Zenésznek készült, ám – tudatos választással – a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolára lépett. Hallgatóként egy évet Amerikában dolgozott és tanult, majd SZÉF-diplomával a zsebében a hazai élelmiszeripar több jelentős cégénél dolgozott, mire tavaly októberben a Pick Szeged Zrt. Vezérigazgatójává választották a most 42 éves Nagy Endrét. A márkahordozó nagyvállalat operatív irányításáért felelős vezetőt alma materéről is kérdeztük, hiszen idén 50 éves a szegedi mérnökképzés.

– Rézfúvósként harsonáztam, de játszottam harmonikán is. Szerettem zenélni, sokat gyakoroltam, ezért láttak tehetségesnek a tanárim – hoz egy példát a szorgalom és a tehetség összefüggésére Nagy Endre. – Aki szereti és tudja is, amit csinál: nyerő. Aki tudja, de nem szereti művelni a maga területét: kockázatos. Ellenben aki szereti, de nem tudja igazán, amivel foglalatoskodik, az azt jelenti, hogy folyamatosan tanulja, és ez az igyekezet a legfontosabb a szememben – összegzi vezetői tapasztalatát a tavaly október óta a Pick Szeged Zrt. Vezérigazgatójaként dolgozó, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara elődjének számító Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán diplomát szerző Nagy Endre.

A szegedi ipar zászlóshajójának számító, a Bonafarm csoporthoz tartozó Pick tulajdonosai úgy látták: „annak érdekében, hogy a vállalat a mind súlyosabbá váló gazdasági kihívásokra gyors és megfelelő válaszokat tudjon adni, a korábban összevont igazgatósági elnöki és vezérigazgatói pozíciót különválasztja. Nagy Endre eddig ellátási lánc igazgatóként dolgozott, a jövőben vezérigazgatóként a cég működésének operatív irányításáért és fejlesztéséért felel.”

– Nem elballagtunk, hanem átballagtunk Szombathelyről Szegedre – jellemzi diákcsapata barátságkötelékét Nagy Endre, aki elárulja: élelmiszer-ipari szakközépiskolai tanárai azzal ajánlották figyelmükbe a SZÉF-et, hogy „gyakorlatorientált a szegedi oktatás”. Ilyen előképpel érkezett a szentgotthárdi születésű Nagy Endre három barátjával a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolára. – E prekoncepció rögzült a fejünkben, habár a SZÉF akkor a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem egyik karaként közös zászló alatt működött, és elmosódtak a határok, nagy átjárhatóságot biztosított a képzések között. Azt viszont valóban saját példánkon tapasztalhattuk: mennyire gyakorlatközpontú a szegedi oktatás.

– A második főiskolai év után utaztam az USA-ba. A SZÉF Ianua in Mundum – azaz a „Kapu a Világra” – Alapítvány az útiköltséget kifizette, ám az ottani kiadásaimat, „minimum stílusban”, de nekem kellett előteremtenem. Egy évig dolgoztam, közben tíz amerikai élelmiszer-ipari céget néztem meg, és tanultam is: különféle angol nyelv tárgyakat, és egy szemeszteren át néhány szakmai tárgyat is – meséli, miként teremtett magának ösztöndíjat. A rendszerváltozás előtti Magyarországról az amerikai kontinensre lépő fiatalember sok, máig hasznos ismeretet gyűjtött: például a vállalkozás indításával kapcsolatos tudnivalókat, vagy hogy miként kell klasszifikálni az élelmiszereket, mit tartalmaz a vonalkód, mi az útja mondjuk egy palackbornak az ipari és kereskedelmi láncban.

– Bepillantást nyertem az amerikai felsőoktatás szervezetébe. Láttam, hogy a hazai renddel szemben ott a university azt jelenti, hogy az anatómiától kezdve a szabás-varrásig mindent lehet tanulni. Számomra a rendszer is szimpatikusnak tűnt. Például – állami egyetemről lévén szó – a meghirdetett kurzus keretszámát érkezési sorrendben töltötték be: előbb az amerikai állampolgárokat, aztán a külföldieket vették fel. Aki befi zette a tandíjat, rendelkezett a képzettségi előfeltételekkel, az vizsgázhatott. Mindenki szabadon válogathatott a kurzusok között, magának „gyűjtötte” a krediteket. Érdekes, az egyének orientációját tükröző kombinációkkal állt össze az adott diplomához szükséges kredit mennyiség. Kiderült: nagyon sokan sose szereznek diplomát, mert ott a tanulás, és nem maga az oklevél a cél… Nálunk épp ellenkezőleg: a diploma a cél, nem a megszerezhető tudás. A hallgatóságnak nem a képességeivel van gond, hanem a felelősségérzetével – tapasztalom az utóbbi időben, mert vissza-visszahívnak az alma materbe, így kicsit belelátok abba, milyen lett a hazai felsőoktatás. Hiányolom a fiatalok felfogásából a tudatosságot a hosszú távú gondolkodást.

– A SZÉF diákjaként Amerika után is úgy éreztem: a főiskola erősebb, mint a vállalati szféra. Most viszont a „nyugati cégek” messze-messze előrébb járnak az egyetemeknél! Igaz, másfajta versenyhelyzetben mozognak. Az emberi hatásokról emlékezünk meg, mikor főiskolai, egyetemi élményeinkről beszélünk, mert a felsőoktatás az emberi képességekkel gazdálkodik. Vagyis míg az egyetem célja, hogy a tehetséges embereket vonzza, és belőlük minél jobb képességű szakembereket produkáljon, addig a vállalatoké a folyamatosan újítás – hangsúlyozza Nagy Endre.

– A cégeknél az innovatív termékből lehet márkaterméket csinálni. Ezt finanszírozni az egyetem nem is tudná, ellenben az innovációt támogatni az universitashoz méltó küldetés.