Előadónkról

Dr. Bálint Gábor Sándor
professor emeritus
SZTE ÁOK

Balint_GaborDR. BALINT GABOR SANDOR egyetemi tanár (professor emeritus ) 1960-ban szerzett orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, majd ezt követően meghívással került az Egyetem Prof. Jancsó Miklos által vezetett Gyógyszertani Intézetébe, ahol előbb gyakornok, majd tanársegéd volt.

1970-1974 között, - az illetékes magyar hatóságok engedélyével, - szegedi egyetemi állását mindvégig megtartva, - a Brit Inter-University Council kérésére, az ugandai Makerere Egyetem Orvosi Fakultásának Élettani Intézetében dolgozott, mint First Senior Lecturer, ahol 1974-ben brit Ph.D. fokozatot szerzett.

Hazatérése után a SZOTE I. Belgyógyászati Klinikájának lett munkatársa, - előbb mint adjunktus, majd mint docens. A klinika Élettani Kutató es Klinikai Farmakológiai laboratóriumának vezetőjeként 1976-ban védte meg kandidátusi, majd 1987-ben akadémiai doktori értekezését.

1988 - 1990 között (ismét hivatalos hozzájárulással és szegedi állását megtartva;) tanszékvezető egyetemi tanárként dolgozott az ethiopiai Addis Ababai Egyetem ( AAU ) Farmakológiai Intézetében. 1990-ben (mint a Pszichiátriai Klinika munkatársa) átvette az akkor megalakult Új Klinika összes betegellátó és tudományos kutatómunkával foglalkozó laboratóriumának vezetését, amely munkakörében 1998-ban hazai egyetemi tanári kinevezést nyert el.

Szegedi es külföldi szolgálatai alatt igen sok egyetemi es tudományos közéleti szereplést vállalt. (Kongresszusok, tanulmányutak, egyetemi előadások, stb. ) 1990-91 óta WHO szakértői munkát is végez, elsősorban afrikai államokban. Ez irányú munkáját, mint professor emeritus, jelenleg is folytatja, es a Szegedi Tudományegyetemen mind a magyar, mind pedig a külföldi orvos és gyógyszerész hallgatok részére tart ezzel összefüggő, trópusi medicinával foglalkozó speciális kollégiumokat.

Visiting professzorkent 1999-2006 között, évente több alkalommal, rendszeresen tartott gyógyszertani kollégiumokat az amerikai University of Health Sciences Antigua (UHSA) egyetemen.

Magyar es idegen nyelvű tudományos közleményeinek, egyetemi jegyzeteinek, könyveinek és az általa irt könyvfejezeteknek az összesített száma eléri a 380-at. Több magyar es nemzetközi tudományos társaság tagja, illetve vezetőségi tagja is volt.

1994-ben a Brit Királyi Orvostársaság (Royal Society of Medicine ) 1995-ben a Brit Királyi Trópusi Orvostudományi Társaság (RSTHM) fogadta tagjai sorába. 1994-ben toxikológusként tagja volt a Magyar Honvédség öbölháborúban szolgálatot teljesítő szaud-arábiai egységének, majd 1996-ban Boszniában a magyar IFOR-alakulat belgyógyásza es egészségügyi szolgálatának helyettes vezetője volt, mint tartalékos orvos alezredes.

Tudományos munkáját, oktatói, szakmai es közéleti tevékenységet több magyar es nemzetközi polgári és katonai kitűntetéssel ismertek el.