Előadónkról

Dr. Janáky Csaba

egyetemi adjunktus

SZTE TTIK


janakyJanáky Csaba jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen, az MTA Lendület programjának támogatásával végzi az Egyesült Államokban, Marie Curie ösztöndíjas tartózkodása során megkezdett, a napenergia kiaknázását elősegítő kutatásait. Eddigi legfontosabb eredményei a napenergia kiaknázását szolgáló elektrokémiai módszerek területén születtek. Legjelentősebb az a felismerés, és annak igazolása, hogy a CO2 fotoelektrokémiai módszerrel közvetlenül redukálható réz-oxid fotokatódokon, és 95%-os hatékonysággal metanol keletkezik. A Chemical & Engineering News Magazine is felhívta a figyelmet az eredményekre, több tucat, megújuló energiákkal foglalkozó weboldallal egyetemben. Ezek az eredmények intenzív kutatást indítottak el a területen, és számos kutatócsoport kezdett el foglalkozni ezzel a témával. Kutatási eredményeinek szakmai súlyát jelzi, hogy az elmúlt 5 év során megjelent publikációk összesített hatástényezője 164,5, amely több, mint duplája az MTA Akadémiai Doktori fokozat megszerzéséhez szükséges követelmények. Érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt évek során öt közleménye is rangos nemzetközi folyóiratok címlapján szerepelt, amely jelzi ezen munkák értékét. Janáky Csaba rendszeres előadója különböző rangos nemzetközi konferenciáknak, így az Amerikai Kémiai Társaság (ACS), a Nemzetközi Elektrokémiai Társaság (ISE), az Amerikai Elektrokémiai Társaság (ECS) éves konfereciáinak. Számos anyagtudományi jellegű konferenciára kap felkérést meghívott előadóként való részvételre. Janáky Csaba komoly szerepet vállal a kémia népszerűsítése és a tudományszervezés területén is. Alapító elnöke volt az Európai Kémikus Egyesületek Szövetsége (EuCheMS) fiatal kémikusokat tömörítő tagozatának, míg jelenleg az Amerikai Kémiai Társaságban (a világ legnagyobb tudományos társasága) a Nemzetközi Ügyek Bizottságának a tagja, valamint a Magyar Tagozat elnöke.