoly célok érdekében is. Úgy, hogy elveszítettük a motiváltságunkat.

A mai Magyarországon még egyetemi szinten is gyakorlat eltagadni mások teljesítményének értékét, így bevetté lett mások életének, életminőségének, életművének, respektjének (választható, aláhúzható) leminősítése.

Itt emberek megszakadtak azért, hogy Szeged a két legnagyobb fejlődési lökés (a víz utáni újjáépítés és a menekült egyetem idehozása) után a harmadikkal fellépjen a jegyzett európai középvárosok táborába. Más emberek pedig szándékosan vagy csak a felelőtlenség bűnébe esve csaknem elgáncsolták a törekvést.

Nem tudni, hogy erősek-e a falak, de önvizsgálatra mindenképp szükség lesz.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01