Előadónkról


foto_farkas_eszterDr. Farkas Eszter

egyetemi docens

SZTE ÁOK TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet






Farkas Eszter a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett biológia szakos tanári diplomát 1995-ben. A végzést követően kutatóként kezdett dolgozni az Egyesült Államokban, St. Louisban, a Washington Egyetem Orvoskarának Anatómiai és Neurobiológiai Intézetében. PhD fokozatát a hollandiai Groningeni Egyetemen védte meg 2001-ben a neurobiológia témakörében, majd a Szegedi Tudományegyetem Orvoskarának tudományos munkatársa, főmunkatársa lett. 2007-2008. között az Egyesült Királyságban a Bradfordi Egyetemen töltött el másfél évet poszt doktori tanulmányúton. Szegedre hazatérve 2010-ben habilitált, majd 2015-ben egyetemi docenssé nevezték ki az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetben.

Eszter kutatási területe az agy keringése, és annak rendellenességei. PhD munkája során, majd fiatal poszt doktorként az agyi erek öregedéssel összefüggő, illetve az Alzheimer-kór kialakulásában szerepet játszó elváltozásaival foglalkozott. Tíz évvel ezelőtt kezdett tudományos érdeklődése a stroke betegség felé irányulni; elsősorban a stroke-okozta idegszöveti sérülés elhúzódó növekedésének okait vizsgálja. Munkájának jelentőségét tükrözi, hogy közel hatvan, angol nyelvű közleményére és nyolc könyvfejezetére eddig 2000 körüli független idézetet kapott.


Diákkörösei kiváló eredménnyel szerepelnek a Tudományos Diákköri konferenciákon; számos PhD hallgató munkáját koordinálja, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány programjában mentorként vesz részt. Kutatásait az EGT Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatta, és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok finanszírozza jelenleg is. A Magyar Tudományos Akadémia kétszer ítélte oda számára a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat. 2015-ben a szakmai zsűri érdemesnek találta a L’OREAL–UNESCO Magyar Ösztöndíj a Nőkért és a Tudományért díjra, majd 2016-ban megkapta a L’Oréal-UNESCO „For Women in Science” program, „International Rising Talents” nemzetközi díját.