SZTE magazin

SZTE-s hallgatók is részt vettek a Petőfi Szálló homlokzatának felújításában

Szentes város önkormányzata 2014 májusában pályázott „Szentes Szecessziós Ház” címmel a Norvég alaphoz, és 300 millió forintot nyert el. Az épületet mintegy kétharmad kamionnak megfelelő mennyiségű kerámia fogja díszíteni, a munkálatokban pedig az SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténeti Tanszékén tanuló hallgatók is részt vehettek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szecessziós épület kerámiadíszeinek elkészítését a HK-CERAM Kerámiagyártó Kft. végzi, Zakar István kerámiatervező és Börönte László helyi szobrászművész közreműködésével.


„Számos felújításon esett át az épület, előbb az 1930-as, majd 60-as években, és a restaurátorok, a falkutatók, továbbá minden szakvélemény amellett tette le a garast, hogy a plasztikus díszek kerámiából voltak egykor, de ezt egészen a bontási munkákig nem tudtuk pontosan. Levéltári kutatásokra alapoztuk az előzetes véleményeket, figyelembe véve a két építész, Komor Marcell és Jakab Dezső iratait és más, általuk tervezett épületet. A plasztikus díszek kialakítása és az elkészítési mód egyaránt a kerámiára utalt, de azok az elemek, amelyek először lekerültek a homlokzatról vagy épp a földön hevertek, gipszből és egyéb cementes öntvényből készültek. A bontáskor a sérült díszek között azonban akadt kerámia is, vagyis tulajdonképpen utólag igazolódott be, hogy az eredeti kerámia volt” – nyilatkozta Zakar István a szegedma.hu-nak.


Az épület minden elemét sikerült az eredeti formájában megmintázni, mivel minden motívumból maradtak fent töredékek, amelyek elegendőnek bizonyultak a mintakészítéshez. A nyers gyártási mennyiség nagyjából 15 tonna, a felületet tekintve pedig legalább 150 négyzetmétert fog fedni a kerámia a Petőfi Szállón.


A tervekben szerepel egy szecessziós cserépkályha beépítése is, valamint a homlokzaton a kerámia mellett hatalmas plasztikák is lesznek, például egy majdnem két méter magas címer is díszíteni fogja az épületet.


Zakar István elmondta, hogy az SZTE-s hallgatók már negyedik éve választhatnak építészkerámia speciálkollégiumot, ami nagyon népszerű a diákok körében. A tanulóknak jó lehetőség a Petőfi Szálló felújítása, hiszen így lehetőségük adódik bele látni minden munkafolyamatba.


„Építészeti kerámia nincs épület és megrendelő nélkül. Edényzet van, de ha nincs ház és nincs tervező, akkor ebben nem tudják kipróbálni magukat SZTE-s éveik alatt” – fogalmazott a kerámiatervező művész.


Hogy miként készültek az épületkerámiák, az alábbi videón tekinthetik meg:






SZTEinfo

Forrás:szegedma.hu

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01