– Véletlen, hogy együtt kapta meg anyag és fia a habilitációs doktori oklevelét?

Málovics György: – Nem véletlen abból a szempontból, hogy mikor rájöttem, teljesítettem a habilitációs szabályzatban foglalt feltételeket, akkor azt jeleztem édesanyámnak. Rájött, hogy ezeknek a kritériumoknak ő is megfelel. Így aztán egyszerre kezdtük el ezt a folyamatot.

Málovics Éva: – A fiam motivált: olyan okos táblázatot állított össze, amellyel könnyű volt összeszámolni a habilitáláshoz szükséges pontjaimat. Így kiderült: én már jó néhány éve megfeleltem a feltételeknek, hiszen 2016-ra majdnem kétszer annyi pontom gyűlt össze, mint amennyire szükség van egy sikeres habilitációs eljáráshoz. De én ezt csak most tudtam meg, mert az adminisztráció nem az erősségem. Márpedig a habilitációs eljárás valójában egy borzasztó adminisztrációs folyamat, és ettől én ódzkodtam. Az adminisztráció a fiataloknak azért megy könnyebben, mert jobbak az infokommunikációs kompetenciáik, hiszen a laptopjukon gyűjtik az anyagaikat, míg nekem sok régi, papíralapú publikációt kellett összegyűjtenem.

– És mit köszönhet a fiú az anyának? Talán nem véletlen, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek ugyanazon a karán oktatnak: Málovics Éva az SZTE GTK Üzleti Tudományok Intézetének, míg Málovics György az SZTE GTK Kutatóközpontnak az immár habilitált egyetemi docense.

M. Gy.: – Édesanyjának természetesen sokat köszönhet minden gyerek, így én is. A tudományos érdeklődésem irányát valóban befolyásolta valamelyest, hiszen a szegedi gazdaságtudományi karon engem az anyukám is oktatott. De teljesen véletlen, hogy jelenleg ugyanannak a karnak az oktatói vagyunk. Ugyanis a végzés után, 2002 és 2007 között az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán tanítottam. Érdeklődési területemre, a környezet-gazdaságtan témakörre – a Bologna-folyamat részeként – mesterképzést szervezett az SZTE GTK, így itt lett szükség a munkámra…

M. É.: – … Tőlem teljesen függetlenül Lengyel professzor hívta át az SZTE GTK-ra a fiamat. Magam is meglepődtem, hogy kollégák leszünk. Nagyon örültem persze, már csak azért is, mert Lengyel professzor arról is nevezetes, hogy szigorú kiválasztással a legjobb szakembereket veszi maga mellé. Ezért aztán nagyon büszke voltam, hogy professzor úr a fiamat az SZTE GTK-ra hívta.

– „A habilitálás a PhD-tudományos fokozatot követő cím megszerzése” – az internetes szabadlexikon szerint. Mit gondol erről a tudományos fokozatról a két friss „habil.”?

M. Gy.: – A habilitálás jelentőségének a megítélése karonként különböző. Az SZTE Gazdaságtudományi Karán az a vélekedés, hogy az, aki a PhD-fokozat megszerzése után is folytat olyan kutatási tevékenységet, ami nemzetközi és hazai publikációkban is megnyilvánul, miközben oktat is, habilitáljon! Tehát – mint ahogy az SZTE rektora is elmondta a Doktori ünnepségen – a habilitálás ténye megerősíti, hogy az adott oktató előre haladt az oktatói-kutatói pályáján. Ugyanakkor „fából vaskarika”, ugyanis a habilitálás vagy elvezet az egyetemi tanári címhez, vagy nem vezet ilyen irányba.

M. É.: – Négy-öt évvel később szereztem meg ezt a „habil.”címet, mint ahogy lehetett volna. Úgy vélem, a habilitálással járó rengeteg adminisztráció, hozzám hasonlóan, más egyetemi oktatókat is visszatart a procedúrától. Ám az erre a lépcsőfokra lépést elvárja az SZTE GTK a docensi kinevezéshez. Mivel már elég régóta docens vagyok, kínosnak éreztem volna, ha nem teszek eleget egy olyan feltételnek, amely a nálam fiatalabb kutatók számára követelmény.

– Mi lehet a következő lépés az Ön, a friss „habil.” oktatói és kutatói pályáján?

M. É.: – Kutatási területem a szervezeti kultúra. Újabban elmozdultunk a családi vállalkozások vizsgálatának az irányába. Ez Magyarországon most válik „igazi” tudományos témává, mert a rendszerváltozáskor megalakult családi vállalkozások most, az öröklési folyamattal értek el egy olyan új szakaszba, aminek buktatóit érdemes külön is vizsgálni. Arra keressük a választ, hogy miként lehetnek többgenerációsak a magyarországi családi vállalkozások? A fennmaradásukért miben lehet e cégeknek segíteni a tudomány oldaláról? A gazdaságpszichológiai szakcsoport vezetőjeként a vállalkozói karakterrel is foglalkozom. Azt vizsgálom például, hogy milyen is legyen egy családi vállalkozó? Mennyiben tér el egy családi vállalkozó a más típusú cég vezetőjétől? De az is érdekes, hogy a generációváltáskor milyen problémákkal szembesül a cégét átadni kívánó családi vállalkozó? A szervezeti kultúráról írom a könyvemet. Ebben szeretnék újat mondani. Ezzel haladok az egyetemi tanárság felé, ám lehet, hogy ez hosszabb folyamat, mint amennyi ideig az oktatói és kutatói munkámra számítanak… De ettől függetlenül: a kutatói munkámat töretlenül és nagy intenzitással szeretném folytatni, és persze a tanítást is.

M. Gy.: – Abból, hogy nem tudsz röviden beszélni, látszik, hogy nem politizáltál soha… Az én kutatómunkám irányát jelzi, hogy azt vizsgálom, miként lehet olyan helyi fejlesztési folyamatokat létrehozni, amelyek környezeti értelemben fenntarthatóbbak és társadalmi szempontból igazságosabbak? E fejlesztések miként lehetnek tekintettel nemcsak azokra a társadalmi csoportokra, amelyek jól tudják az érdekeiket érvényesíteni – mint például a középosztály –, hanem mondjuk a szegénységben és a mélyszegénységben élőkre is? Miként érhető el, hogy a helyi fejlesztéspolitika emberközpontú legyen, és fenntartható irányban változzon? E kérdések megválaszolásán túl, életkoromnál fogva is, a terveim között szerepel, hogy néhány éven belül megcélozzam az egyetemi tanárságot, majd a távolabbi jövőben elérjem az MTA doktora címet.

Újszászi Ilona