SZTE magazin

Célkeresztben a minőség

Dux László mérlege a felsőoktatásról

 

Versenyképes, nemzetközi láthatósággal is rendelkező intézményekre van szüksége a felsőoktatásnak, ezt kívánja elősegíteni az új jogszabály is – tudtuk meg Dux László tanszékvezető egyetemi tanár, korábbi felsőoktatásért felelős helyettes államtitkártól.

Tavaly december 23-án megszavazta a Parlament az új felsőoktatási törvényt – Dux László akkori felsőoktatási helyettes államtitkárral, az SZTE ÁOK Biokémiai Intézet tanszékvezető professzorával a szegedi perspektívákról is beszélgettünk.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Egészen magas támogatási aránnyal fogadta el az Országgyűlés a törvényt. A jelszó a minőségi felsőoktatás?

– Ez egy kerettörvény, amely igyekszik a minőség érdekében diverzifikálni a felsőoktatási rendszert. Az ország, de lassanként mondhatjuk, hogy az Európai Unió anyagi lehetőségeihez szeretné igazítani a felsőoktatás méretét és hatékonyságát. A korábbi időszakban Magyarországon – és Európában még nagyon sok helyen – túlméretezett, színvonalában és versenyképességében fokozatosan romló felsőoktatási rendszer alakult ki.

 

– Milyen jövőt jósolhatunk a szegedi egyetemnek az új helyzet tükrében?

– A szegedi egyetem elég kedvező pozícióban van: az eleve nagyon erős hagyományokkal rendelkező felsőoktatási rendszer integrációja viszonylag jól lezajlott 2000-ben. Ehhez fogható talán még a debreceni universitas. Amennyiben ezek a kellő versenyképességű, nemzetközileg látható egyetemek kiemelt támogatásra számíthatnak – erre törvény és kormányhatározat is utal – akkor ez nyilvánvalóan a szegedi egyetem számára még kedvezőbb feltételeket hozhat.

 

 

– Mit gondol a közeli, dél-alföldi kisebb felsőoktatási intézményekről, fennmaradhatnak?

– A kisebb és bizonyos szakterületekre specializálódott képzéseknél is meg kell őrizni, ami érték és versenyképes. A bajai vízügyi képzésnek Afrikában, Ázsiában komoly reputációja van, Szarvason is bizonyára van olyan mezőgazdasági tudásanyag és szakembergárda, ami nemzetközi felsőoktatási piacon is hasznosítható. Persze ezeket már valószínűleg célszerűbb a láthatóság, hatékonyságnövelés szempontjából nagyobb egységekkel valamilyen módon integrálni. Az új törvény kapcsán sem feltétlenül arról van szó, hogy azon nyomban szerkezetileg valamelyik másik közeli egyetembe kell beolvadniuk, de tény, hogy van egy célszerű üzemméret. Kecskemét nagyon speciális kérdés, mert ott a műszaki területen a magyar felsőoktatás egyik legátütőbb fejlesztése zajlik a Mercedes-gyárhoz kapcsolódóan. Ha ez valamilyen módon a szegedi és dél-alföldi műszaki képzést láthatóvá teszi, akkor a szegedi egyetem is nyer, ha lazább vagy később esetleg szoros integráció fűzi össze a két intézményt.

 

– Mi várható az egyik legfontosabb témában, a (természettudományos) tanárképzés terén?

– Az előző felsőoktatási törvény a tanárképzést és azon belül a természettudományos tanárképzést károsította a legjobban, ezért az új jogszabály leghatározottabban itt avatkozik be, máshol lehetőséget ad az osztott-osztatlan forma közötti választásra. Ha sikerül még a pedagógus életpályamodell számára biztonsággal ígért anyagi forrásokat kellő időben hozzákapcsolni, akkor újra vonzó lehet ez a hivatás. A természettudományos keretszámok emelése önmagában nem megoldás, ha a középiskolából nem kerülnek ki olyan, matematikából, fizikából és kémiából felkészült diákok, akik biztonsággal tudnak egyetemre jelentkezni.

 

– Eszerint a törvény lehetőséget ad az osztott képzés visszavonására?

– Ha valahol a képzés eddigi tapasztalatai indokolják, a bolognai folyamatot vissza lehet csinálni. Ugyanakkor nem akartuk ugyanazt a hibát elkövetni, mint bevezetéskor, hogy „parancsszóra”, mindenféle pozitív hatáselemzés nélkül végezzünk módosítást. A lehetőség adott, biztosan tudjuk, hogy például az informatikusok, nem akarnak visszaállni, náluk mindkét szintű diplomát elismeri a munkaerőpiac. Viszont van olyan egyetem, amely már a szegedi universitast is megkereste partnernek egy bizonyos képzés visszaállításához.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01