Biológia, kémia és fizika tantárgyból, valamint a Nobel-díjas rektor életéből, munkásságából áll össze évről évre az egyre népszerűbb SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssora. A zsűri elnökével, prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanárral a Szent-Györgyi-örökségről és a középiskolások versenyéről beszélgettünk.
– Az, hogy Szent-Györgyi Albert az egyetemünk rektora volt, nagy felelősség az egyetem oktatói, kutatói számára. A Szegedi Tudományegyetem kutatóegyetem, mit jelent az oktatóknak és kutatóknak Szent-Györgyi öröksége?
– Szent-Györgyi Albert egy újonnan alakult egyetemnek volt első évben a rektora, ami az ő esetében inkább szimbolikus jelentőségű volt. A kolozsvári egyetem a bécsi döntés értelmében részben visszaköltözött Kolozsvárra, a Szegeden maradó része pedig Horthy Miklós Tudományegyetem néven alakult meg, mint önálló felsőoktatási intézmény. Az, hogy itt a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert lett a rektor, minden szempontból erős szimbolikájú döntés volt. Abban az időszakban is nagyon lelkes és aktív volt, sokat tett mind a szegedi egyetem, mind a magyar felsőoktatás és a tudományosság érdekében. A kutatók és oktatók számára életpálya választás szempontjából mindenfajta szerepmodellnek, minden pozitív, példaértékű személynek – és ilyen volt Szent-Györgyi is - komoly jelentősége van. Azon kívül, hogy megkapta a Nobel-díjat, olyan színes, erősen motiváló, időnként majdnem hogy kalandos életet folytatott, hogy ez még a többi Nobel-díjas számára is példaértékű.
– Idén decemberben rendezi meg hatodik alkalommal a Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, kezdetek óta Ön a verseny zsűrijének elnöke. A verseny nagyon erős, az itthonról és határon túlról érkező több mint 60 csapatból a legjobb hat jut a döntőbe. Milyen útravalót visznek magukkal az itt versengő diákok?
– A középiskolások szeretnek vetélkedni, szerepelni, csapatban dolgozni. Az a feladatunk, hogy a fiatalokra jellemző természetes és egészséges ambíciókat olyan mederbe és keretek közé tereljük, ami a későbbi pályájuk és szakmai fejlődésük és az egész társadalom számára hasznos tudást és képességeket erősíti, motiválja őket akár kutatói, akár oktatói pályára. Ennek számos jelét látjuk: viszonylag sok diák, akikkel korábban a vetélkedőkön találkoztunk, ma már hallgatói az egyetemünknek, és egymással nagyon erős szinergiába került a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny és a Szegedi Tudós Akadémia. Szép számmal vannak idén is olyanok, akik a vetélkedőn és a tudós akadémiában is jelentős szerepet játszanak.
– A szegedi egyetemnek nem titkolt célja ezzel a versennyel a tehetséggondozás, és az, hogy a versenyre érkező diákok később az SZTE-t válasszák.
– Igen, az egyetemválasztásra biztosan hatással van az a Szegeden eltöltött néhány nap, amikor a kemény verseny mellett a diákok jól érezhetik magukat, találkozhatnak Nobel-díjasokkal is. Ez egy egészségesen nevelődött fiatal számára vonzerőt jelent. Ezért is tartom fontosnak, hogy ez a vetélkedő létezik, és láthatóvá és vonzóvá tesszük az egyetemünket az ország legtehetségesebb középiskolásai számára. Úgy gondolom, hogy ha az ember az egykori Szent-Györgyi intézet jogutódját 25 éve vezeti, és ha a hallgatók a mi intézetünkben tanulják leginkább azokat a tudományterületeket, amely Szent-Györgyi munkásságának része volt, akkor az is a feladatunk, hogy ezt az örökséget ápoljuk, és hozzáférhetővé tegyük napjaink diákjai számára.
A középiskolás diákok számára minden évben meghirdetett Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny elődjét 2007-ben rendezték meg. Az Általános Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzata a megszokott ünnepi események mellett új módon szerettek volna tisztelegni a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert előtt. A 70. évfordulón Dux László tanszékvezető támogatásával és részvételével rendeztek egy vetélkedőt, amelyen az orvoskar hat évfolyama, a gyógyszerészkar csapatai és egy Hallgatói Önkormányzatos csapat is részt vett. Öt évvel később Varró András és Pál József professzorok támogatásával szervezte meg újra a versenyt a szegedi egyetem – ezúttal már középiskolások számára.
Antal Éva Eső
Fotó: Bobkó Anna