UjvariEdit

A fénymisztika és a középkori keresztény templomépítészet

A fény jelentősége, szimbolikus jelentésekkel való felruházása a különböző vallási hagyományokban és a szakrális művészetekben is megjelenik. A fénymisztika – az antik tradíciók és a bibliai hagyomány alapján – meghatározó szerepet kapott a kora-középkori keleti kereszténységben, majd ezzel szoros összefüggésben, a 12. századtól a nyugati kereszténységben is, különösen a gótikus művészet kezdeteitől.




Az előadás erre a sajátos fénymisztikára és fénykultuszra összpontosít, majd az ennek jegyében alkotott kiemelkedő műalkotásokból mutat be néhányat, teológiai és történeti források alapján, gazdag képi illusztrációval.