Egy diákköri dolgozat és az 1970-ben megvédett bölcsészdoktori értekezés témája – Algéria története – jelzik tudományos pályájának kezdetét és elkötelezettségét a Maghreb országok történetének a kutatása iránt. 1980-ban lett a történelemtudományok kandidátusa, 1992-ben pedig az MTA doktora. A Maghreb országok – s egyáltalán egy arab ország – legújabb kori történetéről írott munkái az elsők voltak az országban, amelyek levéltári kutatásokon alapultak. Tudományos közleményei – több mint 160 – a magyaron kívül elsősorban franciául és olaszul jelentek meg.

Kutatási területe kiszélesedett, s ma már felöleli az egész Mediterráneumot, a Maghreb térség azonban nem szorult háttérbe. Eredményeinek elismeréseként megkapta az Algériai Köztársaság és a Marokkói Királyság Jubileumi emlékérmét.

1993-ban kapott egyetemi tanári kinevezést, 1994 óta tanszékvezető, 1997-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas. Vendégtanár az angers-i egyetemen 2002-ben és 2004-ben, 2008-ban pedig a párizsi Institut d’Études politique-on. A dél-európai, az észak-afrikai egyetemeknek, kutatóintézeteknek és a portorozsi Euromediterrán Egyetemnek a meghívott előadója.

Az 1990-es években a Bölcsészettudományi Karon elindítja a Mediterráneum története és az Európai-tanulmányok speciális képzést. 1997-ben megalapítja az Európa-tanulmányok Központot, amelynek 2002-ig igazgatója. 1994-97 között dékánhelyettes.

Több hazai, nemzetközi társaság, szakmai bizottság tagja: 1997-ben alapítója a római székhelyű Mediterráneum Történészei Nemzetközi Társaságának, az Igazgatótanács tagja. 1999-től az MTA Nemzetközi Tanulmányok Bizottságának alelnöke. 2005 óta a Charles de Gaulle Alapítvány (Párizs) Tudományos Tanácsának külső tagja. 2004-től az SZTE Történelemtudomány doktori program vezetője.