A mozgássérülés lehet veleszületett, esetleg a születés folyamán, későbbi életszakaszban, vagy baleset következtében létrejött károsodás: gyakori jellemzője lehet a bénulás, a görcsös túlmozgás, a végtaghiány, a beszédzavar, amelyeket egyéb sérülések is kísérhetnek. A mozgássérültek – a sérülés fokának megfelelően - járóbotot, járókeretet vagy kerekesszéket használnak. A mozgássérülteknek joguk van a normális élethez, mint bármely más embertársuknak. A mozgásfogyatékosság jellemzői rendkívül egyéniek, a mozgáskorlátozottság nagyon sokrétűen és komplexen hat a személyiségre.
Hogyan nehezítheti a mozgássérülés a tanulást?
A mozgássérült hallgatók számára lényeges, hogy a tananyag elsajátítása során ne legyen leküzdhetetlen akadály. Az első kérdés, hogy a mozgássérült hallgató fizikailag eljut-e az intézménybe, annak épületrészeibe. Segédeszköz (járóbot, járókeret, guruló járókeret, kerekesszék) használatával, esetleg kísérő segítségével. Az akadálymentes környezet biztosítása mellett a lift segít az intézményen belüli helyváltoztatásra.
A mozgássérült hallgató számára a hely- és helyzetváltoztatáson túl akadályozott lehet, az önkiszolgálás, a kéz használat, a tárgy- és eszközhasználat, a grafomotoros teljesítmény, a verbális és nonverbális kommunikáció. A beszédszervek motoros sérülése akadályozhatja a beszédprodukciót. Ilyenkor a szóbeli kommunikáció nehezített, mely nemcsak az információcsere lehetőségét korlátozza, hanem jelentősen befolyásolja a személy szociális kapcsolatait is. Mindez izolációhoz, elszigetelődéshez vezethet.
Mozgássérültek - Segítő stratégiák az oktatásban
Azoknál a hallgatóknál, akiknek felső végtagjaikkal van problémájuk, előfordulhat, hogy nem tudják felemelni a kezüket, hogy jelezzék, bekapcsolódnának az előadáson, szemináriumon folyó vitába, megbeszélésbe. Tartson szemkontaktust a hallgatókkal, hogy fel tudja szólítani, aki jelzi hozzászólási szándékát!
Amikor kerekesszékben ülő személlyel beszél, próbáljon meg vele szemmagasságban elhelyezkedni, amennyiben lehetséges, üljön le!
Győződjön meg róla, hogy a terem berendezése megfelelő, minden megközelíthető, nincsenek elzárt területek!
Amennyiben a kurzus laborban zajlik, gondoskodjon akadálymentes munkaállomásról. Konzultáljon a hallgatóval a számára szükséges ideális körülményekről, majd amennyiben további segédeszközre, berendezésre van szükség, kérjen segítséget a koordinátortól! (Fogyatékossággal élő hallgatók ügyeiért felelős koordinátor). A labor asztallapja megfelelő magasságú legyen, hogy kerekesszékkel oda tudjon gurulni a mozgássérült hallgató, illetve, hogy az eszközöket, anyagokat elérje és biztonságosan tudjon dolgozni velük.
A hallgató esetleges kommunikációs nehézségei esetén hagyjon elegendő időt, hogy megérthesse őt! Ismételje el, amit megértett, ha nem ért valamit, jelezze!
Mielőtt segítene, kérdezzen és várja meg a választ! Hallgassa meg, hogyan tudna segíteni, hiszen a hallgató ismeri legjobban a számára nyújtható segítség legbiztonságosabb és leghatékonyabb módját!
Amikor sétál (közlekedik, gurul), vagy beszél a hallgató, hagyja, hadd tegye azt a saját tempójában!
A kerekesszék a hallgató személyes zónájának része, ne hajoljon rá, ne érintse meg, ne tolja el a széket, hacsak nem kérték meg rá!
Ha egy szakmai kirándulás, intézménylátogatás része a kurzus követelményeinek, győződjön meg, biztosított-e a helyszínre az akadálymentes közlekedés!
A tervezés során gondoskodjon kadálymentes helyszín biztosításáról az előadások, szemináriumok, közösségi találkozások számára, oktatási helyszínen kívüli eseményekhez!
A kézírás és a gépelés fájdalmas lehet számukra, iktasson be több szünetet!
A vizsgákon alkalmazható segítségnyújtási formák
Érdekes filmek, irodalmak, linkek, blogok a mozgásfogyatékosság témakörében
Bryan, Forbes – Marshall, Peter: Tombol a hold (The Raging Moon) regény, film)
Paul Greengrass: A repülés elmélete (The Theory of Flight) (film)
Rolf de Heer: Táncoltass a dalomra! (Dance Me to My Song) (film)
Lynne Littmann: Sebzettek városa (Freak City) (film)
Jim Sheridan: A bal lábam (My left foot) (film)
Jean-Pierre Sinap: Légyott a hetesen (Nationale 7) (film)
Geoffrey Enthoven: Hasta la Vista (film)
Vincze Zoltán (2007): Kerékbe törve (dokumentumfilm)
Joni Eareckson (1989): Joni, Primo Kiadó
Doris Lessin (2008): Az ötödik gyermek, Ulpius-ház Kiadó
Hozleiter Fanni Mosolyka (2013): Te döntesz, Libri Könyvkiadó Kft.
Mészöly Ágnes (2016): Szabadlábon, Tilos az Á Könyvek
http://index.hu/video/2013/12/22/mosolyka/
http://mosolyka.blog.hu/
http://mozgasserult.blog.hu/
Jogszabályi háttér; a fogyatékossággal élő hallgatókra vonatkozó rendelkezések: