Szegedi Tudományegyetem TUDÁSPORTÁL

Mit tudunk arról, hogyan számoltak a honfoglalás kori magyarok? Abból az időszakból magyar nyelvű írásos emlékeink nincsenek. Mai tudásunk szerint a legrégebbi írásos emlékünk az „egy” számról a Halotti Beszédben található. Természetesen további számaink is voltak, amelyeket összehasonlíthatunk más népek számaival. Azt azért tudjuk, hogy a számokat sorrendbe állították és valószínűsítjük, hogy összeadtak és szoroztak is velük. A számolási műveletek elvégzésének módjáról nem tudunk, eredményét „felrótták”. A rovásos számírásról is csak a XII. századból van fellelhető anyag. Az ókor nagy birodalmairól (Mezopotámia, Egyiptom, Róma, Kína, maják) már sokkal informáltabbak vagyunk, ezért ezeket figyeljük meg: Hányas számrendszert használtak? Helyi értékes volt-e a számírásuk? Tükröződnek-e a műveletek a számjelekben? Megfigyelhetjük, hogy az emberi logika ugyanazt a tartalmat milyen sokféle formában fejezheti ki. A honfoglaláskor a magyarság az abakusszal számoló Európába érkezett. Átvettük a római számokat és az abakusszal való számolást. Az arab világ ekkor már az Indiából eredő „arab számok” használata miatt, jóval előbbre tartott. A XIII. század elején megjelentek Európában is az arab számok, amelyek Magyarországra a XV. század közepén jutottak el. 1499 –ben megjelent egy magyar szerzőtől származó latin nyelven írt könyv. Az első magyar nyelven írt számtankönyv 1577-ben jelent meg, de még latin matematikai szakkifejezésekkel, magyar nyelvű számtanpéldákkal. Apáczai Csere János 1653-ban megjelent enciklopédiájában geometriai szakkifejezések vannak magyar nyelven. A számolás alapvető magyar szakkifejezéseit Marothi Gyögy 1743-ban kiadott könyve tartalmazza. A matematikai nyelvi „magyarosítást” elősegítette a Ratio Educationis (Mária Terézia, 1777), amely a „számvetés” tárgyat kötelezővé tette a népiskolákban. 1770-ben elkezdődött a nyelvújítás amelyre „olajat öntött” II. József német nyelvet erőltető rendelete (1784). Ez indította Dugonics Andrást arra, hogy négy könyvet (1784, 1798) is megjelentessen a magyar matematikai szaknyelv érdekében. Az ezzel elinduló folyamat a XX. század elején zárult, amikor a matematikusok belátták, hogy „…ha van közkeletű szónk, melynek képzése kifogás alá nem eshetik, azt használom, ellenben kétes értékű szók helyett inkább a tudományos kifejezésekkel élek.”

Dr. Szalay István (SZTE JGYPK)

Dr. Szalay István 1944-ben született, 1962-ben érettségizett Sopronban (Széchenyi István Gimnázium), 1967-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Az egyetem elvégzése után azonnal munkát kapott az egyetem Bolyai János Matematika Intézetében a Szőkefalvi-Nagy Béla professzor által vezetett Analízis Tanszéken, ahol tudományos mentora Leindler László professzor lett, akinek vezetésével a végtelen sorok összegezhetősége, a Fourier- és ortogonális sorokkal kapcsolatos approximáció-elmélet területén kezdte kutató munkáját. 1971-ben egyetemi doktori címet szerzett. 1975-76-ban egy félévet, 1986-87-ben teljes tanévet töltött Moszkvában tanulmányúton, részben a Moszkvai Állami Egyetemen (Lomonoszov Egyetem), részben a Szovjet Tudományos Akadémia Matematikai Intézetben (Sztyeklov Intézet). 1976-ban lett a matematikai tudomány kandidátusa. Ekkor vált időszerűvé a kettős sorok beható vizsgálata. E témában írt dolgozatai a kettős ortogonális sorok abszolút, ill. erős szummálhatóságára vonatkozóan tartalmaznak eredményeket. 1983-tól kezdődően bekapcsolódott az erős Cesaro szummálhatóság határesetének, az erős konvergenciának a vizsgálatába. Az e tárgykörben írt dolgozatai között vannak olyanok, amelyeknek N. Tanovic - Miller, illetve Móricz Ferenc professzorok a társszerzői.

Közéleti elfoglaltságai (Szeged Megyei Jogú Város polgármestere, országgyűlési képviselő, Miniszterelnöki Hivatal, Egyházi Ügyekért felelős államtitkára,) miatt 1996 - 2000 között nem jelentek meg tudományos dolgozatai.

A közéleti szereplésből a szakmába visszatérve témát váltott és egy, eddig még nem kutatott területetbe kezdett, amelynek a „Robbantott és zsugorított számok elmélete” nevet adta. E témából 2001 óta folyamatosan jelennek meg cikkei.

Számos tudományos vezetői tisztséget töltött be:

1981–1986: A József Attila Tudományegyetem TTK dékánhelyettese,

1991–1994: A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatója,

1993–1994: A Szegedi Universitas Igazgató Tanácsának elnöke,

1991–1992 : A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (Szombathely) Matematikai Tanszékének vezetője (félállás),

1992–2007:(megszakításokkal) a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola (ma az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kara) Matematika tanszékének vezetője,

2007-2014: SZTE JGYPK, Tanító- és Óvóképző Intézet Matematikai Szakcsoportjának vezetője.

2014-ben nyugdíjba vonult.

2015 óta, címzetes egyetemi tanár

megkapta a Pro Universitate díjat, a Szegedért Alapítvány Fődíját és a Pro Talentis Díjat.